Piactér

egy nagy piac ahol szinte mindent meg lehet kapni, a kapuktól egészen be a főtérig tart.

Rhea:

-Értem.
Mondom kötelességtudóan, mint aki tudomásul veszi a dolgot. Még nem volt alkalmam ilyen nagy bevásárlást tartani, mindenre apránként gyűjtöttem össze a pénzt.
-Az igazat megvallva nem tudok lovagolni.
Pénzem sincs rá, s ennyi dolgot nem fogadhatok el tőle. Alig ismerem, vagy ha igen vissza kell fizetnem.
-Azonban, nem mostanában tudom visszaszolgáltatni a rám pazarolt pénzt és energiát.
Próbálom felhozni ezt a számomra morális témát, ami reméltem nem okoz majd ellentéteket közöttünk. Beérkezve a piacra a már a jól ismert nyüzsgés vár, az emberek különböző standokhoz és árusokhoz tömörödnek. Lökdösődnek, alkudoznak és tolakodnak egymást túlkiabálva. Próbálom tartani vezetőmmel a lépést, de egykettőre nekiütközök valakinek a tömegből//Zacharielel, ha bekapcsolódik// minek következtében hamar a földön kötök ki. Hajam teljesen az arcomba omlik, így mikor feltérdelek és felpillantok épp csak kilátszik a sötét zuhatag mögül bosszús kék szemeim villámlása.

- Semmi gond! az anyagi és világi javak egy kicsit se zavarjanak, én állom a felmerülő költségeket. - mondom ám nem sokkal ezután valami figyelmetlen disznó fellöki őt. Vagy legalábbis én ezt így látom.
- Héj Te! Nem látsz a szemedtől!? - kiáltom felháborodva és kardom meglazítom hüvelyébe. - Csak úgy fellöki itt az embert?! Az a minimum, hogy bocsánatot kér különben... - itt elharapom a mondatot és felsegítem a földről Rheat

Az alak aki fellökött, szándékosan avagy véletlenül, igazán különös kisugárzással rendelkezik. Porolni kezdem a ruhámat, bár az így se volt tiszta a napokig tartó utazás után. Villiam egyből a védelmemre kel, s fenyegeti a férfit, ki rettentő hidegvérrel és önbizalommal kezeli a helyzetet. A lovag felsegít a földről.
-Köszönöm és hagyd, tényleg sokan vannak.
Teszem még hozzá halkan, noha meghallhatja az idegen is. Ahogy a férfi felé fordulok, hogy valami csipkelődő mondattal és szúrós pillantással mondjak neki búcsút nem őt látom meg elsőnek. Vörös, tövisek nélküli rózsát tart a kezében és felém nyújtja. Kíváncsian pillantok az arcára, s mikor közli velem, hogy az enyém, meglepettségemben enyhén szétnyílnak ajkaim, arcomat halovány pír önti el. Még senkitől se kaptam virágot, pláne nem ilyen "apróságért" mert fellökött a piacon. Először nem is tudok mit válaszolni, aztán tétován a virágért nyúlok.
-Köszönöm szépen a virágot, természetesen nem haragszok.
Zavaromban inkább a vörös szirmokat nézem, azon tanakodva mit is kezdjek vele. Majd ügyelek vásárlás közben arra, hogy ne zúzzam össze.

Kissé lemaradtam a többiektől amikor a városba indultak, de mostanra sikerült őket utolérnem. Sajnos azon a helyen amerről a szóbeszéd szólt nem találtam semmit, de nem csüggedek, bízom benne, hogy majd újra nyomra akadok. A piactéren találom meg újra Rheát és Villiamet akik éppen egy idegennel beszélnek. Lehet nem is annyira idegen, hiszen virágot is adott a fiatal lánynak.
- Végre utolértelek benneteket - kezdem. Sikerült már elintézni valamit? Segítek én is a keresésben, ha megmondjátok mire van szükség.

