Ferbryt Rolas

Tárgy: Ferbryt Rolas Hétf. Okt. 28, 2013 5:27 am

Név: Mandkahu, Heosea Ro-du Sakan, Ferbryt Rolas
Nem: Férfi
Életkor: 25
Faj: Nephalem

Kaszt: Harcművész, orgyilkos, sarelil

Szakértelmek: Az évek alatt szerteágazó tudásra tett szert, ami főként az elvegyüléshez, álcázáshoz, rejtőzködéshez és a könnyebb beépüléshez kell. Azonban ezen ismeretei eltörpülnek a harci képességei mellett.

Kinézet: Első benyomásra egy ember a tömegből. Maximum északi arcvonásai kelthet feltűnést, ha azt felfedi. A testfelépítése rendkívül arányos és edzett. Magassága megközelítőleg 187 cm. Többnyire bő ruházatot hord, csuklyával, palásttal, így nehéz komolyabb személyleírást adni róla (hacsak nem álruhát hord).

Jellem: Megpróbál hű maradni népe értékeihez, és így Bul-Kathos által leginkább tisztelt erényekhez. Bár új munkája és a Xiansai szigetén eltöltött idő is, kezd mély nyomokat hagyni benne. Szeret harcba bocsátkozni, ha az képességihez méltó. Keresi a kihívást a legtöbb szituációban. Igyekszik láthatatlan és titokzatos maradni a helyzetek többségében. Miközben folyamatosan vívódik a benne lakozó jó és rossz egyensúlyával. Értékeli a nemes tetteket és gyűlöli az ostoba viselkedést. Alapjában véve nyugodt a természete (ha nem harcol), és szinte mindig pártatlan próbál maradni (amíg ez nem ütközik a saját erkölcseivel).

Előtörténet

Születésem körülményeit és szüleim kilétét örökre homály fedi. Mikor még csak pár hetes gyermek voltam, akkor talált rám egy barbár törzs. Egyből befogadtak és valamiféle ajándékként tekintettek rám. Mindig is egyként kezeltek magukkal. Ahogy cseperedtem még inkább fontos láncszemévé váltam ezen csoportnak. Amint a harcosok kasztjába kerültem (képességeim és testi adottságaim miatt), gyorsan bizonyítottam rátermettségemet. Idővel én lettem a törzs történetének legfiatalabb tagja, aki vadászatra indulhatott. Hatalmas megtiszteltetés volt. Bíztak bennem és tudásomban, de sajnos még igencsak gyerek voltam, egy ilyen embert próbáló feladathoz. Az egyik vadászat kudarcba is fulladt miattam.

Éppen az Arreat kráter környékén voltunk, amikor egy vadat üldöztünk. A nagyobb terület lefedéséért szétváltunk. Engem az egyik legtapasztaltabb harcos mellé osztottak be, de még ő sem tudta megakadályozni mérhetetlen ostobaságom. Annyira elragadott a hév, hogy egymagam kezdtem üldözni. Még azt sem vettem figyelembe, hogy kezdett besötétedni. Mélyen bekígyóztunk az egyik legveszélyesebb területre (és még csak fel sem tűnt). Mire észrevettem, hogy már régen nem én vagyok a vadász, addigra késő lett. Pokoli vadak elől menekültem, egészen addig, amíg össze nem estem. Amikor össze tudtam szedni magamat, már csupa vér volt körülöttem minden. Mindenféle testek hevertek a szélrózsa minden irányában. Mai napig nem tudtam rájönni mi történhetett, de valahogy sikerült visszatalálni a hazavezető útra.

Mikor visszatértem, ünnepelni kezdett a törzs. Ritkán látni olyat, hogy valaki előkászálódik abból a földi pokolból. Főleg nem ilyen fiatalon. Ettől fogva viszont gyökeresen megváltozott az életem. A törzs egy kitüntetett tagja lettem, a legnagyobb reménysége. Mindenki úgy vélte, hogy kiváló harcos lesz belőlem, ezért mindent meg is adtak nekem. Fiatal korom ellenére sikerült bizonyítanom tehetségem és harci éhségem. Ettől a naptól kezdve neveztek Mandkahu-nak. A népen nyelvén ez annyit jelent, harci szellem. (és ugyanekkor kezdődtek azok a szörnyűséges álmok is)

