A hozzászólást Malthael összesen 7 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Okt. 11, 2013 12:45 am-kor.
Malthael Admin
Tapasz. pont : 6666666666 Tapasz. szint : 99Hozzászólások száma : 485
Tárgy: Re: 4) A Sanctuary Kódex (Csak Mágusoknak, Démonoknak, Angyaloknak és Horadrimeknek kötelező!) Hétf. Szept. 23, 2013 10:19 pm
"Pihenj meg és figyelj! Mit itt találsz, az igaz, Az utolsó Horadrim hagyatéka, Mit eme kódex tartalmaz..."
- Deckard Cain
1. kötet: A Kezdetek
Ahogy minden legenda kezdődik, úgy ez is a Teremtés történetével indul.
Kezdetben nem létezett semmi. Sem a föld, sem az ég, sem a csillagok. Semmi más nem volt, csak egy gyöngy. S a gyöngy belsejében ott szunnyadt az Egy, az Igaz: Anu. Fénylő gyémántból készült, s ő maga volt a mindenség. A jó, a rossz, a fény, a sötétség egyaránt. Ám Anu nem volt boldog. Meg akart tisztulni. Kiűzte hát saját magából a sötétséget, a gonoszságot, ami testet öltött, és megszületett a hétfejű rém, a Szörnyeteg, a Sárkány, ki magát Tathametnek hívta.
Tathamet és Anu nem szívlelték egymást, elvégre az egyik a tiszta jót, a másik pedig az eredendő gonoszt jelentette, ám nem szakadhattak el egymástól, mert a gyöngy belsejében kellett meghúzódniuk mindkettejüknek. Ott harcoltak egymással korokon keresztül.
A gyémánt harcos és a hétfejű sárkány egyenlőnek látszott, egyikük sem tudott felül kerekedni a másikon, ám mégsem adták fel. Mindkettejük erejének végén járt, fény csapott össze sötétséggel, míg végül egy utolsó csapás szörnyű robbanást idézett, s ezen robbanás tüzében kovácsolódott meg az univerzum.
Megszülettek a csillagok, melyeknek fénye áthasítja a sötétséget. Megszületett a föld, melyet most lábunk tipor. Megszületett a nappal és az éjszaka.
A gyémánt harcos és a sárkány egyszerre halt meg a robbanásban, ám nem tűntek el nyomtalanul. Véres csatájuk középpontjában ma is ott van a valószerűtlen sebhely, a lehetetlen tartomány: Pandemonium. S annak szívében legbelül ott volt a Világkő, Anu szeme, mely maga volt akkor még az idő, a tér, a világ, az eljövendő és a múlt.
Anu és Tathamet teste szertefoszlott, s erejükből létrejött két világ: A Magas Mennyek és a Lángoló Poklok. Anu fénylő gerince a keresztültört a Magas Mennyek felhőin, s évszázadokon át formálódott, hogy végül a Kristályívben teljesedjen ki.
Bár Anu elpusztult, gerincéből lelkek bújtak elő, fénylő tünemények: Angyalok. Először öt, kik birtokolták Anu legfőbb tulajdonságát, majd később százak és százak.
Bár ez a világ fénylett, mégsem birtokolta Anu tökéletességét. S az öt arkangyal uralkodott felette: Ithariel a Sors, Auriel a Remény, Malthael a Bölcsesség, Tyrael az Igazság, Imperius a Hősiesség. Ők öten hozták létre az Angiris tanácsot, mely a Magas Mennyek felett uralkodik, s vezetőjüknek Imperiust választották.
Felül: Auriel, Imperius és Ithariel Alul: Malthael és Tyrael
Ám míg a Magas Mennyek még mindig izzott a teremtés fényétől, a Lángoló Poklokban is új uralkodók születtek. Tathamet hét fejéből hét ősi gonosz formálódott. Hárman nagyobbak és erősebbek voltak a másik négynél, így ők lettek a Főbb Gonoszok: Mephisto volt a Gyűlölet, Baal pedig a Pusztítás Ura, Diablo lett a Félelem Hercege. A másik négyből lett a Kisebb Gonoszok: Andariel lett a Gyötrelem Leánya, Duriel a Fájdalom Ura, Belial a Hazugságok Hercege, Azmodan pedig a Bűn Grófja. Ám nem csak ők heten emelkedtek ki a sárkány halálának lángjai közül, de démonok százai, sőt ezrei is...
Felül a Nagyobb Gonoszok, sorban: Baal, Diablo, Mephisto
Andariel, Azmodan, Belial, Duriel avagy a Kisebb Gonoszok
Ahogy szüleik, úgy az Angyalok és Démonok is megvetették a másikat. A Magas Mennyek és a Lángoló Poklok háborúba indultak egymás ellen.
Az Angyalok és démonok háborújának azonban volt egy sokkal egyszerűbb indoka: Mindkét oldal magának akarta a Teremtés Középpontját, a Világkövet.
A háború viharában mind az angyalok, mind a démonok többször is próbálkoztak saját világokat teremteni, ám ezek mind gyengék voltak, és hamar elpárologtak a nemlét irányába. Mindkét oldal tudta, hogy teremtéseik csak akkor lehetnek eredményesek, ha megszerzik a Világkövet, mely Anu szeme volt, s mely magában foglalta a hatalmat, mit Anu jelentett, mielőtt még kilökte volna magából Tathametet.
Épp ezértaz egyik arkangyal, Tyrael utasítást adott, hogy építsenek egy erődítményt a Világkő köré. Ezt a kolosszális építményt ismerjük manapság Pandemonium néven.
Ám egy napon az erőd egy Inarius nevű angyal kezébe került, ki egy hihetetlen varázslatot hozott létre egy Lilith nevű démon segítségével, s ezzel létrehozott egy világot minden olyan angyal és démon számára, akik nem akarták folytatni a háborút, és szomjazták a békét. Ezt a világot elnevezték Sanctuary-nek, s ezen világ az, amit manapság a halandó emberek benépesítenek.
Ám nem csak Sanctuary tűnt el mind a démonok, mind az angyalok szeme elől, hanem a Világkő is. Egyszerre eltűnt az, amiért a két oldal háborút folytatott, s a harcok megváltoztak, csillapodni látszottak. Először mindkét oldal a másikat sejtette a Világkő eltűnése mögött, ám mikor rájöttek, hogy valami egészen más történt, felhagytak a háborúval, s a Világkő uralásáért vívott harc átvoltozott egy, annak megtalálásáért folytatott versennyé...
A hozzászólást Malthael összesen 6 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Okt. 03, 2013 8:14 am-kor.
Malthael Admin
Tapasz. pont : 6666666666 Tapasz. szint : 99Hozzászólások száma : 485
Tárgy: Re: 4) A Sanctuary Kódex (Csak Mágusoknak, Démonoknak, Angyaloknak és Horadrimeknek kötelező!) Hétf. Szept. 23, 2013 11:44 pm
2. kötet: A Nephalemek felemelkedése és az Ősi Történelem
Miután Inarius és Lilith, renegád angyalok és démonok sokaságával karöltve létrehozta a világot, melyet Sanctuary néven ismerünk, s itt rejtőztek el a dúló háború elől. S létrejöttek a Nephalemek, egy faj, melynek félig angyali, félig démoni vér csörgedezett ereiben.
