- Nagyur, nagyuram! - kiáltott sietve egy köpcös, és súlyfeleslegtől szenvedő turbános férfi. Miközben lihegve, botladozva odaszaladt az egyik díszes ház ajtajában álló, szemöldökét kérdőn felhúzza férfihoz.
- Felségem... - habogta e szavakat miközben lihegve kezeit térdeire tette, és úgy kapkodott levegőért.
- Mondjad Sual... Mi ilyen sürgős? Épp készül az aromás fürdőm... - közölte lassan, és fellengzősen, lenézően.
- Megérkezett... Ide, Caldeumban, azonnal látni kíván, sőt beront ide. Készülj fel a látogatására nagyuram... Azt hiszem valami baj történt.
- Na de kiről van is szó? Sual... - kérdezte mogorván.
- A fekete sas... - motyogta válaszul. A magas sovány férfi arca hirtelen nagyon ráncos lett, és mogorva, majd ezt mondta.
- Vizjerei tudás oltalmazzon minket... Hord az ünnepi kabátom Sual! - kiáltotta parancsolóan szolgájára, a hangja visszaverődött a messzi s közeli falakról, a köpcös férfi összerezzent, és máris elkezdett futni a kívánt tárgy felé.
*Pár perecel később.
- Minek jelenik meg most? Ha ő felbukkan mindig... ki nem állhatom - mérgelődött a nagyúr, miközben sétáltak a hosszú vörös, leterített szőnyegen.
- Megértem nagyuram, de ez most szükséges protokoll.
- Értem én, emlékeztess rá, hogy ha ennek vége akkor bontsuk fel a szerződést, nem vagyok hajlandó egy Peregrint akkor fogadni amikor ő akarja, hallatlan. Ráadásul nem többek most már mint orgyilkosok, hmf, hová süllyedtek, szégyen és gyalázat - köpte e szavakat dühtől vöröslő arcon, közben a: "és ráadásul kihűl a fürdő vizem" gondolattal.
- Igen, igaza van, amint elment, elintézem a formalitásokat, és máris felbontásra kerül a szerződés, és többé nem fogja látni... őt.
- Háh, még ha ilyen könnyű lenne, talál majd mást aki pártfogolja - mondta kelletlenül.
- Meglehet, de már nem fogja háborgatni nagyságát - vágta rá habogva, izgatottan.
- Azt majd meglátjuk, Sual, majd meglátjuk... - jelentette ki elrévedten.
*Pár perecel később a nagyhalban:
Vágtatott ahogy csak tudott, majd a palota területén szaladt fáradságot nem ismerve. Majd elérkezett Ar Di Mud-hoz, az egyik nagyúrhoz. Magasztok, szikár alkata, úgy ágaskodott a márvány porondon mint valami díszek bot.
Mannimarko illedelmességet mutatva, három méterre tőle megállt, és letérdelt.
- Köszönöm, hogy nagyságod hajlandó fogadni engem e nehéz időkben. Rá jár a rúd a Peregrinek ter...
- Hallgass! Mihaszna, alávaló! Hogy mered ide dugni a képedet azután ami tettél? - förmedt rá ordibálva.
- Cserben hagytál minket! Micsoda veszteséget éltünk át, sőt titeket orgyilkosoknak címeznek, megalázó a magam fajta uraknak, szövetkezni olyanokkal mint amilyenek ti lettetek, árnyéka vagytok egykori valótoknak!
- Na de nagysága!
- Nincs de! Ráadásul most még egy Xiansai is terjeszti a bolondságait, a Peregrin jelével a felszerelésén. Napról napra nagyobb káosz tör ki.
- Pontosan a Xiansai férfi miatt kereslek fől, az informátorom...
- Az informátorod nem ér semmit, hagyj engem békén, és ne keress többet, a szerződésünk ezennel véget ért...
- Ez nem fordulhat elő nagysága! - közölte hidegen.
- Na, és miért nem? - tette fel a kérdést gúnyosan.
- Apám levelet küldőt önnek, egy másik ügyben - válaszolta, és engedély kérés nélkül oda adta neki a pecsétes tekercset. A férfi feltépte a pecsétet, elolvasta, amitől még bosszúsabb lett. Levágta a földre a papírt, és szitkozódni kezdett.
- Átokfattya, ezt nem felejtem el, nem kaptok ti semmit se. Ne is lássalak többé, takarodj! - kiabálta felé, csak úgy zengett tőle az egész palota.
- Ahogy kívánja... nagyúr - válaszolta meghajolva, és arcát többé nem mutatva elhagyta a helységet.
Amint Mannimarko elhagyta az épületet, Sual előlépett, és nagyurához sietett, aki észlelve közeledtét szóra nyitotta a száját:
- Intézd el, hogy minél hamarabb legyen semmis a szerződésem a Peregrinekkel! - parancsolta halk hangon.
- Értettem, nagyuram - válaszolta, majd meghajólva távozott. Elrévedve a nyurga férfi még mindig Mannimarko korábbi tartózkodási helyét nézte a teremben.
- Még a vizem is kihűlt...
/ Részben más szemszögből került lemesélésre ez a rész, ezért a színezés is más volt. /