Grish naplója

Név: Grish Lakter
Nem: Férfi
Életkor: 25
Faj: Nephalem
Szakértelem, kaszt: Bukott paplovag

Kinézet:
Grish szinte egy óriás az átlagemberek között. közel két méter magas, mellé pedig 120 kg-t nyom a páncélja nélkül. Haja hosszú, kócos és megőszült az átélt gyötrelmek miatt, míg íriszei vöröses árnyalatúak. Fogai is megváltoztak. Fogai tűhegyesek, a szemfogai pedig megnyúltak egy kissé. Félelmetes kinézete van. A karján egy sor tetoválás, míg testén rosszul összeforrt hegek éktelenkednek. A bal karján pedig a Félelem hercegének jele látszik, elrejtve a tetoválások mögé. Kedveli a nehéz vérteket. Anélkül szinte sose látni, no meg jókora kétkezes kardja nélkül.  A páncélja szürke színű, míg vállán vérvörös színű prém fut.

Jellem:
Forrófejű és könyörtelen. A béketűrésből elég hamar ki lehet hozni, ilyenkor jobb kissé eltávolodni tőle. Aki az útjába mer állni, azon megpróbál könyörtelenül átgázolni és ehhez bármilyen eszközt bevet.  Nem fél méreghez, avagy mágiához nyúlni. De nem szereti nagyon elhúzni mások halálát. Inkább gyorsan szeret végezni az áldozatával és nem húzni feleslegesen az időt. Ura, Diablo parancsát hűen követi. Akit megöl, az már úgy sem fél. Féljenek inkább az ellenségei, akinek a fülébe jut a társuk halálhíre. Ő maga sem ismer már félelmet, egyedül urától fél mindig. A nőket viszont szereti. Ágyba vinni. A szeszt viszont ki nem állhatja. Imádja a félig megsütött hús ízét és elnyammogni vele egy darabig.

Előtörténet:
25 évvel ezelőtt születtem Westmarh hatalmas és gazdag városának egyik gazdag nemesi családjának legifjabb sarjakét. Pontosan én volt a negyedik gyermek, így semmi vagyonra nem számíthattam a család részéről. Emiatt előttem nyitva állt a nagy kérdés. Mi is legyek, ha nagy leszek. Lehettem volna pap, választhattam volna a katonai pályát. De én végül is beálltam Westmarch Lovagjai közé.
9 éves koromban lettem egy lovag apródja, hogy kitanítson mindenre, amit egy lovagnak tudnia kell. Addig pedig egy átlagos gazdag és elkényeztetett gyerek életét éltem. Minő boldog idők voltak azok. Ezt követően már túl sokat nem voltam otthon, hiszen Sir Elkator mellett töltöttem az időmet. Ő jól kitanított. Megtanultam kardot forgatni. Hozzászoktam, hogy a nap szinte minden órájában páncélt viseljek. Megtanultam, hogyan kell a hölgyekkel bánni és egyéb más olyan dolgot, aminek már semmi hasznát nem veszem. Ezek az évek gyorsan elteltek. Részt vettem néhány csatában is és néhány lovagi viadalon is. Ezt követően avattak fel, hogy teljes jogú lovag lehessek. Minő öröm volt ez a számomra. A családomat is elöntötte a büszkeség. Arcomon eme napok során a derű és a bizakodás volt látható. Már alig vártam, hogy megkapjam az első feladatot, küldetést.
Eme nap csakhamar el is érkezett. Megkaptam az parancsot, hogy társaimmal együtt le kell csapnunk egy szektára. Felszerelkeztünk, majd megindultunk feléjük. Régi mesterem vezette a csapatot. Az út nem egészen négy napig tartott. Ezt a négy napot nagyrészt lóháton töltöttük, így még előbb el is értünk a megjelölt helyszínre. A hely egy régi, romos templomot jelölt. Mind leszálltunk a lovainkról, majd beléptünk a templom romos épületébe. Ott pedig maga a pokol várt. A csata csak töredékesen maradt meg, míg az utána következő egy hónap is. A csapat többi tagját lemészároltak, vagy legalábbis a többségüket. De engem valamiért nem. Ehelyett mostani uram elé citáltak. Milyen gyenge is voltam akkor. Féltem, rettegtem. Üvöltöttem a fájdalomtól, hiszen a testembe kampók garmadáját helyezték, majd egy oltár fölé húztak. Ekkor halottam meg a hangját.
~ Ááá… Nephalem. Öröm egy magadfajtát látni itt. ~
A hangját a fejemben hallottam. A félelemtől már gondolkodni sem tudtam, csak annyira tellett, hogy végre legyen vége. Akkor még fel sem fogtam, hogy minek nevezett. De nem lett vége. Leakasztottak a kampókról, majd bezárt a kazamaták mélyére. Fogalmam sincs, miért tette, azt amit tett. Talán a faji hovatartozásom miatt. De a Félelem hercege új célt adott nekem. Mellé pedig erőt, hogy azt teljesítsem. A szekta egyik tagja pedig megtanított a démonok titkos művészetére. Így új erőt kaptam a régi, haszontalan helyére. Uram, Diablo egyik bajnoka lettem. A képzésem még egy évet vett igénybe. Eközben a testem is alakult, formálódott. Nagyobb lettem, termetesebb. Uram pedig rémisztőbb külsővel áldott meg. A szekta egyik tagja remek kovács volt. Ő ajándékozott meg új páncélommal és fegyvereimmel. Ekkor érkeztek újra lovagok. Régi testvériségem tagjai. Ördögi vigyorral figyeltük őket. Egy napig voltunk a nyomukba, amikor is elérkeztek a romos templom elé. Ekkor már értettem, hogy tudtak minket annak idején csapdába csalni. A templom csak csali volt, amit halálos csapdákkal szórtak meg. Csakhamar sikolyok szálltak fel a templom belsejéből. Csupán néhányan menekültek ki. Ekkor pillantottam meg, hogy ő is köztük. Sir Elkator. Az agyamat düh öntötte el. Kitörtem a bozótosból, majd a lovagok felé dübörögtem. Elővettem jókora, kétkezes kardomat is és aki az utamba állt levágtam. Végtagok szálltak a levegőben és haldokló lovagok sírtak kegyelemért, avagy szólongatták anyjukat. Ekkor értem el hozzá. Az egyik vállából egy nyíl állt ki, emiatt esélye sem volt. Csak egy kézzel tudott harcolni a nehéz, súlyos fegyver ellen. Alig tartott fél percnél tovább és az öreg már a földön feküdt. Ekkor vettem le a sisakot.
- Te…az…nem…lehet. – mondta – Neked…halottnak kéne…lenned.
- Hát nem vagyok halott. – húztam vigyorra a számat. – Most pedig elküldelek a mesterem elé, hogy te is átéld azt a félelmet, ami én
- Neeee…. – síkitott fel utolsó leheletével.
Majd egy gyors csapással elmetszettem élete fonalát.
Ezt követően útra keltem. Hallottam, hogy fenn északon háború dúl. A démonok támadtak ismét a világra. Én pedig igyekeztem segíteni. Terjeszteni a rémületet. De egyszer csak történt valami. Már nem éreztem Diablo hatalmát. Pedig előtte sokkal erősebb volt. Aztán meg egyszerűen csak úgy eltűnt. Nem értettem a dolgot. Aztán meghallottam. Őt hős legyőzte a Félelem hercegét, aki a mennyekből lezuhant. Elkeseredtem, de aztán néhány hónappal később ismét feléledt a remény. Kósza pletykák kezdtek terjedni, hogy Diablo-t elzárták. Fekete kőbe zárták a többi démonúrral együtt. Így már érthető, hogy nem érzem. Ezért ismét útra keltem, hogy ráleljek erre a Kőre és kiszabadítsam őket.