"És ím, lásd, angyal és démon ölelkezett, s megszületett egy új erő, egy esszencia, mely nélkül halandó ember most nem járna Sanctuary földjén. Ők voltak atyáink és anyáink, s mi az ő gyermekeik vagyunk. Mi vagyunk a nephalem. Félig angyal, félig démon, mégis teljesen új teremtmény. És vérünkből fakadóan mindkét oldal szeretett minket, mégis féltek tőlünk, mert különböztünk tőlük. Így hát végtelen szeretet és iszonytató rettegés között a mérleg egyensúlyában éltük életünket őseinkkel..."
- Egy Nephalem krónikából
A történet következő részét a druidák egyik legősibb tekercséből, a Scéal Fada -ból ismerhetjük meg.
A Nephalemek első generációját az Ősöknek nevezték. A legendák szerint sokan közülük útra keltek Pandemonium erődjéből, hogy megismerjék a különös világot, melyet szüleik Sanctuary-nek neveztek, s válaszokat kutassanak.
Egyike volt ezen ősöknek Bul-Kathos, kit fizikai erejéért, hatalmas testéért, félelmet nem ismerő bátorságáért és harci tudásáért ismertek. A legendák szerint ő volt a barbárok őse, egy törzsé, akik a mai napig sok szempontból magukon hordozzák Bul-Kathos jegyeit: Magasak, félelmetesen izmosak, erősek, bátrak, és a harc jelenti a legnagyobb élvezetet számukra. Mindig újabb és újabb ellenfeleket keresnek, méltóbbat az előbbinél, hogy új győzelmeket arassanak, vagy épp hősies harcban leheljék ki lelküket.
Bul-Kathos testvére volt Vasily. Bár ereje meg sem közelítette bátyjáét, ám különös kapcsolatot alakított ki a természettel. Az ő leszármazottai a druidák, farkasok és medvék barátai, hollók gazdái, tűz és jég urai.
A harmadik igazán ismert nephalem maga Esu, a nő, ki elcsábította az elemeket. Tűz, víz, föld és levegő, viharok, villámok, szél és jég lettek az útitársai, s az ő leszármazottai Khejistan varázslói és varázslónői.
Végül pedig velük egy korban élt Rathma, ki jobb szeretett a katakombák mélyén élni, minthogy a napfényre lépjen, mégis tisztelte és becsülte fény és sötétség egyensúlyát. Az ő vérvonalából léptek elő először a nekromanták, kik feltámasztják a holtakat, vagy épp visszalökik a túlvilágra a nyughatatlan lelkeket. A legendák szerint Rathma képes volt egy hatalmas kígyó alakját felvenni, ám mind a mai napig ismeretlen, hogy ez igaz-e, vagy csak mese...
Az Ősök ereje oly hatalmas volt, hogy sem az angyalok, sem a démonok nem érhettek fel vele, pedig az ő szerelmükből születtek. Épp ezért a Renegádok, kik a Sanctuary-t létrehozták félni kezdtek nem csak attól, hogy a nephalemek ellenük fordulnak, hanem attól is tartottak, hogy ez a mérhetetlen hatalom átszivárog a rejtő burkon, és magára vonja mind a Magas Mennyék, mind a Lángoló Poklok figyelmét.
Konfliktus lángjai lobbantak a szökevény angyalok és démonok között: Volt akik úgy gondolták, hogy el kell pusztítani a nephalemeket, mások úgy tartották, hogy életben kell hagyni őket.
Inarius nem tudott dönteni, s végül magányba vonult elmélkedni. Erre kérte követőit is, angyalokat és démonokat egyaránt, akik eleget tettek vezetőjük kérésének.
Ám Lilith, az első nephalem anyja beleőrült a gondolatba, hogy gyermekeit el akarják venni tőlük. Olyan alakot öltött, amit tőle még senki nem látott: Agyarak és karmok, tüskék és pengék sokasága... És levadászta szökevénytársait. Nem számított, hogy angyal vagy démon, a magányba vonultak könnyű prédát jelentettek az Őrült Anyának. Egyedül szerelme, Inarius életét hagyta meg.
Inarius látva, hogy mit tett Lilith, végtelen haragra gerjedt, és harcba bocsátkozott az Őrült Anyával, ám nem tudta rávenni magát, hogy megölje. Helyette kiűzte őt Sanctuary világáról, majd bűbájt idézett a Világkőre, hogy az szép lassan, generációról generációra vegye el a Nephalemek erejét. Miután ezzel végzett, eltűnt, mintha soha nem is létezett volna... Egyesek szerint meghalt, mások viszont úgy gondolják, hogy olyan alakot öltött, mellyel észrevétlenül élhetett gyermekei közt...
Évek, majd évszázadok, évezredek teltek el. Bár a Nephalemek hosszú életűek voltak, minden generáció egyre gyengébb lett, míg végül nem volt nagyobb hatalmuk, mint a mai halandó embereknek. Bár egyesek a mágia útjait kutatva új hatalmat kerestek, a legtöbben békésen élték életüket. Kirajzottak Pandemonium erődjéből, felkutatták korábban elvándorolt társaikat, s végül üresen hagyták a Világkő köré épített kastélyrendszert.
Városokat emeltek, alkalmazkodtak környezetükhöz. Vasily követői és leszármazottai északra húzódtak, Scosglen fagyos erdőibe. Rathma vérvonala és tanítványai a keleti dzsungelek alatt építettek városokat a föld mélyén, hol senki nem találhatott rájuk, hacsak nem akarták. Esu tanítványai szövetségeket hoztak létre, és Khejistan sivatagainak mélyén telepedtek meg.
Sanctuary minden vidékén civilizációk és kultúrák nőttek ki az elvetett magokból, az Ősök gondolataiból. Mindenütt válaszokat kerestek azon kérdésekre, hogy hogy jött létre Sanctuary világa, miért is születtek emberek erre a földre... A történelem körvonalai lassan elmosódtak, legendákká majd mítoszokká váltak. Az emberek már nem is tudták, miért hívják saját világukat Sanctuary-nek, de nem is tudtak változtatni rajta, túl helyénvalónak tűnt...
Létrejött a Vizjerei Mágus klán, egy nagy befolyással rendelkező csoport, akik bábkirályt állítottak a nyugati földrész keleti sivatagainak élére (ezt a királyságot hívják Aranochnak), és igen súlyos kapcsolatokkal rendelkeztek Kehjistan vidékein is.
A Vizjerei mágusok meg voltak győződve arról, hogy hihetetlen erejű szellemek rejtőznek Sanctuary határain túl, és egyre több kutatást végeztek ilyen irányban. Így történhetett meg, hogy mikor egy Jere Harash nevű mágus családját megölték, nem csak kíváncsiságából, de dühéből és haragjából is erőt merített az idézéskor, és sikerrel járt, amiben más előtte egyszer sem: Megidézett egy lelket Sanctuary határain túlról.
Nem tudni, hogy a Vizjerei tisztában volt-e azzal, hogy a megidézett teremtmény egy démon, köszönhetően annak, hogy igyekeztek minden kutatást eltüntetni, ami ezzel kapcsolatos volt. Ám a megidézett démonon keresztül a Lángoló Poklok hét uralkodója végre megpillanthatta Sanctuary világát...
