I. Diabloween-i mese: Wolfer kísértetei - 2. csapat

Még hogy idővel megkomolyodik az ember! Hát semmi sem változott az évek alatt. Most is egy nő után szalad, akit úgyse kaphat meg.
- Rendezze át a lepra az arcodat, te cafat!
Sóhajtja csak magának, majd a csörömpölésre visszafordul. Felderülve látja, hogy kedves társa csattant neki egy alkalmatlankodóba, és úgy dönt, hogy ez pont egy olyan kifogás a tollas-maszkos nő üldözésének felhagyására, mint bármelyik másik.
Csak a kendő által leplezett vigyorral menetel Quarionhoz, és lép hozzá közel, hogy ismertesse a tényállást, persze csak halkan.
- A báró olyan pajzsokat döfköd a lándzsájával, amik nem tesznek jót neki. Vagy épp jót tennének neki, csak nem döfködi őket elég hevesen. Vagy valami ilyesmi…
Kicsit se zavarja, hogy feltételezéseinek pont annyi alapja van, mint egy mocsárra épült várnak. A nagy számok törvénye alapján vagy beletalál a céltábla közepébe, vagy majd másra fogja a baklövést.
- Ezt mondjuk könnyen kideríthetnénk, ha lenne valaki köztünk, aki képes úgy feljutni az emeletre, hogy ne koncolja fel az őrt… - Sokatmondóan paskolja meg pocakját. - Nem azt mondom, hogy meg kéne másznia valakinek a falat, de ötletnek nem rossz… DE! Akárhogy is legyen, én megpróbálok leakasztani egy szolgát, aki tud valamit a báró pátyolgatottjairól. Tégy, amit akarsz, de utána találkozzunk a könyvtárban, és onnan meg rohanunk a temetőfosztogató után. Ellenvetés? Nincs? Remek!
És jól megszokott módon, válaszra sem várva rongyol el a koponyás ipse közeléből. Elvégre két megoldás lehetséges: vagy lesz valami ebből, vagy nem. De ez legalább teljesen biztos.
Bár elvei szerint csak a döglött halat sodorja magával az ár, mégis a jónéppel halad. Elvegyül, már amennyire ezt egy szivárványba öltözött bolond képes megtenni. Közben pedig lesi, hogy mikor kerül útjába egy kedvesen öreg, mindenről tudó, de a világ minden kincséért sem (de két arany azért két arany!) beszélő szolga.
Ha és mikor kiszúrja a keresettet, jobbjával egy pénzérmével kezd el játszadozni, és megszólítja a derék szolgálót.
- Fiam! Mondd csak, mióta kezelgeti két ilyen perszóna a jó Wolfer urat? Vagy épp fordírva áll a dolog?

Még egy kicsit a sokk alatt van a bénázása miatt, elnézést is kér nem egyszer, majd miközben azon dolgozik, hogy kikerüljön a bámuló szemek gyűrűjéből, Haladrion jön vele szembe. Elhadar gyorsan egy szöveget, ami kitenné egy magában beszélő őrült monológját és magával való megbeszélését is, majd miután társa lelépett, feldolgozza a hallottakat.
A mászás az ő terepe, és így belegondolva nem is rossz ötlet, hiszen éjszaka van, és az is az ő szolgája, nem lesz nagy kihívás.
Így fogja magát, és a hallon keresztül elhagyja a kastélyt, és egy olyan oldalt keres, amire nincs rálátása az őröknek, és az árnyak is beborítják. Így a sötétben, biztonságban, kellő időt ráfordítva, körültekintően mászni kezd. Egy olyan ablakot céloz meg, ami meglehetősen használatlannak tűnik, és talán egy kicsit rozogának is, hogy aztán bemenjen rajta, ha lehet.