A törzsem megerősödve indult útjára. Egyetlen cél lobogott a vezetőink fejében. Az új világ, Dreadlands nyugati földjeinek meghódítása. Az ismeretlen felfedezése és uralmunk alá vonása. Túlságosan vágytak a győzelemre. Még annak ellenére is tovább küzdöttünk e botor célért, hogy a törzs fele elesett a kínzó hegyek fogságában. Mire sikerült áthaladnunk a teljes láncolaton, már csak egy tucatnyian voltunk. Korábban elbizakodott vezetőink is tanácstalanná váltak. Így felkérték a sámánt, hogy jövendöljön számukra.

Mikor visszatért a kántálásból, rám pillantott és félelem gyúlt a szemében. Ekkor még nem sejtettem semmit, mint ahogy a többiek sem. Egy gyötrelmes és veszélyes új világot festett le a sámán. Arra bíztatta a vezetőket, hogy telepedjenek le itt. Megerősödve, majd újra elindulhatnak. Habár ő más terveket szőtt a látottak miatt.

Pár nappal később felkeresett a sátramban.
A szörnyűséges álmok még mindig nem múltak. Belépve ezt ő is tapasztalta. Elmesélte látomásának pár rejtett részletét és meggyőzött, hogy ha népemmel maradok, akkor csak pusztulást hozok rájuk. Napról napra nőtt bennem a sötétség, és erről ő jól tudott. Heteken át próbálkozott valamilyen módszerrel blokkolni ezt, de sohasem sikerült igazán neki. Végül arra jutott, hogy el kell hagynunk ezt a földet. Minden bizalmamat belevetve, kelet felé vettük az irányt. Végtelen utazásnak tűnt, amíg eljutottunk a tenger partjáig.

Egy nagy erejű sámán lakott ott, a sziklák között, aki képes lehet a megoldásra. (valószínűleg ide is a látomás hozott minket) Képes is volt rá, csak az arát nem sejtettük. Sohasem tudhattam meg a teljes igazságot, valószínűleg a saját védelmemben. (Ahhoz hogy blokkolni tudják természetes képességeimet, és így visszafordítsák az árnyakat a lelkemben, a sámán életét áldozta. Így a lelkének egy aprócska foszlánya, küzdeni tud a gonosszal, amíg készen nem állok rá saját magam is.) Én ma már csak arra emlékszem ebből, hogy beléptem a barlangba, majd egy csónakban keltem a tenger közepén, egy levéllel a kezemben. Nem igazán tudtam mit kezdeni a helyzettel. Egyedül a tengeren ringatózva, útban az ismeretlen felé, csakis az utolsó jó tanácsa járt a fejemben: „Amíg erős vagy, tiszta a szíved és Bul-Kathoshoz szelleméhez hű életet élsz, addig minden rendben lesz.”

Hosszú napok teltek el, amikor a csónak végre partot ért. A kevés élelem és víz miatt teljesen kimerültem. Pár méter után össze is estem. Nem tudom meddig feküdtem ott, azt sem, hogy ki talált rám. Viszont ébredésemkor, már egy szobában keltem. Ősi templom szerzetesei fogadtak be és ápoltak. Közel két évig szolgáltam a szerzeteseket (cserébe, hogy megmentettek), mialatt hellyel-közzel elsajátítottam (megértettem) a sziget hivatalos nyelvét is. Csodálatos idők voltak. Végre békére leletem. Halványulni kezdtek az álmok is, csak a harc hiányzott. Oldva magamban a feszültséget, szabadidőmben bezárkóztam a kicsiny szobám falai közé, és ott éltem ki magamat. Felidéztem a régi küzdelmeket, és újra, meg újra, meg újra megvívtam őket.

Egyik nap egy nemes ember érkezett a templomba és a vezetővel hosszasan beszélgetett. Ekkor még sejtésem sem volt arról, hogy a sorsomról döntenek. A nemes egy rend, a Xi’kangsa’fei (továbbiakban Kangsa) vezető tagja volt. A Kangsa egy kivételesen befolyásos csoport. Több főnemes is tagja és militáris jellege is számottevő.
Pár órával később, már a nemessel távoztam.