A Vizjerei mágusoknak sikerült irányítaniuk a démont, kit először megidéztek, és úgy gondolták, ha egyszer sikerült, sikerülni fog újra. Egyre több démont idéztek meg a Lángoló Poklok mélyéről, egyre nagyobb hatalmúakat. Céljuk nem az volt, hogy fegyverként használják őket, hanem hogy minél többet megtanuljanak a Sanctuary-n túli világról, és olyan mágiaformákról, melyeket addig nem ismertek. Ám végül a sötét tudás megfertőzte a klán tagjainak elméjét, s azt tervezték, hogy démoni mágiával uralva a Lángoló Poklok teremtményeit nem csak nyíltan uralhatják saját, rejtett királyságukat, de akár az egész világ uraivá is válhatnak.
Más mágusklánok megneszelték, hogy valami igen nagy és félelmetes készülődik, s kémeket küldtek a Vizjerei mágusok után. Jelentették, hogy a nyugati sivatag mágusai különös teremtményeket idéznek, kiktől sötét tanokat tanulnak. Ám senki nem gondolt arra, hogy a démonok szintén tanulnak tőlünk, és visszatérve a Lángoló Poklok mélyére, mesélnek a Sanctuary világán élő különös fajról...
A Poklok urai nagy lehetőséget láttak fajunkban, s megérezték a nephalemek szunnyadó erejét lelkünk mélyén. Megkörnyékeztek olyanokat, akik könnyen eltéríthetőnek látszottak, s elkezdték terjeszteni a sötétséget az emberek szívében, hogy később a Magas Mennyek ellen fordítsák őket.
Diablo, Mephisto és Baal kiterjesztette sötét hatalmát az emberekre, és létrejött egy új vallás, a Triunion, mely három nagy hatalmú szellemet imádott. Diablo -t úgy ismerték, mint Dialon, az elhivatottság szelleme. Mephistonak a Mefis nevet adták, és ő lett számukra a Szeretet szelleme, és Bala, a Teremtés szelleme lett Baal.
Ezen vallás hihetetlen sebességgel terjedt, nem tudván, hogy a szellemek, akiket imádnak valójában démonok, kik tökéletes ellentétei annak, aminek tartják őket. A Triunion létrehozta Kehjan Nagy Templomát, s oly elhivatottan próbálták békésségüket bizonyítani, hogy harcosaikat Békeőröknek nevezték. Csak a Triunion legmagasabb rangú papjai ismerték az igazságot Dialonról, Mefisről és Baláról.
Nem tudni, hogy Diablo, Mephisto és Baal tudott-e arról, hogy új követőik vérvonala angyalokig és démonokig vezethető vissza, az viszont biztos, hogy titokban tartották nem csak a Magas Mennyek előtt, de saját testvéreik előtt is Sanctuary létezését. Ám a bizalom hiánya megfertőzte a kapcsolatot a Hét Gonosz között...
Ám Inarius neve újra felbukkant a történelemben. Létrejött egy vallás, melyet egyesek szerint maga az emberalakot öltött angyal hozott létre, hogy szembeszálljon a Triunion mögött álló sötét erőkkel. Előlépett egy fiatal próféta (egyesek szerint ez maga volt Inarius), aki mind külsőre, mind belsőre tökéletes volt. Ez a fiatalember létrehozta a Fény Katedrálisát, és elkezdte visszaszorítani a Triuniont. Ezzel kezdődött a Bűn Háborúja.
A Bűn Háborúját nem kardokkal és mágiával vívták, hanem szavakkal és szívvel az emberek lelkéért. Egyik oldalon a Démonok követői, másikon egy Angyal hívei. Hittérítők viaskodtak egymással városok és falvak főterein, mindkét oldal próbált magának minél több követőt szerezni. Ezen viaskodás közepén jelent meg egy ember, Uldyssian, aki alapjaiban változtatta meg a konfliktust, és megrengette mind a Mennyek, mind a Poklok talapzatát.
Miközben egy nőt próbált megóvni, Uldyssian nephalem hatalma felébredt. És ha ez nem lenne elég, rájött arra, hogy másokban is képes életre hívni ezeket az erőket. Míg mind a Triunion, mind a Fény Katedrálisa próbált a nyomára bukkanni, addig Uldyssian családja és barátai egyre nagyobb hatalomra tettek szert. Ezek az emberek csak úgy hívták magukat, hogy az Edyrem, azaz "azok, akik látnak".
Ám kiderült, hogy a nő, akit Uldyssian megmentett, Lylia, valójában Lilith volt, az első nephalem démoni anyja, s azért adta vissza nephalem erejét, hogy kiűzze Sanctuary világából mind Inariust és követőit, mind a Lángoló Poklok ügynökeit, és végül minden halandó egyedül Lilithet istenítse.
Uldyssian végül sikeresen győzedelmeskedett edyremjei élén a triunion fölött, és rálelt a Világkőre. Megtette a lehetetlent, változtatott a Világkövet körülölelő mágián, így magának és edyremjeinek visszaadta a nephalemek teljes erejét. Ez után Inarius ellen fordult.
Látva az igazságtalanságot, amit Uldyssian Inarius ellen fordulása jelentett, Tyrael, az Igazság Arkangyala közbeavatkozott. Megnyitotta a Mennyek kapuit Sanctuary felé. Angyalok százai szálltak alá világunkra. Ezt látva, a Lángoló Poklok is belépett a háborúba. Éveken át tartott a pusztító háború emberek, angyalok és démonok között, s felperzselték Sanctuary földjét. Ám Uldyssian végül minden hatalmát előhívta, s visszaűzte mind a Magas Mennyek harcosait, mind a Lángoló Poklok bajnokait oda, ahonnan jöttek.
Ám Uldyssian rájött arra is, hogy a hatalom, amit ő és edyremjei birtokolnak szép lassan darabokra szaggatja Sanctuary világát, sőt, lassan ő is, és követői is elkezdték elveszíteni emberi mivoltukat, így a legtisztább önzetlenség példájaként Uldyssian összegyűjtötte minden hatalmát, magába ölelte társai erejét is, majd újra elszabadította. Ez elpusztította őt, ám újra szunnyadásra késztette a többiek nephalem képességeit, s a Világkövet visszaállította, hogy újra elnyomja a nephalem vért az emberekben.
Az Angiris tanács ekkor szavazott arról, mi legyen az emberiség sorsa. Imperius azt akarta, hogy kiírtsák az emberi fajt, Malthael tartózkodott, Auriel és Itherael pedig arra szavazott, hogy kíméljék meg ezt a fiatal, ám találokony népet. Tyrael tudta, hogy ha Imperius mellé szavaz, döntetlen lesz a helyzet, így az Angriris Tanács vezetőjéé lesz a döntés. Az Igazság angyalának kezében volt az emberiség sorsa, és ő az életben hagyásukra szavazott.
A Magas Mennyek és a Lángoló Poklok végül egyezséget kötött egy békéről, melynek feltétele volt az is, hogy Inariust átadják a Pokloknak ahol örökkévaló kínzatás és csonkítás várt rá...
A hozzászólást Malthael összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Szept. 24, 2013 9:19 pm-kor.