The member 'Quarion Galanodel' has done the following action : Szerencsedobás

'Próba' :
I. Diabloween-i mese: Wolfer kísértetei - 2. csapat - Page 2 Ka5vd4

The member 'Lélek' has done the following action : Szerencsedobás

'Próba' :
I. Diabloween-i mese: Wolfer kísértetei - 2. csapat - Page 2 15rihl1

Ahogy Ferbryt a kriptát nézegeti, észrevesz egy csillogó kőféleséget a tövében. Innen nem látszik, de más is felhívja magára a figyelmét: az ellenkező irányban a sírok között egy alak fut el a sírok takarásában, és hamar el is tűnik a szerzetes szemei elől. Semmi konkrét jellegzetességet nem lehetett látni belőle, meglehetősen jól takarta a sötétség és az árnyékok.

Haladrion egy fiatal, látszólag határozatlan "új fiúhoz" sétál oda, és nyomja a markába a két érmét. A maszktól nem látni, de elvigyorodik, és mindjárt készségesebb hangnemben válaszol.
- Az aranymaszkos illető a báró tiszteletreméltó felesége, a másik, a tollasmaszkos Wolfer úr tanácsadója és udvari varázslója. Nem látszik az arcuk, de mindkettőt elfogadnám egy éjszakára! - Majd hirtelen körbenéz, és köhécselni kezd, valószínűleg eszébe jutott, hogy nem kellene ilyeneket mondania. - Nem dolgozom itt régóta, de hallottam azért érdekes dolgokat. Állítólag a báró minden évben megrendezi ezen a napon a fesztivált, és mindig ez a nyomozós játék a fő esemény, vadidegen "kiválasztottakkal". Ja, és persze ő a megnyitó után mindig lelép, pont ahogyan most is.
Majd biccent egyet enyhén meghajolva, és egy teli tálcát felragadva eltűnik a táncoló-mulató tömegben, hogy dolgát végezze.

Quarion talál egy ilyen helyet, és mászni is kezd, és el is jut az ablakig. Képzettségének hála, még ha nem is telik kis időbe a művelet, gond nélkül feljut, és be tud nézni az ablakon. A látvány nem valami részletes, mert a teremben szinte átláthatatlan félhomály uralkodik, és úgy tűnik, az ablak belülről ráccsal van megerősítve, ami szintén nem segít. Ettől már nem is tűnik olyan rozogának, mint az kívülről látszik.
Belül, az ablaktól nem messze egy íróasztal áll, amelynél egy nő ül háttal az ablaknak, és egy könyvet lapozgat a gyertya fényénél. A terem túlsó végében egy hatalmas ketrec található, de hogy üres-e vagy sem, az kérdéses: túl sötét van, a ketrec rácsai is alig kivehetőek a sötétségből.
Ekkor Quarion egy kisebb neszre lesz figyelmes. Úgy tűnik, valaki vagy végignézte a történést, vagy jókor volt jó helyen. Ahogy lenéz, egy szürke köpenyes és csuklyás férfit lát, akinek egy lant van a hátán, és mosollyal az arcán néz rá vissza.

Ahogy felnéz az ifjú orgyilkosra, elmosolyodik. Vakmerő egy személyiség ez a férfiú, és tehetséges is. Egyszer talán sokra viszi, kivéve ha pont ezen erényei dobják majd az első lapát földet maradványaira.
- Bosszú, megtévesztés és rosszakarat bújik meg a történések között. Figyelj oda a részletekre, de ne dönts elhamarkodottan. Az igazság valós, nem a látszat.
Majd amikor Quarion lefelé mászik, elővesz egy fából készült pánsípot, és egy nagyon rövid, kísértetiesen átható dallam eljátszása után köddé válik, miközben a hangszer hangja, mintha csak szellő lenne, tovaszáll.

~ A fenébe. Volt itt valaki. Olyan jól elbújt, hogy észre sem vettem. Na mindegy... még szerencse, hogy futni kezdett, így a nyomai majd jobban látszódnak. ~ Gondolta magában, majd tovább vizsgálódott. Ha megint feltűnne az alak, akkor úgy tesz, mintha nem látná. Ettől talán elbízza magát, és közelebb férkőzik hozzá.

Ha már rátalált arra a kőre, akkor felkapja. Vet rá pár pillantást, majd becsomagolja valamilyen szövetbe, és gondosan elrakja. Még párszor körbejárja a kriptát, kívülről, belülről. Ha semmi különös nincs, akkor az alak nyomait próbálja felfedezni, követni.