Míg Villiam a még idegen alakkal társalog én még mindig a rózsát figyelgetem. Hallom a szavakat, de nincs semmi hozzáfűznivalóm ezért sem szólok. Sokszor úgy érzem bölcsebb a hallgatás, mint az oktalan csacsogás, no meg hiába ad virágot valaki mikor rosszak is lehetnek a szándékai. Villiam az erős kötelesség tudata miatt akart rátámadni a különös alakra. Merengésemből Metana hangja ráz fel, ki idáig követett minket, hogy ránk leljen.
-Üdv Metana.
Köszönök a páncélos hölgynek kivel még csak tegnap ismerkedtem meg, meglehetősen érdekes körülmények között.
-Viszont nekem meg kell tanulnom lovagolni is.
Vetem közbe Villiam okfejtésébe a dolgot, nehogy elfelejtse, hogy a csapatban van aki képzetlen még. Szerencsére az úszással nem lesz gond, ha a helyzet úgy hozza, de a lovaktól még tartok is egy kicsit. Nincs velük egyetlen rossz élményem se, azonban elég ránézni az olykor kétméteres robusztus példányokra, hogy elbizonytalanodjak. Az ismeretlen közben bemutatkozik, s mivel én még továbbra se árultam el a nevemet azt tudakolja. Ebben mindössze csak azt tartom érdekesnek, hogy Metanaét nem érdeklődte meg. Sötétkék szemeimmel fürkészni kezdem a vonásait, hátha megtudok belőle valamit.
-Rhea vagyok.
Felelem kurtán, s bár az imént még pirulásra késztetett, most bizalmatlanul méregetem. Kicsit közelebb lépek Villiamhez, noha annyira én sem vagyok elveszett.

- Látom nem vesztegetitek az időt és máris új csapattársra tettetek szert. Hol találtátok az új jövevényt? - kérdem.
- Gyorsan megtanulsz majd, ha nem félsz az állattól. - mondom Rheának. Nekem sincs lovam, de láttam már közelről, szerencsére. Szép rózsa. - jegyzem meg végül. Nem is gondoltam, hogy kell a felszerelésbe. - somolygok.

- Ám legyen Zachariel, úgy örömmel vesszük a csapatban! Első körben lovakra, némi tartós élelemre, ruhákra és esetleg fegyverekre lesz szükségünk. A hölgyek nyilván szívesen vennének egy jó forró fürdőt is. Térképek és tájolók is kellenek. Kényelmetlen egy ekkora utazás, ám a lehető legtöbb kényelmet mégis szeretném becsempészni. - Ekkor érzem Rhea közelségét, talán félelmét, ezért biztatóan, hogy nem lesz gond, kissé megérintem karját.
- A lovaglás pofon egyszerű, bár elsőre művészetnek tűnhet kedvesem, de cseppet se félj én lóháton láttam meg a napvilágot - mondom mosolyogva, hogy oldjam a feszültséget - így át könnyedén megtanítalak.
- Hát igen, az úriember Zachariel aki kis társaságunkba ütközött és hát arról tanúsított, hogy szívesen csatlakozik kis társaságunkhoz és segíti ügyünket. - Fordulok Metana majd ismét az idegen felé.
- Talán egy jobb helyen a részleteket is szívesen elmondanám, de annyit mondhatok éjjel ráébredtem, hogy a sötétség már a küszöbön van és nem engedhetem, hogy megtegye a következő lépést... Tán nem véletlen, hogy találkoztunk - mondom biztatólag

Metana csipkelődésével nem törődök, de egy szúrós pillantást kiérdemel. Noha ő is, akárcsak Villiam nyugtatni próbálnak a lovakkal kapcsolatban. *Meglehet a lovag félreértette a közeledést, azonban szóvá nem teszem. Érintésétől kicsit megborzongok, így ha módom adódik rá párszor végigsimitom majd a karom ott ahhol hozzám ért. * -Javaslom induljunk, hisz sok dolgunk van.

- Ami igaz azt meg kell hagyni számos a teendőkre jut kevés idő, ráadásul Pyre kinn maradt bár nem értem miért, így hát talán kezdhetnénk a lovakkal.
~Régen jártam itt de akkor még híres volt a lovarda kitűnő egyedeiről. Rhea-nak kezdésre egy herélt lenne tökéletes nyugalmával és szelídségével, Metanának szerintem nem kell választanom, Pyrenek egy különleges lovat keresnék, valamit ami kiemeli szemeit és vörös hajzuhatagát, egy kecses ám izmos és erős jószágot. Az idegen meg szintén tud dönteni szerintem legalábbis.~ fut át gyorsan agyamon.
A lovardához érve hamar sikerül választani és némi alkudozás után én jártam jól, tekintve, hogy Rhea az ismerkedés stádiumában van, helyette én vezetem a lovat enyém mellett.
Ezek után a piacon beszerzünk minden fontosat, élelmet ruhákat, felszerelést és minden egyebet ami fontos lehet, a lovak oldal táskáiban számos dolog elfér így nem kell megszakadnunk sem.