Képesség(ek):

Démoni őrjöngés (I. szintű képesség):
Ha ezt a képességét használja, akkor a fegyverét pusztító erővel és könyörtelenséggel forgatja. Ám eme őrjöngését képes valamilyen szinten kontrollálni. Ahhoz, hogy megszüntesse legalább egy embert meg kell ölni, hogy valamennyire lenyugodjon. De persze, ha meghal, vagy elájul, akkor is megszűnik eme képesség.

Hatás(ok):
+1 sebzés


A félelem hírnöke (I. szint)
Diablo - ba vetett hitének köszönhető, hogy körbelengi a félelem aurája. Hisz ura nem más, mint a félelem maga. Így ültetve el a körülötte lévő ellenségei szívében a félelmet.

Hatás(ok):
+1 a megfélemlítés próbára

Felszerelés:
- Nehéz lemez páncél (teljes testet védi)
- Vörös rókaprém
- Nehéz kétkezes kard (zúzó/vágó fegyver)
- Hosszú pengéjű tőr
- Nehéz csatamén + lószerszámok
- 1 szett ruházat
- 3 db 2l-es kulacs. ( 2 db vizet tartalmaz, míg az egyik üres)
- 1 heti száraz élelem
- Kovakő
- Hálózsák
- Nyeregtáska
- 3 fiolányi fegyverméreg (Fájdalmat okozó) (A kardra 2 fiola kell, míg a      tőrre 1 fiola)
- 3 fiolányi ellenméreg
- Viaszos köpeny, és hozzá való csuklya
- 24 arany.

A karaktert elfogadom, jó játékot!

A képesség leírásának utólagos módosítása az engedélyem kikérésével történt. A képesség módosítója nem változott, az csak megfogalmazásában tér el az eredetitől.

Új szerzett tárgy:

Megnevezés: Teleport kő
Hatás: A tárgy összetörésekor Grish-t az öreg nő mellé teleportálja. Ám a használata pillanatában megsemmisül.

Megjegyzés: 1x használatos tárgy.

Szintlépés:

Képesség:
A félelem hírnöke (I. szint)
Diablo - ba vetett hitének köszönhető, hogy körbelengi a félelem aurája. Hisz ura nem más, mint a félelem maga. Így ültetve el a körülötte lévő ellenségei szívében a félelmet.

Hatás(ok):
+1 a megfélemlítés próbára

A szintlépés engedélyezve, képességek szerkesztve.