Utcák, Sikátorok

A vállamon cipelt tetemet ledobom a szemétbe. A kis rágcsálóknak is kell valami étek úgy is. Hát akkor meg már miért ne eme szerencsétlen szolgáljon étekül nekik. Ezt követően már minden figyelmem az öregasszonyé.
- No akkor miben is tudsz nekem segíteni? – kérdem meg.
Egyből érkezik is a válasz. Eléggé meghökkentő információ vannak. Legalábbis az én szemszögömből azok. Egyre inkább gyanakvással figyelem az öreglányt. Az öreg túl sokat tud rólam. Én pedig még sosem láttam ez előtt.
~ De akkor miért nem tudja, hogy mi vagyok? ~
Fut át agyamon eme röpke gondolat.
- Ki vagy te? – teszem fel a kérdést egyből, amikor úgy veszem észre, hogy végzett. – Miért pont neked beszélt erről a bukott angyal és miért bízott meg benned?
Majd várom a választ. Ámbár nem nagyon hiszem, hogy meg is kapom. De ezt követően újabb kérdés vetül fel az agyamban, hiszen így talán gyorsan az ügy végére juthatunk.
- Mennyi vérről lenne szó? – kérdem meg. – No meg mi a célod a kővel, öreganyám?
Közben körbenézek, hogy hallgatózik-e valaki. Még egyszer jól megnézem az idős nőt. Ki tudja. Talán már láttam valahol, csak nem emlékszem rá. Hiszen sok helyen jártam.

- Jó helyen, a jó időben ezek szerint. – felelem az öregasszonynak egy mosollyal.
Majd figyelmesen hallgatom a nő leírását a varázslóról, akit leírt nekem az öreg. Igyekszem jó alaposan az eszembe vésni. Hát úgy fest, lesz egy-két kérdésem a varázslósuhancról. Talán még válaszol is, ha jól teszem fel eme kérdéseket. Ha nem, akkor pedig kicsikarom belőle azt, amire kíváncsi vagyok.
- Ezt sajnálattal hallom. – szólalok meg, hiszen jelenleg kevés a szövetséges és ők is bujkálnak valami eldugott pöcegödörben.
A szavak hallatán elvigyorodik és gonosz, fekete tűz lobban a szemeiben. Bosszúra szomjazik, hisz urát rabláncra verték. Pedig aki ilyen hatalommal bír, nem érdemli meg.
- Képes akarok rá lenni, öreganyám. – mondom neki – Nephalem vagyok öreganyám. Bennem is angyalok és démonok vére keveredik. Talán így is segítségedre lehetek.
Nem tudja ezt miért mondta, de kikívánkozott belőle eme igazság. A szemeiben egyre jobban ég a Félelem hercegének fekete lángja, ahogy egyre inkább feléled benne az akarat, hogy visszahozza retteget urát. Ráadásul végre már nyom is akad. Csak megérte eljönni ebbe a mocsárba.

- Hát akkor nem igazán van vesztegetni való időm. Nem igaz? – mondom egy vigyor kíséretében.
Ám az, hogy vért köhög fel jelzi, hogy sietnem kell. Nem igazán van vesztegetni való időm, hiszen, ha az öreglány meghal, akkor eme út bezárul előttem. Hiszen én nem ismerem, hogy hol is van a kapu. Ezt követően átveszem a faragványt és eldugom az egyik szütyőmben, ami az oldalamról lóg le.
- Értettem. – mondom még neki – Akkor hamarosan találkozunk még öreganyám.
Szólok még a nagyanyó után, hiszen ezekkel jó, ha tisztában van az ember fia, ha ilyen fontos feladata van. Ha válaszolt, akkor én pedig elindulok vissza az utca irányába.
~ De hol szerzek én angyal és démon vért. Nyílván meg kell majd harcolnom érte. Hát ez mókás lesz. ~
Majd egy kicsit még visszatérek az előbbi a fogadóba. Hiszen az utamat meg kell tervezni és nyomra is kell bukkanom, ahol angyalt és démont találok. Ez pedig nem lesz egyszerű. Legalábbis angyalt nem, hisz a legtöbb angyal nem avatkozik az emberek dolgába és fenn kuksol a mennyekben. Ezért kevés ilyen teremtmény járja eme világ talaját. De csak találok ilyet.