Ferbryt, dobj két próbát légy szíves!

The member 'Lélek' has done the following action : Szerencsedobás

'Próba' :
I. Diabloween-i mese: Wolfer kísértetei - 2. csapat - Page 2 Ka5vd4

Imádja, hogy mennyi mindent tudnak a szolgálók! A derék, bugyuta főrendek észre se veszik őket, ők meg úgy szívják magukba a jobbnál jobb történet és pletykaalapokat, mint a pultos rongya a kiömlött sört. Ráadásul ez a jótét legény többet segített, mint gondolná!
Leginkább abban, hogy hősünk elsápadjon. Több éve?! Mindig vadidegenek a kiválasztottak? Olyan vadidegenek, akiket a kutya se keresne, vagy ha mégis, biztos nem itt? Olyanokat, akik akár a kihívásért, akár egy láda aranyért (vagy annak a részesedéséért) fél karukat is odaadnák? A kérdés már csak annyi: kik is nyerték meg az eddigi játékokat? És hogy a feneketlen poklok legaljában létezhet az, hogy ha már ennyien nekiszaladtak, mégis ez a fő attrakció?
~ Ugyan, ugyan! A paranoia elítélendő dolog. De ettől független kétségkívül hasznos... ~
Két-három nagy lélegzetvétel árán megnyugszik. Nincs itt baj, pánikra semmi ok. Legalább tudja, hogy a bárót teljesen unalmas, hétköznapi indokok vezérelték, amikor feltámogatták az emeletre: eleget kell tennie házastársi kötelességeinek. Azaz végig kell szenvednie, amiért az asszony letolja, hogy már ilyen korán van és mégse nagyon tud járni. Hajj, a családi boldogság!
Viszont már tudja, hogy a vörös-tollas menyecske milyen pozíciót tölt be a környéken, így könnyebb lesz megtalálni. Elvileg. De ha mást nem, annyit elér a dologgal, hogy eltereli a figyelmét az olyan rémképekről, amikben hemzsegnek a temetőben elföldelt „nyomozók” halmai.
Némi járkálás után ki is szúr magának egy alkalmas fickót. Talán nem nemes, de tehetős, forog annyit a társadalmi életben, hogy mindenről tudjon, de különösebb fenntartás nélkül kitálaljon, akár rosszindulatból, akár annak csillogtatása végett, hogy ő mennyire tájékozott. Hiába, a szélhámoslét sok mindenre rávezeti az embert.
Megy is, hogy tovább bővítse eddig nem túl lélekemelő tudását az itteni dolgokat illetően.
- Bocsásson meg jó uram, csak egy pillanatra zavarnám, két kérdés erejéig! Egyrészt: meg tudná mondani, hogy merre találhatnám meg a báró úr tanácsnokát? Azt a tollas-maszkos, vörösbe öltözött nő, tudja! Másrészt pedig: elregélné nekem, ha meg nem sértem, hogy miképp végződtek az eddigi fesztiválok játékai?

Mi a halálért van a kastélynak olyan terme, ahova belülről nem lehet kijutni, és ketrec a fő bútor? És miért ül ott halál nyugodtan az a nő? Vagy valami kínzókamra ez a terem, vagy egy nagyon érdekes állatmegőrző. Ugyanez a nőre is, vagy egy rohadtul elvetemült domina, vagy egy érdekes helyen dolgozó állatidomár.
Megáll benne az ütő, amikor meghallja a hangot lentről. Lenéz, megnézi magának az ismeretlent, és lefelé kezd mászni. Mikor biztonságos magasságba ér, leugrik.
- Megkérhetném, hogy ne ijesztegessen és ne itt zenél... jen?
Meglepetésére eltűnt a fazon. Körbepillant, hogy mi a fene történt vele, de nem látja sehol a csuklyás alakot.
Jobbnak látja inkább visszatérni, és Haladrionnal megosztani a fejleményeket. Lassan mondjuk a szerzetesféleséggel is kellene értekezni.
A bálterembe érve kis keresés után meg is találja Haladriont, aki éppen egy férfival beszélget.
- Beszélnünk kellene... - böki oda, mikor odalép, ezzel érzékeltetve, hogy fontos a dolog, és négyszemközt megbeszélendő.