Malthael Admin
Tapasz. pont : 6666666666 Tapasz. szint : 99Hozzászólások száma : 485
Tárgy: Re: 4) A Sanctuary Kódex (Csak Mágusoknak, Démonoknak, Angyaloknak és Horadrimeknek kötelező!) Kedd Szept. 24, 2013 1:07 am
3. kötet: A Mágusklánok háborújától a Zakarum felemelkedéséig
A Bűn háborúja után Kehjan próbálta elhatárolni magát a majdhogynem apokaliptikus eseményektől, így megváltoztatták a birodalom nevét Kehjistanra.
Így hát a mágusok is megújultak, és új mágusklánok jöttek létre a régiek helyett. A két legnagyobb, az Ennád és az Ammuit mágusok hozták meg a két legfontosabb szabályt, melyet a kisebb mágusklánok is átvettek: Halandó ember nem idézhet démont semmilyen körülmények között és amíg csak erejükből telik, valamint a Mennyek és Poklok erőit távol kell tartani az emberek ügyeitől.
A mágusklánok az idő során többször is átalakultak, míg végül csak három maradt: Az Ennád, az Ammuit és a Vizjerei. Ám újfent a Vizjerei klán volt az, mely hatalom szempontjából a legnagyobbra nőtt.
A valóságot a múltról, a nephalemekről, démonokról és angyalokról gondosan titokban tartották. Az edyremek által vívott háborúk áldozatairól utólag azt állították, hogy egy járvány vitte el őket, és hosszú évtizedek munkájával sikerült megszilárdítani ezt a hazugságot.
A vallások, köszönhetően a hazugságoknak és sötét időknek, melyeket ezek idéztek elő, szinte nem maradt semmi táptalaja. Az emberek már csak azt hitték el, amit láttak. Viz-jun városát kiáltották ki a kelet központjának.
Ezek az idők békések és gazdagok voltak. A városok utcáin varázslók és mágusok sétáltak, s mindenki csodálattal nézett utánuk. Hatalmas kastélyok és várak épültek, a városok egyre csak nőttek és nőttek, először több ezren, majd több tízezren laktak ott. Az emberek egészségesek voltak és gazdagok, a szegénység ritka látvány volt Sanctuary bármelyik táján. Ekkor történt, hogy a Vizjerei újfent veszélybe sodorta az emberiséget...
Az Ammuit és Ennád mágusok kémei jelentették, hogy a Vizjerei klán újfent idézésekkel kísérletezget. Nem sokkal ezután orgyilkosok ölték meg a legmagasabb rangú Vizjerei varázslókat. Nem sokkal később, az Al'Raqish találkozón a három klán küldöttei szócsatába kezdtek, melyből vita lett, végül pedig mágiával csaptak össze. A csata több áldozatot is követelt.
A mágusok az utcákon harcoltak. Többé nem csodálattal nézték az elhaladó, köpenyes alakokat, hanem félelemmel. Ha egy mágus felbukkant, a városok lakói inkább fedezékbe húzódtak, mert ha megjelenne még egy, véres eredménye lett volna. Az Ammuit és Ennád mágusok egyesítették erőiket, és seregnyi varázslót gyűjtöttek össze Caldeum városában, és megrohanták a Viz-Jun városában található Vizjerei akadémiát, senkit nem hagyva életben. És elkezdődött a Mágusklánok háborúja...
A Vizjerei varázslóknak menekülnie kellett, és egyre többször találták magukat sarokba szorítva. Az egyre gyengülő, egyre fogyó Vizjerei klán végül nem tudott máshoz fordulni, hogy önmagát védje: A Lángoló Poklok sötét bugyraiból rémálomszerű teremtményeket idéztek és rabigába fogtak. Vér és pusztulás járt a nyomukban, a halálsikolyok messzire elhallatszottak a csataterektől... Az Ennád és Ammuit klánoknak vissza kellett vonulniuk.
Ekkor emelkedett fel két testvér a mágusok közül: Bartue, kit csak a Vérhadúrként ismertek, és Horazon. Mindketten a Vizjerei klán tagjai voltak, s mindketten kimagaslóan értettek a démonok rabigába hajtásához. Bartue arról volt híres, hogy démoni erőkkel volt képes megáldani tárgyakat, így páncélját és fegyvereit is. Horazon ezzel szemben szinte már erkölcstelen élvezetet lelt abban, ahogy betörte a démonok akaratát, megláncolta elméjüket.
Ám Bartue a megidézett démonokat nem hajtotta rabigába. Úgy hitte, a démonok az emberiség igaz urai, és szabad pusztítást adott nekik a csatatereken. Bár a csatákat megnyerte, Horazon rájött, hogy ha ezt az utat folytatják, nem marad a háború után semmi és senki, csak halál és pusztulás. Így végül Horazon tanácsára Bartue -tól elvették pozícióját. Ám a Vérhadúr ezt nem nézte tétlenül, és a Vizjerei ellen indult. Felvonultatta legszörnyűbb démonait, és végső összecsapásra készült a főváros kapujánál.
Ám mikor már úgy tűnt, a város megadja magát a csata előtt, Horazon válaszolt a kihívásra. Kettejük párbaja porig rombolta Viz-Jun városának falait, házait, és többszáz áldozatot követelt.
Ám mikor a füst, a tűz és a vérgőz eloszlott, Horazon ott állt győztesen, bátyja szétmarcangolt holtteste fölött. Ráébredvén mennyi veszélyt és szörnyűséget rejt az Idézés mágiája, addig az emberiségnek nem lesz nyugta a szenvedéstől és fájdalomtól. Horazon elvonult gondolkodni. Létrehozott magának egy menedéket, egy világot, ahol senki, sem a Poklok, sem a Mennyek, sem más mágusok nem találhattak rá. Itt kutatta a mágiát, és próbálta meglelni lelkének békéjét. Ezt a helyet csak úgy hívta: Az Arkán Menedék.
Ám a mágusháborúk sötétsége és szörnyűségei újra fordítottak a halandó világon, és a Mágia Kora véget ért. Helyette elkezdődött a Hit Kora...
Mindeközben polgárháború kezdett dúlni a Lángoló Poklok mélyén. A Kisebb Gonoszok, azaz Andariel, Belial, Duriel és Azmodan szembe fordultak Diabloval, Mephistoval és Baalal, amiért azok titkolóztak ellenük. A bizalom végleg megtört, démonok harcoltak démonok ellen. Ám a négy ifjabb testvér sötétebb tervet is szövögetett... Abban reménykedtek, hogy ha a Három Főbb Gonoszt képesek lesznek Sanctuary földjére űzni, a Magas Mennyek is oda fogják koncentrálni figyelmüket, így a Kristálykapukat, melyek a Mennyekbe vezető utat őrzik, őrizetlenül hagyják.
A polgárháború végül sikerrel járt, és a Hármakat áttaszították a halandó emberek világába. Tyrael rájött, hogy mi történt, ám nem merte elmondani testvéreinek, hogy a Gonosz újra az emberek között jár. Félt attól, hogy ezúttal nem rajta múlna a döntés, így titokban megszökött a Magas Mennyekből, hogy egyedül oldja meg a kialakult helyzetet, és ezzel a Magas Mennyek renegádja lett. Elkezdődött a vadászat a Hármakra...
Tyrael magához gyűjtött egy maroknyi varázslót azok közül, akik a Mágusklánok háborúja után is ezen tudományokat kutatta, és erőt adott nekik. Köztük volt Jered Cain, Nor Tirai és Zoltun Kulle is. Vezetőjük Tal Rasha volt, egy tiszta szívű és különlegesen bátor ember, aki képes volt a Horadrimok lelkesedését és erejét fenntartani még akkor is, mikor a legsötétebb eseményeket kellett átélnie ennek a maréknyi varázslónak.
