Anonimus története

Név: Anonimus  
Nem: Férfi.
Életkor: Ki tudja?
Faj: Angyal
Szakértelmek, kaszt: Történész(kódex) kard,dupla kard és lándzsa forgató
 
Kinézet:
Emberként:  170 cm magas 70 kg. A haja ezüstös kékes, a szeme szintén. Barna köpenyt visel. Harc közben két kardot szokott használni a földön a levegőben csak egyet. Egy rongyokba bebugyolált rudat cipel a hátán. Csak angyali alakban tudja forgatni.


Angyali kinézet: 2 m magas erős testalkatú barnás páncélja van. Többi angyallal ellentétben neki még nincs szárnya azt ki kell érdemelni.

Jellem:
Sok minden furcsa és zavaros számára. Sok mindent kell tanulnia, de ismeri a bátorságot és értékeli is azt. Nem tűri, ha az erősebb a nálánál gyengébbet bántja és a csalást sem.

Előtörténet:

Az első emlékem az volt, hogy fekszem egy ágyban és aggódó tekintetű emberek vesznek körül. Mikor észrevették, hogy magamhoz tértem megkönnyebbülésükben nagyot sóhajtottak.
- Hol vagyok? - tettem föl a kérdés majd kissé megrémültem.
Egyáltalán nem ismertem föl a hangot ami elhagyta a számat. Megpróbáltam felkelni az ágyból, ám több kéz is visszatolt a kényelmes párnára.
- Pihenj fiatalember. Túl korai lenne még felkelned.
- De hol vagyok? Ki vagyok én? És kik maguk? Mit keresek itt?
Látták, hogy nem fogok megnyugodni, ezért egy kopasz öregember odabotorkált az ágy mellé, és belekezdett a mondókájába.
- Nem tudjuk ki vagy csak azt honnan jöttél. Az égből. Egyik nap egy tűzgömb szállt alá a felhők közül, és csapódott be a falunk mellé. Mikor odaértünk ott találtunk téged és ezt - majd egy hatalmas lándzsát mutatott, amit alig bírt megtartani.
Hirtelen képek ugrottak be a fejemben amint valakivel veszekszem. Annak a valakinek nem látszódott az arca, és fénylő szárnyai voltak. A fájdalmas emlék arra késztetett, hogy végigheveredjek a puha fekhelyen. Nem értettem mi történhetett és semmi másra nem tudtam visszaemlékezni.
~Ki lehetett az-az alak? És miért veszekedhettünk?~
Gondolatmenetemet egy hangos sikoly szakította félbe, mely a házon kívülről jött. Mindenki kirontott megnézni mi lehet a gond. Pár pillanatig tétlenül feküdtem, majd kipattantam a takaró alól. Akkor vettem észre, hogy anyaszült meztelen vagyok. Az egyik szék karfáján megláttam pár ruhát, amibe megkíséreltem belebújni. Sajnos eltartott pár percig, míg felöltözködtem. Valami oknál fogva elfelejtettem melyik ruhadarabot hogyan kell felhúzni, ám ahogy nézegettem őket lassan beugrott.
Mikor kiértem a házikóból rémisztő látvány tárult elém. Majdnem fél tucat csontváz rohangált fel-alá fegyverrel a kezükben, embereket kaszabolva. Legtöbben menekültek jajveszékelve, míg mások megpróbáltak ellenállni. Nem tettem mást, csak bámultam. Ledermedtem, akár egy kőszobor.
A sikolyok hirtelen az ezerszeresére duzzadtak. Köröskörül árnyalakokat láttam kiket egy végzetes erő darabokra szaggat. Valami hevesen elkezdte rángatni a ruhám szárát, így kiestem a vízió hatása alól. Egy koszos képű rémült kislány sírva rácibálta a ruhámat, miközben másik kezével mutogatott valamerre.
- Segíts anyunak! Mentsd meg őt!
Megláttam pár méterre tőlem egy nőt aki egy székkel próbált védekezni kard ellenében.
- Miért nem csinálsz semmit? - Visított a kislány.
Ekkor hirtelen beugrott. Az arctalan szárnyas lénnyel azért vitatkoztam, mert nem voltam biztos magamban. Csak néztem a folytonos harcokat, mert tudtam, nem lenne semmi hasznom. Az arc nélküli női hang kérdőre vont, miért nem csinálok semmit. Mikor válaszul azt feleltem, haszontalan vagyok, egy próba elé állított. Meg kell tanulnom becsülni önmagamat és az értékeket.
Nyílvesszőként suhantam el a kislány mellől, miközben fölkaptam a földről két kardot. az anyát támadó csontváz észre sem vett, én viszont egy mozdulattal miszlikbe aprítottam. Mikor észrevették, a társai elindultak felém, hogy kiéljék bosszúvágyukat. Nagy sajnálatomra nem rendelkeztem minden képességemmel, amikkel szembe tudtam volna szállni eme démoni teremtményekkel.
Visszarohantam a fegyveremért a szobába, ahol eddig voltam. Mikor fel akartam venni az aranyló dárdát, minden irányból élőholtak özönlöttek be. A helységnek hála gond nélkül körbe tudtak venni, ám ez engem nem izgatott. Ezúttal bíztam önmagamban és tudtam mit kell tennem. Ismeretlen, mennyei és fenséges szavak hagyták el ajkaimat, melytől vakító fény vette körül a testem, majd megváltoztatta azt. Sikerült az eredeti alakomat felvennem, majd lábammal a fegyver alá nyúltam, és egy könnyed mozdulattal fölrepítettem a kezembe. Egy újabb angyali szónoklat után kékes fény ragyogta be lándzsát. Pár pillanat múlva nem vett körbe más, csak csonthalmok. Pár perc múlva kiléptem a házból természetesen emberi formámban, hátamon a fegyveremmel. Igaz nem olyan volt, melyet más angyalok szoktak használni, ám rendkívül hasznosnak bizonyult.
Ottmaradtam, hogy segítsek ápolni a sérülteket. A kezemben rejlő mágikus erővel sikeresen meggyógyítottam az enyhébb sérüléseket. Sajnos azzal az erővel többre nem voltam képes. Azt előbb ki kellett érdemelnem, akárcsak a többi angyali adottságomat. Miután végeztem, elhagytam a falut, hogy megtudhassam, ki vagyok, és mit tartogat számomra a világ.


Képesség(ek):

(Angyali) Álca - Ennek köszönthetően képes fölvenni egy átlagos halandó alakját.

(Angyali) Gyógyítás - Fény árad a tenyeréből és ezzel képes gyógyítani érintéssel. (Ezt emberként is használhatja.)

(Angyali) Végzet - Fény vonja be fegyverét, ezáltal hatékonyabbak bizonyul az eszköz az élőholtak és démonok ellen. (Ezt emberként is használhatja.)



Felszerelés:
Két kard
Egy hatalmas lándzsa (hasonló kinézetre, mint Imperiusé) a hátán szoktam cipelni valami ruhába csavarva.