A kriptánál semmi érdekes nincs. Ahogy Ferbryt arra indul, amerre az alakot látta, érdekes jelenségre lesz figyelmes: egy férfi, ruházata alapján szolgáló fekszik az egyik sírkő tövében, vérbe fagyva. Egy rövid vizsgálat után két sebet állapíthat meg rajta, egyet a mellkasán és egyet a nyakán. Elvérzett, és biztosan nem volt kellemes élmény. A sebek széle tépett, korántsem éles tárgy okozta őket. Ami még érdekes, hogy néhány barna szőrcsomó van a színhelyen, és az alvadó vérbe ragadva, mind a sebnél, mind a tócsában.

A férfi, akihez Haladrion odalépett, már kissé spicces állapotban van, de még korántsem részeg. A nyelve megeredt ugyan, de beszélni még tud.
- Szép estét neked is. Egyrészt, a játékok mindig izgalmasak voltak, bár csak 4 éve járok ide ezen a napon, de mindig valami érdekes kis megoldása volt. A báró tanácsadója nagyon ért az ilyen rejtélyekhez, biztos vagyok benne, hogy a mostani is nagyon kacifántos és ötletes lesz.
Ekkor megjelenik Quarion, és Haladrion társaságát kéri.
- Másrészt *hukk* a keresett tollas cicababa, Miss Audrey Aarons ott van - mutat a színpad irányába, ahol tényleg ott ácsorog az illető. Kissé mintha türelmetlenül állna ott. - Ha látnák maszk nélkül... Én mondom, ha még bennem lenne két korsó, én benne lennék. Szó szerint! - Majd az italos asztalok felé veszi az irányt, ott hagyva a két jómadarat.

Mikor a fickó lelép, halkan kezd beszélni Haladrionnak. Részben mert nem akarja, hogy mások is hallják a fejleményeket, részben pedig ha itt komolyabb dolgok folynak a háttérben, nem akar pánikot okozni.
- Felmásztam egy ablakhoz. Amit láttam, eléggé elgondolkodtató: sötét szoba, íróasztal, annál egy nő. Az arcátnem láttam, ne kérdezd, de ami ennél is furcsább, hogy nem messze tőle egy termetes ketrec díszelgett. Sajnos nem láttam, mi van benne, lehet, hogy üres volt, de nem biztos, hogy elfelejtendő dolog. Ja, és találkoztam egy férfival, aki mondott pár szót rosszindulatról meg hogy ne higgyek annak, amit látok meg egyéb ilyen ármányról. Nem tudom ki volt az, mert eltűnt, és azt sem, hogy csak egy őrült fickó volt-e, de az ilyen apró dolgok van, hogy sorsdöntőek.
Kifújja magát, és arra indul, amerre társa menne.
- A másik társunktól valami hír?