Tyrael megszerezte a Világkő három darabját, és átformálta azokat, hogy a Horadrimok azokkal ejthessék fogságba a Legfőbb Gonoszokat. Így születtek meg a lélekkövek. A Mephistonak szánt lélekkő zafír, a Baalnak szánt borostyánkő, míg a Diablonak szánt egy rubint volt.
Először Mephistot találták meg a Horadrim bátor mágusai, és összecsaptak vele Khejistan egyik városában. Sajnos a csata sok áldozatot követelt, ám végül sikerült Mephistot elzárni a lélekkövébe. Ekkor fogadták meg a Horadrim mágusok, hogy többé nem kelnek harcra városban vagy faluban. Mephisto lélekkövét a Zakarum rendnek adták, hogy rejtsék el, és építsenek köré erődítményt, mely megóvja a kíváncsiskodóktól.
Ezek után folytatták a másik két Főbb Gonosz üldözését. Baal Lut Gholein városában rejtőzött el, ám Tal Rasha és bátor mágusai elzárták a kiutakat egyet kivéve, és türelmesen vártak. Három nap telt el, mielőtt Baal menekülni próbált, ám sikertelenül. A Pusztítás ura minden dühét és hatalmát bevetette, ám a Horadrim mágusok egyre inkább fölé kerekedtek. Végső elkeseredésében egy pusztító erejű varázslatot idézett, ami elpusztította a borostyán lélekkövet.
Bár Baalt legyőzték, a lélekkőnek mindössze egy darabja maradt meg, és rájöttek, hogy az nem tudná sokáig bebörtönözni a Pusztítás Urát. Zoltun Kulle volt az, aki felvetette, hogy egy ember képes lenne a szilánk segítségével az idők végezetéig magába zárni Baalt. Szörnyű hallgatás telepedett a Horadrimokra, majd Tal Rasha maga volt végül, aki előlépett, és felajánlkozott a feladatra. Tyrael ekkor megjelent, és kifejezte háláját és nagyrabecsülését Tal Rasha áldozatáért, majd együtt az Arkangyal és a Horadrim mágusok levonultak egy ősi sírkamrába, amit felkészítettek, mágikus rúnákkal róttak tele, majd a Horadrimok vezetője utasította társait, hogy láncolják őt a sírkamrában felállított kőtrónushoz. Végül Tal Rasha megkérte Tyraelt, hogy maga végezze el az utolsó lépést, így az angyal volt, aki a Horadrim mágus szívébe szúrta az aranyszínű szilánkot. Így hagyták ott a Horadrimok vezetőjét, hogy az idők végezetéig viaskodjon Baal lelkével...
Tal Rasha elvesztésével Jered Cain lett a Horadrimok vezetője. Az ő utasításai alatt sikerült bebörtönözni Diablot a vörös lélekkőbe Khanduras királyságának mélyén. A lélekkövet aztán elrejtették a Talsande folyó közelében egy föld alatti labirintus mélyére. Tyrael újfent megjelent a Horadrim mágusoknak, megköszönte erőfeszítéseiket, majd megkérte őket, hogy őrizzék az utolsó kristályt, mert úgy érzi, a Félelem Ura, Diablo még sok gondot fog jelenteni a jövőben.
A Horadrim újraszerveződött, tanítványokat fogadtak magukhoz, katedrálist építettek a labirintus fölé, és kibővítették a járatokat a föld mélyén, hogy még kacifántosabb legyen, még nehezebben jusson le az, aki le akar jutni. Zoltun Kulle nem sokkal később kilépett a Horadrim mágusok rendjéből. Kutatásokat végzett, és létrehozott egy Fekete Lélekkövet, mely akár több démon és angyal erejét is képes magába zárni az örök időkre, sőt, ezt az erőt egy mágus képes lett volna felhasználni is. A Horadrim tudomást szerzett erről, és levadászták Zoltun Kulle-t, mielőtt azon tervét, hogy egy helyre zárja az összes angyalt és démont akár csak elkezdhette volna kivitelezni.
Ezek után kezdett el felemelkedni a Zakuram, mint vallási szervezet. Mágiát és Hitet egyszerre taglaló vallás volt, mely nem próbálta jó vagy rossz útra téríteni az embereket, egyszerűen csak megőrizte a történelem azon részét, melyről az emberek még meg tudtak emlékezni, és próbált ezen események alapján tanítani, nehogy elkövesse az emberiség újra ugyanazokat a hibákat...
Malthael Admin
Tapasz. pont : 6666666666 Tapasz. szint : 99Hozzászólások száma : 485
Tárgy: Re: 4) A Sanctuary Kódex (Csak Mágusoknak, Démonoknak, Angyaloknak és Horadrimeknek kötelező!) Kedd Szept. 24, 2013 1:44 am
4. kötet: Modern Történelem
Generációk nőttek fel, és a Horadrim rend fogyatkozott. Végül már csak egy Horadrim maradt, Deckard Cain, Jered Cain leszármazottja. Tristram falujában élt, a településen, mely nem messze épült a labirintustól, mi a Vörös Lélekkövet rejtette. Az idő annyira elkoptatott mindent, hogy már maga Cain sem hitte el teljesen a legendákat a Főbb Gonoszokról, a Horadrim Mágusokról, a Lélekkövekről, Démonokról és Angyalokról.
Ekkor történt, hogy Leoric király, Khanduras királyságának ura Lazarus püspök tanácsára Tristram városába helyezte birodalma központját. Az egykori, addigra megüresedett Horadrim szentélyt Leoric király Zakuram katedrálissá bővíttette ki, nem tudva a hatalmas, föld alatti Horadrim labirintusról és a Vörös Lélekkőről.
Eleinte Khanduras népe bizalmatlan volt, ám hamar megszerették a jóságos, igazságos és szeretettel teli külföldi származású királyt. Ám több évnyi béke és nyugalom után Leoric gondolatai kezdtek sötétedni. És Lazarus egyre többször mondogatta, hogy Wesmarch királysága támadni készül. Végül Leoric beadta derekát, és háborúba indította seregeit Westmarch ellen.
Nem sokkal később Albrechtet, Leoric fiát elrabolták. A király beleőrült legkisebb fia eltűnésébe, és biztosra vette, hogy Tristram lakosai akarnak ártani neki. Nem csoda hát, hogy az addigra várossá növekedett település lakosait elkezdte börtönbe záratni, megkínoztatni, kivégeztetni, remélve, hogy így rátalálhat gyermekére. Nem sok idő telt bele, és az egykor gyengéd és jószívű uralkodót már csak úgy ismerték, mint a Fekete Király. Lazarus pedig eltűnt...
Végül Lachdanan, Leoric testőrségének kapitánya volt az, aki véget vetett az őrületnek, és nem törődve a felségárulás esetleges eredményeivel, azzal, hogy börtönbe zárhatják, vagy akár ki is végezhetik, pengéjét Leoric szívébe mártotta. Ám mivel a testőrség úgy gondolta, hogy meg kell becsülniük azt, ami Leoric király egykor volt, királyi temetést rendeztek neki a Katedrális alatt...