Az első félévben, amit a Kangsa egyik főerődjében töltöttem, csakis a képességeimet mérték fel. Megelégedésükre jó alapanyagnak festettem, így gyorsan intenzívebb kiképzésre küldtek. A nyolc évig tartó oktatásom alatt rengeteg tudást halmoztam fel. Szinte minden kis apróságot, amire egy katonának és orgyilkosnak szüksége lehetett. Csupán pár tucatszor hagyhattam el ezalatt az erődöket, és akkor is küldetésben jártam.
Alapos felkészítésem végeztével a rend tagja lettem. A beavatási szertartás alatt új nevet - Heosea Ro-du Sakan – és titulust kaptam – Sarelil (lélekgyűjtő // részletezésre csak külön kerül //). Különleges származásom miatt, a rend úgy döntött, hogy külföldi megbízások elvégzésére leszek a legalkalmasabb. A legfőbb feladatom, a külhoni templomok felkeresése (és az ottani megbízások elvégzése). Innen kezdve, mint Ferbryt Rolas a kalandor, járom Sanctuary földjét.

Sarelilek

A Xi’kangsa’fei rend vezetői főként nagyhatalmú varázslók, akik különleges praktikákat sajátítottak el. Az egyik ilyen, hogy képesek különböző hatalmakkal felvértezni harcosaikat. A sarelilek (lélekgyűjtők), beavatásukkor átesnek egy mágikus szertartáson. Így képessé válnak a holtak (akik éppen a közelükben halnak meg) lelkeinek energiáit megcsapolni és raktározni. Majd ezeket az energiákat felszabadítva, a testükre írt rúnákat aktiválják, erősítik, vagy elérhetővé válnak a holtak bizonyos emlékei (bár az emlékek felidézése rendkívül nehéz, és fájdalmas). A rúnákat, mint tetoválás viszik föl a sarelilek testére. Számtalan rúna létezik, ami számtalan hatalmat képes létrehozni. Ahogy lépnek fel a sarelilek a ranglétrán, és bizonyítják hűségüket, úgy vésnek egyre több és több rúnát a testükre. A két legalapvetőbb rúna, amit beavatáskor kapnak meg a tagok:

1. A főmotívum. Ez egy kettős rúna. Az egyik részét a bal alkarra viszik fel, míg a másikat a mellkasra (a szív fölé). A szív fölötti az egyetlen rúna, ami folyamatosan változik. Ebből könnyen ki lehet olvasni a hozzáértőnek, hogy a seralil éppen milyen küldetésben van, mióta tagja a rendnek, hol áll a rangban, hogyan teljesített a múltban és még sok apróságot. Az alkaron lévő pedig mindig mutatja, hogy merre vannak a közelben lévő, rejtett templomok. A főmotívum használatához nincs szükség lélekenergiára.

2. A regenerálódás rúnája. Ennek tetoválását a gerincoszlop fölé helyezik. A benne rejtőző képességet nem kell aktiválni. Ahogy sérül a test, úgy használja az eltárolt lelkek energiáit a sebesülések gyógyítására. Ez egészen addig működik, amíg van tárolt lélekfoszlány.

Képesség(ek)

- Lélekgyűjtés (rúnák: főmotívum, regenerálódás)

Felszerelés: Általában megkötött felszerelése nincs. Abból gazdálkodik, ami a közelében van. Legtöbbször vékonyobb vértet, és hajlított pengéket hord magánál.

Kedvenc mondása: A sors folyása befolyásolhatatlan, de a végkimenetele igenis befolyásolható.

Tárgy: Re: Ferbryt Rolas Hétf. Okt. 28, 2013 8:01 am

El vagy fogadva, jó játékot!

Tárgy: Re: Ferbryt Rolas Csüt. Nov. 07, 2013 9:20 pm

Utólagosan pótlom a képességhez tartozó infókat:

A lelkeket 10 percen belül kell begyűjtened a halottakból, akik körülötted halnak meg, lélekszámban korlátozás nincsen.

1 lélek elhasználásával 1 életpontot gyógyítasz magadon, a sérülés elszenvedésétől körönként egyet teljes felgyógyulásig, természetesen amíg van még használható lelked.

A főmotívumod rendeltetése szerint működik.