Hallgatja a férfi mondandóját – közben persze vállon veregeti magát, hogy most se nyúlt annyira mellé – és szívéről hatalmas robajjal zúdul le egy szikla. Talán mégse arra megy ki az egész, hogy a falusiak egy beteg kis körítés tetejében feláldozzák a népeket. Viszont akkor verseny van, kérem!
Arca felderül Quarion jöttére, elvégre mindig jó, ha valaki olyan figyel az ember halának hátára, aki nem akar egy tőrt bökni oda. Legalábbis még. Hálásan biccent az imént kifaggatottnak, majd előzékenyen int társának, hogy talán lépés közben megvitathatnák a dolgot.
És lőn! Szerencsére a koponyást nem kell nagyon noszogatni, megy neki magától is a dolog. És ahogy lenni szokott, a frászt hozza hősünkre. Nem feláldozzák, hanem felhizlalják, hogy utána megegyék őket! Őrült, bolond falusi népek! Zenész flúgossal együtt! Hát hova fajul a világ, ha már felhívják az emberek figyelmét arra, hogy a látszat nem az igazság!
Mindenesetre elgondolkodik a hallottakon, azon túl persze, hogy összeesküvés-elméleteket gyárt.
- Tehát összegezzük! Sötét szoba,nővel, lórúgásnyi ketreccel, ami vagy tele volt, vagy nem. Bolond zenész, aki prófétaként viselkedik, aztán meg eltűnik… Imádom az ilyen vidám dolgokat, de tényleg! Mondd csak, a nőn aranyszínű volt a ruha? Bár mondjuk mindegy…
Persze, a bárónéra gondol egyből. Lelki szemei előtt felsejlik a kép, ahogy Wolfer a ketrecben nyüszít, míg felesége épp valami olyasmit vés a naplójába, hogy „Kedves társam! Már megint be kellett zárnom ezt az állatot. Mondjuk mostanra csak egy éjszakát ítéltem neki, elvégre még tudott járni…” Még a hideg is kirázza a gondolattól. A való világba a következő kérdés zökkenti ki.
- A temetőfosztogató? Azt este kezdetén láttam utoljára, azóta fogalmam sincs, merre jár. És most szeretném leszögezni, hogy a vágyaim listájának legvégén áll az, hogy a sírok közt kutakodjak ebben a farkasordító hidegben. Viszont az a nőci! A vörös tollas izében! Na az, kérlek, Audrey Aarons, ha minden igaz az egész kiagyalója, szóval mindent tudnia kéne. Nem mellesleg hetedhét határra szóló szépség. Bár a muzsikus-féle intés után már tőle is félek… A te kezedben a választás, cimbora! Megkörnyékezzük a bigét, vagy nekiesünk a temetőnek?
Nem magyarázza nagylelkűségét, elvégre sokáig tartana szépen megfogalmaznia azt, hogy valószínűleg ok nélkül félti azt a bizonyos tyúkszarost, és ha rajta múlik, egy percet nem tölt egyedül ezekben a ketrecezős, látvány mögé nézős körökben.

Bólogat, amikor Haladrion messziről bemutatja neki a nőt. Természetesen végigfut rajta a szeme, de most nem csajozni jött, és sietniük kellene, ki tudja, hol tart a többi csapat.
- Szerintem én utánanézek Ferbrytnek, addig te csipogj a csibével - majd azzal a lendülettel el is indul a temető felé.
Ügyelve, hogy ne lökjön fel most senkit.

- De… ööö… Hogyaza!
Néz a távolodó koponyás után. Milyen egy undorító szokás, hogy válaszra sem várva elszelel az illető! Mármint ha nem Fyshee csinálja.
Most meg itt ragadt. Effektíve egyedül. Egy olyan bigével, akit mindenki úgy húzna, mint akasztott embert a csizmája. Ha így jobban belegondol, csak kibírja valahogy…
Ezzel felvértezve magát, indul a nő felé, és reméli, hogy az nem lépett le megint. Elvégre a farkas-pózt utálja mind közül a legjobban, mikor csak vonyít nagy magányában. Reméli, hogy ezt most elkerülheti, és elcseveghet a tanácsossal olyan hétköznapi dolgokról, mint az időjárás, az aktuális divat, a szellemhorda, és egy olyan ketrec, amiről neki nem is kéne tudnia. Mókás lesz...

Miss Aarons a báró feleségével beszélget éppen, és észreveszi, hogy Haladrion felé tart. Testtartásból és szemkontaktusból könnyen le lehet venni mindenki gondolatait, céljait, most sincs másképp.
A két hölgy beszélgetése abbamarad, és Aarons kicsit szaporán véve a levegőt, mint aki éppen kocogásból ért volna vissza, hasánál összekulcsolt karokkal ácsorog tovább, miközben az aranymaszkos ismét a lépcső felé veszi az irányt.

~ Ez már nem fura, hanem ijesztő. Hogyan került ide ez a hulla? És milyen fenevad téphette így meg... ~ Egyre mélyebben belemerült a gondolataiba Ferbryt, ahogy a hulla felett állt. Eddig teljes mértékben tréfás volt ez a játék. A szellemhorda, a bál, a játék, de azóta.
~ Talán jobb lenne, ha a többiekkel is megosztanám a felfedezést. ~

Sokkal óvatosabban halad tovább. Inkább az egyik kardját is a kezébe helyezi, és megpróbálja követni az alak nyomait. Valószínűleg vagy ő ölte meg, vagy látta meghalni ezt a szerencsétlen párát. Közben azért körbepillant, hogy a szellemhorda mozgása, összetétele megváltozott vagy sem.