Lachdanan önkéntes száműzetésbe vonult, és többé nem látták, ám Lazarus visszatért. Elmondta, hogy démonok rángatták le a katedrális alatt egy labirintusrendszerbe. Lazarus megszállottjává vált, hogy megtalálja a herceget. Városlakók csatlakoztak hozzá, és levezette őket a katakombákba, ám egyedül tért vissza. Újabb csapatot szervezett, de mindig egyedül lépett elő a mélyből. És egyre több sötét teremtmény jelent meg Tristram környékén.
Deckard Cain ekkor döbbent rá, hogy a teremtmények igencsak hasonlítanak azokra, amikről a Horadrikus tekercsekben olvasott. Kezdett rájönni, hogy a Horadrim mágusok tanításai nem csak mítoszok és legendák, és egyre jobban úrrá lett rajta a félelem, hogy sötét idők közelednek. A város szép lassan faluvá csökkent, egyre többen menekültek el. Ám volt, aki ekkor érkezett. Adria a boszorkány ekkor lett Tristram városának lakója.
Cain egyre többet beszélgetett a boszorkánnyal, és egyre inkább tartotta magát igaz Horadrimnak. Nem sokkal később Aiden herceg visszatért a Westmarch ellen folytatott háborúból. Ráadásul egyre több kalandor is érkezett...
DIABLO 1
Aiden herceg három kalandor oldalán, és Deckard Cain tanácsait figyelembe véve indult el megkeresni Albrecht herceget.
Az egyik kalandor egy tolvajlány volt, a Vak Szem testvériségéből. Ez a fiatal tolvaj igen képzett volt csapdák hatástalanításában és az íjak használatában.
A másik egy Vizjerei mágus volt, ki a távoli Kehjistan vidékeiről érkezett, hogy megvizsgálja a sötét eseményeket Tristram városában.
Valamint csatlakozott hozzájuk még egy bátor harcos, aki mesterien forgatta a kardokat, és nehéz páncélt viselt.
Aiden herceg vezetésével a csapat levágta a katakombák mélyén a démont, mely magát csak Hentesnek nevezte, majd ráleltek Leoric királyra, akit valaki feltámasztott, és átváltoztatott a Csontvázkirállyá, s ekkor már csak és kizárólag Diablo akaratának teljesítése érdekelte. Már az is megrázta Aident, hogy látnia kellett apját élőholtként, hát még az, hogy neki kellett végül halálos csapást mérnie rá.
Egy gyengébb ember talán feladta volna, de Aiden herceg nem. Megtalálta Lazarus botját a katakombákban, és felfedte Deckard Cain előtt az árulást, melyet a püspök követett el. Embereket áldozott Diablonak, elárulta Leoric királyt, és feltehetően ő rabolta el Albrech herceget is.
Aiden és társai folytatták harcukat a mélyben. Hosszú ideig maradtak távol, és félő volt, hogy elbuktak, ám egyik éjszaka Diablo halálsikolya törte meg a csöndet, felébresztve Tristram megmaradt lakosságát.
Itt zárul le a DIABLO 1 története
A történések után Aiden herceg zárkózott lett. Sok időt töltött kettesben Adriával, elzárkózva a világ elől, alig beszélve bárki mással. Korábbi barátsága Deckard Cain-nel szinte teljesen megszakadt. Tristram azonban újra békés és nyugodt kis faluvá változott, a sötétség erői visszahúzódtak. Tristram története Sanctuary egész világát bejárta: A falu, ahol a legbátrabb hősök harcolnak.
Végül Aiden elmesélte Cainnek, hogy mi történt odalent. A legalsó szinten rátaláltak a pokol kiszakított bugyrára. Itt szembeszálltak Diabloval, aki felidézte legszörnyűbb emlékeiket és félelmeiket, ám végül Aiden herceg lesújtotta a szörnyet kardjával, csak hogy lássa, ahogy a rém lassan visszaváltozik szeretett öccsévé, Albrecht herceggé.
A Félelem Ura megszállta az ifjú herceg testét, és kicsavarta azt, hogy úgy nézzen ki, ahogy maga Diablo is kinézett a Poklok mélyén. Cain feltételezte, hogy Albrecht morózus viselkedése annak köszönhető, hogy meg kellett ölnie saját öccsét. Aznap éjszaka hallani lehetett, hogy Aiden herceg álmában érthetetlenül beszél. Másnap reggelre azonban eltűnt, ahogy Adria is.
Ám kis idővel később a Tristram elpusztult. Démonok hordája rohanta le, porig égetve a települést. Az egyetlen túlélő Cain volt, és őt is fogságba ejtették a rémségek. Ráadásul a szörnyek a holtakat feltámasztották, hogy tudattalan élőholtakként őrködjenek Cain kalitkája mellett.
Börtönében összeroskadva emlékezett vissza Cain Aiden herceg szavaira. "Azt hittem elzárhatom magamban..." Ekkor jött rá, hogy a herceg nem a bűntudatról és fájdalomról beszélt, hanem Diabloról. Feladva minden reményt, Cain várta a halált. Ám hamarosan nagy meglepetés érte...
DIABLO 2
Egyik nap Cain csatazajra ébredt kalitkájában. Tüzek lobbantak, szörnyek üvöltöttek, majd megjelentek ők öten. Egy lovag, Zakuram távoli templomai közül, egy nekromanta a keleti dzsungelek mélyéről, egy bátor amazon a Skovos sziketekről, egy Khejistani varázslónő és egy barbár az Arreat hegységből.
Olyan társaság állt össze, amihez foghatót még nem látott a világ. A barbárok és a nekromanták soha nem gondoltak túl sok jót egymásról, ahogy a Khejistani mágiahasználók és a Zakurami szent lovagok sem, az Amazonok pedig híresen nem vándorolnak el otthonukból. Most mégis ott voltak, együtt, vállt vállnak vetve harcoltak.
Cain hamar elmesélte megmentőinek, kiket később csak az Öt Hős néven emlegettek, hogy attól fél, Diablo átvette az uralmat Aiden herceg fölött. Ekkor Cain már csak Sötét Vándorként emlegette Aiden herceget.
Az Öt Hős keresztülvágta magát démonok egész seregén, hogy ráleljen Andarielre, aki azért érkezett, hogy visszatartsa bátyja üldözőit. Ám hosszú és kemény csata után levágták a Gyötrelem Leányát, s hamarosan útra keltek Cain társaságában Lut Gholein felé.
Ott derült ki, hogy a Sötét Vándor nem egyedül utazik, hanem egy Marius nevű szerencsétlen bolonddal, viszont Adria eltűnt. Lut Gholeintől nem messze Tal Rasha sírjában ráleltek Durielre, és legyőzték, ám elkéstek. Baalt kiszabadította a Sötét Vándor. Legnagyobb meglepetésükre Tyrael-t találták a sírkamrában, aki elmesélte, mikor megérkezett, a Sötét Vándor és Marius már itt voltak. Tyrael viaskodni kezdett a Vándorral, ám eközben Baal valahogy meggyőzte Mariust arról mágia útján, hogy húzza ki a borostyánkő szilánkot Tal Rasha szívéből, és a bolond meg is tette, ezzel kiszabadítva Baalt, aki Tal Rasha testét irányítva testvére segítségére sietett, és együtt felülkerekedtek Tyraelen, ám megölni nem tudták.