// ha mindenki egyetért és a városban nem óhajt semmit tenni mehetünk vissza a vadonba, de ha valami van még akkor nyugodtan piacolhatunk //

Úgy néz ki Rhea nem igazán van ráhangolódva a tréfámra, de nem izgatom magam miatta. Ügyes gyerek ez a Vill, a lovakhoz is ért, a nőkhöz is. Ha harcolni is ennyire tud akkor nem lesz gond a küldetésével. Gyorsan beszerzek még pár apróságot ami szükséges, de nem időzöm sokat mert látom rajta szeretne már minél hamarabb visszatérni Pyrehez. Mondjuk érthető, ha férfi lennék én sem szívesen hagynám magára egyedül a vadonban. Újdonsült lovam nyergébe pattanok és ha indulni kell én kész vagyok. Valahogy könnyű a szívem, nem nyomasztanak a szokásos gondok, de ez nyilván azt jelenti, hogy nemsokára az életünkért kell majd harcolnunk. A Fény velem van és ha mégis meg kell halnom remélem nem lesz hiába.

- Magam sem értem... de azt hiszem szoros érzelmi kötelék van közöttünk pedig tegnap éjjel volt csak, hogy megismertem. Egy igazi vörös démon, ha érted mire gondolok - mondom mintegy barátkozva.
- Mindazon által elnézéskéréssel tartozom. Nem vagyok ilyen indulatos de olyan nekem az a lány mintha a húgom lenne, fura ez de olyan mintha régi testvérem került volna elő valamiért hasonlítunk de nem tudom máshogy elmondani. Remélem nincs harag! - nyújtom békejobbom.
- Valamint igazán örvendek és köszönöm, hogy csatlakoztál hozzánk. Sok harcot megvívtam de ez valahogy más lesz...
- De hát jobb lesz mihelyst indulni, hisz igaz nem kell félteni Pyre-t azért mégis csak aggódom érte.

// Ha úgy gondoljátok akkor visszatérhetünk a másik témába. Út közben tanítgatom Rheat a lovaglásra magam mellett vezetve. //

Láthatóan Villiam ért a lovakhoz, ezért rá hagyatkozom teljesen. Részemről azt se tudom melyik
lenne számomra az ideális választás. Szerencsére Metana nem firtatja a dolgot, úton a lovarda felé
ám az idegen közelebb hajol hozzám. Kicsit összerezzenek a váratlan közelségtől, majd szavai hallatán picit elgondolkodom. Egyrészt nem igazán tudom, mit is akart azzal mondani, hogy illik hozzám, másrészt igazat kellett adnom neki. Noha elég hiú dolognak vélem ennek ellenére
a hajamba tűzöm a virágot. Persze aztán szaporán szedem a lábaimat a többiek után, míg mindenki a maga lováért alkudozik, az egyik lovászfiút megkérem mutassa meg a herélteket. Három pompás példány is van, de leginkább az éjszínű ragadta meg a figyelmemet. Mikor Villiamnek van ideje, közlöm vele, hogy azt a jószágot szeretném s nem engedek belőle. Persze eleinte még ódzkodok tőle, de mikor fel kell ülnöm a nyeregbe már nincs visszaút. Kicsit talán még ügyetlenül szállok fel, de Villiam segít az irányításban. Bár szívesen közbeszólnék a beszélgetésbe miszerint, Prye nem annyira testvéries viszonyt ápol Villiammel, de ez nem az én dolgom. Zachariel ismét megszólít, s inkább arra figyelek.
-Jómagam bizonytalannak érzem a dolgot.
Felelem továbbra is hol az utat, hol a lovat figyelve.

Szépen lassan baktatunk kifelé a városból. Most kivételesen nem zavar ez a lassú tempó, hiszen nincs hová sietni ráadásul Rhea sem ül eléggé biztosan a nyeregben ahhoz, hogy gyorsabb sebességre ösztönözzük a lovakat. Odaléptetek hozzá és bátorítólag mondom:
- Szorítsd keményen a comboddal, hagy érezze ki a főnök és még a tartásod is jobb lesz. Jövök melletted és ha véletlen leesnél elkaplak. Aztán ígéretemhez híven figyelek, nehogy baj érje.