The member 'Ferbryt Rolas' has done the following action : Szerencsedobás

'Próba' :
I. Diabloween-i mese: Wolfer kísértetei - 2. csapat - Page 2 15rihl1

I. Diabloween-i mese: Wolfer kísértetei - 2. csapat - Page 2 2e1hv1d

Mikor Ferbryt tüzetesebben megvizsgálja a kristályt, rájön, hogy valaha látott már ilyet: ezt a tárgyat varázslatok minőségi és mennyiségi megnagyobbításához használják, elsősorban varázshasználók.
A nyomokat azonban képtelen követni: vagy nagyon jó munkát végzett az illető, vagy szerencsés volt, de nem igazán hagyott konkrét nyomot, amin a szerzetes elindulhatna, így pár lépés után nincs kivehető ösvény. Amit viszont észrevesz, hogy a szellemeket most nem látja: talán nyugovóra tértek, a kérdés csak az, hogy örökre vagy csak most sztrájkolnak?

Quarion akkor találja meg Ferbrytet, amikor ő éppen tanácstalanul forog egy helyben a temető kastély felőli részén. Egy farkas vonyítása zavarja meg az éjszaka csendjét, ami valószínűleg az erdőből jött, de mintha a közelükben hallatszódott volna.

~ Most már tényleg nem értem... ~ Ha már kezd összeállni valamilyen elképzelése az egészről, mindig valamilyen kétes információhoz jut. Kezd elege lenni az egészből. Azt pedig már végképp képtelen volt felfogni, hogy a többi csapatból senki sem jött ki a temetőbe. Elképzelhetetlen, hogy egyedül neki jutott eszébe itt kutakodni. Értelmetlenül tekintett körül egy hosszú percig... majd megvonta a vállát, és inkább visszafelé battyogott.

~ Egy hulla, egy fókuszkő, a szellemek eltűntek, valamilyen alak is itt figyelt... hogy nekem ebből mit kéne levonnom? És mit fogok mondani a többieknek? Teljesen reménytelen ez az egész. Remélem a többiek többre jutottak. ~ Dühöngött magában a visszavezető úton. Nem is az zavarta, hogy szinte semmire sem jutott. Hanem az, hogy a jelek szerint csak játszanak velük.

A farkasüvöltésre összerezzen, és védekezésre készen, reflexből körbeforog. Vicces látvány lehet, de ugyanakkor természetes reakció is.
Meglátja Ferbrytet, de közben máson gondolkodik, ugyanis eszébe jutott valami, ami nem is olyan nagy hülyeség: lehet, hogy az emeleti ketrecben farkasokat tart a báró? De vajon miért, és miért ott? Lehet, hogy belülről kéne megközelíteni azt a szobát, és megnézni, hogy mégis mi a fene van ott.
Ferbryt is hasonlóan elgondolkodhatott, mert majdnem elsétál a koponyamaszkos mellett. Quarion még időben mellélép, és felveszi a tempóját.
- Üdv ismét. Valami fejlemény?

Egy sikoly süvít bele az éjszakába, megszakítva a kezdődő beszélgetést.

Ha Quarion vagy Ferbryt a sikoly forrásához rohanna, próbadobást kérek tőlük.

Látványosan elmerült a gondolataiba, de Quarion szavai egyből visszarántották.
- Fejlemény??? - még mindig kicsit ködös a szeme.
~ Honnan jöhetett ez a sikoltás? Mi a fene folyik itt? ~ Kezébe vette a fegyverét. Ez már egyáltalán nem egy játéknak tűnik... vagy tényleg jól meg van rendezve.
- Van itt több is, de azt hiszem most ez a sikoly a legfontosabb. Útközben majd mindent elmondok... - sejtelmesen odavetette, majd nem sokat várva, meg is indult. Valószínűleg társa követni fogja.