Tyrael utasította Mariust, hogy vigye a szilánkot a Lángoló Poklokba, és pusztítsa el a Pokolműhely mélyén. Végül Diablo és Baal megszöktek, és Kurast felé indultak hajóval.
Az öt Hős és Cain útnak indultak hát, és majdnem utolérték az Aiden herceg és Tal Rasha testét használó Gonoszokat, ám Diablo ezúttal is kicsúszott kezeik közül. A templomlabirintus mélyén A Sötét Vándor és testvére kiszabadították Mephistot, majd kaput nyitottak a Poklokba. Diablo felvette valódi alakját, és átlépett a portálon, Mephisto szintén felöltötte valódi alakját, hogy szembe szálljon az üldözőkkel, Baal pedig útnak indult, akkor még senki nem tudta, hova.
Mikor a hősök megérkeztek Kurastba, azt már lerohanták a démoni erők, ám az Öt Hős megfordította a csata kimenetelét. Végül rátaláltak Mephistóra is, és sikeresen visszazárták a zafír lélekkőbe, és átléptek Cainnel együtt a kapun, melyet korábban Diabloék nyitottak.
Ám a kapu nem egyenesen a Poklok mélyére vezetett, hanem a Pandemoniumba, ahol Cain és az Öt Hős újra találkozott Tyraellel, aki maga nem léphetett át a Poklokba, ám mesélt nekik a Pokolműhelyről, és az esélyről, hogy mindörökre elpusztítsák Diablot és Mephistot.
A hősök ezután beléptek a poklokba, ahol megkeresték az üllőt, amin Angyali és Démoni fegyvereket pusztítottak el. Az Üllő hatalma az volt, hogy akármilyen erős is legyen valami, ha azon pusztítják el, semmivé válik, megszűnik létezni. Itt a nemlétbe küldték Mephisto lélekkövét, majd Diablo keresésére indultak. Véres csata árán, súlyos sérüléseket szerezve, de sikerült legyőzniük a Félelem Urát, és visszakényszeríteni Lélekkövébe. A vörös lélekkövet szintén elvitték az üllőhöz, és elpusztították. Aiden herceg holttestét, mely Diablo halála után visszaváltozott, lepedőbe csavarták, és szertartásos keretek között pokoltűzbe dobták. Így temették el Aiden herceget...
Ám a hősök elmondása alapján Cain rájött, hogy Diablo és Mephisto lelke nem pusztultel, egyszerűen csak a Mélységbe került: Egy olyan helyre, ahová angyalok és démonok kerülnek, ha hihetetlen erő pusztítja el fizikai testüket, és ahonnan nem tudnak maguktól visszatérni.
Mindeközben Baal rálelt Mariusra, aki nem merte lábát betenni a Poklokba, inkább elbújt. Tyraelnek hazudta magát, és megszerezte a bolond vénembertől a lélekkövet, majd megölte őt, s az Arreat hegységbe indult hatalmas démoni sereget maga köré gyűjtve. A Pusztítás Ura sötét tervet szőtt.
Mivel a kő törött volt, így csak lelkének egy része lakott benne, többi részével Tal Rasha küzdött évszázadokon át. Mikor Marius kihúzta a követ, Tal Rasha veszített, ám Baal hatalmának forrása még mindig a kő volt, így azt tervezte, hogy egyesíti a követ a Világkővel, hogy ezzel mindenkinél nagyobb hatalomra tegyen szert.
A hősöknek így nem volt pihenésük, az Arreat hegységbe kellett menniük, Harrogathba. Újabb hosszú csata vette kezdetét, ám mire az Öt Hős beérte Baalt, az már egyesítette Lélekkövét a Világkővel. Mielőtt még hatalmát kiteljesíthette volna arra, a hősök elpusztították Baalt. Ekkor megjelent Tyrael, és miután a névtelen hősök biztonságos távolságba kerültek, elpusztította kardjával a Világkövet, s ezzel magát az Arreat hegységet is...
Itt ér véget a DIABLO 2 története
Adria, egy tristrami pultoslánytól, Gilliantől kért segítséget. Ketten együtt utaztak el Caldeumig, ahol Adria megszülte leányát, és a pultosra bízta, hogy vigyázzon rá és nevelje fel. A lánynak a Leah nevet adta.
Ám mikor nyolc éves volt, Deckard Cain a városba érkezett, rátalált a lányra, megtudta, hogy Adria gyermeke, és magához vette. Tanítani kezdte legendákra és mítoszokra, és tanárokat keresett neki, akik megtanították fegyvert forgatni.
Mindeközben együtt jártak ereklyéket, mágikus tárgyakat kutatni, és próbálták összerakni a "Végnapok próféciáját".
Végül, mikor a lány 21 éves lett, visszatértek Tristramba. Új Tristram városában szálltak meg, és az egykori katedrális romjai között próbáltak tekercsekre lelni, amik a próféciákat igazolnák.
DIABLO 3
Cain és Leah a katedrálisban, és a Varázslónő története
Ekkor egy meteor csapódott a katedrálisba. Bár Cain a becsapódást túlélte, a beomló padlón keresztül a mélybe zuhant. Leah el tudott menekülni, és visszatért új Tristramba. Nem volt hajlandó elmenni, míg nem tudta megmenteni Deckard Caint, vagy nem bizonyosodott meg haláláról, ám Rumford kapitány, a New Tristrami Városőrség vezetője nem engedi. Napok telnek el így, majd különös idegenek érkeznek a városba. Mind a lehulló csillagot követték. Egy barbár a messzi északról, kinek törzse elpusztult, egy szerzetes Ivgorodból, egy démonvadász nő, ki fiatal kora óta a világot járta, és irtotta a Pokol itt ragadt erőit, egy kuruzsló Torajan mocsaraiból, ki megérezte a baljós előjeleket és egy varázslónő Xiansai szigetéről.
Ők öten együttes erővel, megmentették Deckard Cain-t, aki elmondta, hogy a meteor felébresztette a Csontvázkirály szellemét, és az élőholtak addig fogják kínozni Tristramot, míg az egykori Leoricot fel nem ébresztik, hogy újra megöljék, ezzel visszaküldve lelkét a Mélységbe. Így hát az Öt Kalandor megkereste a Csontvázkirály koronáját, életre keltette a rémet, és egy nehéz csata végén szétzúzták annak koponyáját. Ezek után ráleltek a Meteorra, melyről kiderült, hogy egy férfi, ki nem emlékszik semmire.
Cain és Leah rájönnek, hogy az ismeretlennel együtt lezuhant egy kard is, mely három darabra tört. A kalandorok felkutatják a darabokat, ám eközben találkoznak egy boszorkánnyal, Maghdával, aki Belialt, a hazugságok urát szolgálja, és ő maga is a kardot akarja. Megindul a verseny a három karddarabért, és a kalandorok sikerrel járnak, s közben kiderül, hogy a kalandorok között van egy, akiben kezd ébredezni a Nephalemek egykori ereje, ám eközben a boszorkány fogságba ejti az idegent, Leah-t és Cain-t. Leah-ból ismeretlen erő tör elő, mellyel elijeszti a boszorkányt, ám mielőtt még elmenekülne, Maghda megátkozza Cain -t, és elrabolja az idegent.
Cain belehal az átokba, ám előtte még a Horadrim mágusok erejével egyesíti a kardot. A kalandorok Maghda nyomába erednek, és kiszabadítják a fogságból az idegent, aki haldoklik. Mikor a kezébe adják a kardot, új erőre kap, és visszatérnek az emlékei. Ő Tyrael. Miközben Cain-t temetik, Tyrael felfedi Leah előtt, hogy önszántából adta fel halhatatlanságát, mert Imperius nem akarta, hogy beleavatkozzanak a halandók sorsába, ám az Igazság Angyala tudta, hogy ha nem figyelmezteti a halandókat, akkor Sanctuary világa elveszik a sötétség karmai között.
Tyrael felfedi kilétét és áldozatát Leah előtt
Az Öt Kalandor oldalán Tyrael és Leah Caldeumba utazik, hogy levadásszák Maghdát és Belialt. Míg a kalandorok a sivatagban próbálnak a boszorkány nyomaira bukkanni, az egykori angyal és az utolsó Horadrim tanítványa a városban próbálnak nyomozni. A kalandorok rájönnek, hogy Maghda csak arra kellett Belialnak, hogy feltartsa őket, míg ördögi tervét próbálja teljesíteni. Végül végeznek a boszorkánnyal, és visszasietnek Caldeum városába.
Az őrség parancsnoka bekíséri őket, és megismerheti Második Hakant, a gyermekkirályt. Menekülniük kell, mert mikor Hakan távozik a teremből, démonok támadnak rájuk. A társulat feltételezi, hogy Hakant Belial manipulálja, s miközben a csatornákon át menekülnek, ráakadnak Adriára, Leah anyjára, akit megmentenek. Cserébe a boszorkány felajánlja segítségét.
Adria tanácsára felkutatják Zoltun Kulle földi maradványait, és feltámasztják, hogy a Fekete Lélekkövet nekik adja, melybe egyszer s mindenkorra elzárhatják egyszerre az összes gonoszt. Kulle megpróbálja őket elárulni, ám a kalandorok sikeresen legyőzik, és visszatérnek Caldeumba, amit Belial erői ostromolnak.
Miután a városlakók nagy része biztonságba jutott a csatornarendszerben, szembeszállnak Beliallal, akiről kiderül, hogy Hakan császárt nem csak befolyásolta, hanem átvette a helyét. A hazugságok ura fölveszi eredeti alakját, és összecsap a kalandorokkal, akik végül sikeresen legyőzik, és lelkét a Fekete Lélekkőbe zárják, Diablo, Mephisto, Baal és Andariel lelke mellé. Már csak egy maradt a hét gonosz közül, Azmodan.
Leah víziója a démonok inváziójáról
Leah egy vízióban meglátja, hogy Azmodan erői az egykori Arreat hegység helyén lévő mély kráterből érkezik. A kalandorok, oldalukon Tyraellel, Adriával és Leahval oda utaznak, és segítenek a Bástya Erőd védelmében, majd leszállnak az Arreat kráter mélyébe, és szembeszállnak Azmodannal. Végül el is pusztítják, és lelkét a Fekete Lélekkőbe zárják, ám az öröm rövid életű.
Adria elárulja a társulatot. Kiderül, hogy gyermekének apja Diablo, pontosabban a Sötét Vándor. A fekete lélekkövet felhasználja, és életre hívja Diablot Leah testében, felvértezve az összes többi Gonosz erejével, így Diablo maga lesz a Legfőbb Gonosz. Így már nem csak a saját maga által kreált és hozzá tartozó, de a többi Gonoszt szolgáló démonoknak is parancsolhat. A Félelem Ura nem is késlekedik, kaput nyit a Magas Mennyekbe, és átlép rajta.
Összecsap Imperiusszal, és súlyosan megsebesíti, és lerombolja a Kristálykaput, majd portálokat nyit a pokolba, hogy megkezdődhessen a Magas Mennyek inváziója. A kalandorok és Tyrael a nyomukba erednek a portálon át, megismerkednek Ithiriellel és Auriellel, akik támogatják őket. Megküzdenek először Iskatuval, majd Rakanoth-al, Diablo bajnokával. Ezek után figyelmezteti őket először Imperius, hogy jelenlétük nem kívánt a Magas Mennyekben. Tyraelt sötét gondolatok szállják meg, úgy tartja, hogy az események valójában az ő hibájából indultak el, és ha nem adja fel angyali mivoltát, nem ébred fel a gonosz.
Diablo megérkezik a Magas Mennyekbe, és összecsap Imperiusszal
Mindeközben a Kalandoroknak ki kell szabadítaniuk Aurielt, és bezárják a portálokat, melyeken át Diablo a seregeit a Mennyekbe hozza. Végül rálelnek Tyraelre, aki készen áll a csatára, és elűzte szomorúságát, ám a Kristálygerinc előtt újra belebotlanak Imperiusba, aki össze akar csapni a Kalandorokkal, főleg a Nephalemmel, hogy bizonyítsa felsőbbrendűségét, és kiűzze őket a Magas mennyekből. Ám Diablo ekkor elkezdi elpusztítani a Gerincet, így az angyalok elvesztik erejüket. Végül az Öt Kalandor, Tyrael segítségével feljut a Gerincre, és megmérkőznek Diabloval. Végül elpusztítják, lelke visszakerül a Fekete Lélekkőbe, teste pedig lezuhan a Kristálygerinc csúcsáról, út közben hamuvá változva.
Diablo bukása, a Magas Mennyek megtisztulása, és Tyrael sorsa
Ám a nagy kavalkádban Malthael, a bölcsesség angyala eltűnt, és halottnak hiszik. Tyrael visszatér az Angiris tanácsba, mint a Bölcsesség képviselője, ám nem angyalként, hanem halandóként. Ő lesz a halandók szószólója a Magas Mennyekben. A fekete lélekkő sorsa egyelőre kérdéses, ám egy biztos, sem a Magas Mennyekben nem maradhat, sem a Lángoló Poklokba nem kerülhet. Az Öt Kalandor, köztük a Nephalem visszatér Sanctuary világába. Adria pedig eltűnt nyomtalanul...
Itt zárul le a DIABLO 3 története valamint itt kezdődik a fórumé
FIGYELEM! Innentől kezdve amit olvashattok, az nem hivatalos, nem kanonikus! Valamint a fórumon nem számít figyelembe veendőnek a 2014-ben érkező Diablo 3 - Reaper of Souls című kiegészítő sem, mivel nincs róla elég információ, hogy beépíthessük a játékba. Ezeket kéretik figyelembe venni!
Egy év telt el... Tyrael újraalapította Sanctuary világán a Horadrim rendet, a kalandorok békésen élik életüket névtelenségben, és senki nem tudja kik ők. Ám egyre több nyugtalanság ébred a világban... Egyesek háborúkat jósolnak, mások titkos szektákról mesélnek. Caldeum alig épült újjá Belial támadása után... A sötét erők készülnek valamire. És ki tudja... Az ősi vérvonalak lehet, hogy új jelentőséget kapnak...
Malthael Admin
Tapasz. pont : 6666666666 Tapasz. szint : 99Hozzászólások száma : 485
Tárgy: Re: 4) A Sanctuary Kódex (Csak Mágusoknak, Démonoknak, Angyaloknak és Horadrimeknek kötelező!) Pént. Okt. 11, 2013 12:46 am