Richard fogadója (vihar előtti csend)

Egy egyszerű kis fogadó, részletezése játék közben.

- Igazán köszönöm a meghívást Kapitány úr! Ez nagyon bőkezű gesztus részedről. Élnék is vele, mert most már hogy ilyen civilizált körülmények között vagyunk tényleg jól fog esni egy kiadós étkezés. Azzal lezöttyenek egy székre a négy közül és amennyire tudok kényelmesen elhelyezkedem.
- A szobámba majd később is ráérek felmenni. - jegyzem meg szinte csak magamnak. Megvárom míg mindannyiunk ételét italát kihozzák és akkor felszólalok.
- Azt hiszem nem lehet véletlen, hogy ilyen szerencsésen és épp bőrrel megúsztuk az egész utazást. A Fény kísérte léptünket és adjunk neki hálát, hogy nem hagyott magunkra bennünket és végig velünk volt. Reménykedem, hogy továbbra is segít és megvédhetjük a várost a démonok hordái ellen. Na de most együnk mert a harchoz kell az erő. - és jó étvággyal nekikezdek bekebelezni a feltálalt finomságokat.
Evés után kérek én is egy szobát és valami tisztálkodási lehetőség után nézek mert egy kiadós fürdésért már szinte ölni tudnék.

Vége megérkeztünk a célunkhoz épségben habár kimerült voltam ám nagyon is megérte. Sajnos az öröm pillanatok alatt ürömbe váltott át. Megtudtuk, hogy a halottasház lángokban van. Az egyetlen ötletem az volt hirtelen, hogy valaki meg akarta akadályozni, hogy a holtak feltámadjanak. Bár ez csak egy ötlet volt. Mielőtt elment gondoskodott a pihenésünkről majd megköszönte a segítségemet majd egy biccentéssel elbúcsúzott. Nemigazán tudtam mit jelent ez inkább éreztem. Hatalmas érzelmek voltak ebben az egy mozdulatban és a hálája oly erős, volt hogy kis időre még a fáradságomról is megfeledkeztem. Szívesen mentem volna segíteni a tűznél ám kimerülten nem vették volna hasznomat. Mégis a lelkiismeretem azt kiabálta menjek segíteni ha nem is tehetek sokat.
első alakommal fordult elő, hogy ellent mondtam az ösztöneimnek. A bebugyolált rudat nem bírtam a hátamon cipelni ezért megfogtam a végét és úgy húztam magam után miközben halkan magamat szidtam.
- Tehetetlen, hasztalan.- egyenes a taverna felé indutam amerre a parancsok mutatott. Mindenki kényelembe helyezkedett én viszont nem bírtam magammal. A kapitány megrendelte az ételt ám nem volt kedvem enni nemcsak azért mert nem volt rá szükségem.
- Előbb fagy be a pokol!- suttogtam majd a nehéz bebugyolált lándzsát neki támasztottam a falnak majd elindultam kifelé a tavernából. Nem tudtam mit tehetek ám jobbnak tűnt mint pihengetni míg mások bátran harcolnak a lángokkal.
-Nem vagyok éhes. szívok egy kis friss levegőt.-
~Ha harcolni nem is tudok de a vizes vödröt még csak elbírom.~ gondoltam miközben szaporán vettem a lépteket a tűz vélhető iránya felé. Nem tudtam a többiek tudják-e hova tartok ám nem érdekelt. Jobban szerettem volna ha ők pihennek hisz egy angyal munkája sosem ér véget.
/Jócskán kifáradt úgyhogy harcolni nem tud ám a rövid pihenőnek köszönthetően visszanyerte ereje egy részét./

Amint kiléptem furcsán kezdtem magamat olyan kellemetlenül. Még a leheletemet is láttam a levegőben bár ennek nem tudtam az okát. Zavaróan sok ember mászkált körülöttem sokkal többen mint ahol magamhoz tértem. Az emberek végezték megszokott feladataikat ám látszott rajtuk eléggé nyugtalanok. Néhány katonaszerű ember kergetett egy másikat aki elég fürgének bizonyult. Nem értettem ha valahol tűz van miért nem mennek segíteni. Ekkor jöttem rá pár dologra. Valószínűleg nem érdekelte őket mi történik máshol vagy nem tudtak róla. A másik az, hogy én magam sem voltam tisztában a tűz helyével. Harmadszor pedig bár bátorságra vall segíteni menni ám ostobaságra is. Meglehet pont azoknak kellene meg megmenteniük engem akiknek a segítségére siettem. Nagy sajnálatomra nem tehettem mást mint visszafordulni és elfogadni a tehetetlenségemet. Mikor visszamentem annyira zavart voltam, hogy elfelejtettem magamhoz venni a lándzsámat. Egy pillantást vetettem a többiekre majd elindultam lepihenni kicsit meglehetősen szomorkás hangulatban. leültem az ágyra a szobámban majd lehunytam a szememet és próbáltam nem gondolni semmire.

Miután kellemesen teleettem magam felkelek az asztaltól és újfent köszönetet mondok a kapitánynak a vendéglátásért. Felmegyek a szobámba, kihámozom magam a vértből és megkeresem a tisztálkodó helyiséget. Belemártózom a forró vízbe és átadom magam a víz simogatásának. Egy kevés pancsolás után szárazra dörgölöm magam és felmegyek a szobámba. Kényelmes ruhát húzok és miután gondosan bezártam az ajtót leheveredek, hogy kipihenjem az elmúlt napok fáradalmait.

Nem aludtam egy percet sem vagyis ahogyan a halandók szoktak. Csak egyszerűen kiürítettem az elmémet és hagytam az időt had rohanjon. Pár órával később kipihenten nyitottam ki a szemhéjamat. Kissé elgémberedett végtagjaimat megtornáztattam majd elindultam megnézni mit csinálnak a többiek. Azonban mielőtt kinyitottam volna az ajtómat valami kellemetlen szag csapta meg az orromat. Rá kellett jönnöm, hogy a sok izzadság csepp megtette a hatását és bűzlöttem akár egy istálló. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen történt velem ám nem hagyhattam ennyiben a dolgot. egyre viszont rájöttem magabiztosnak kell lenem és úgy feltenni a kérdést mintha nem lennék teljesen analfabéta. Szobából kilépve megállítottam egy szobalányt és a segítségét kértem.
-elnézést de büdös vagyok. Mit lehetne tenni?-
Szerencsémre ezt a kérdést úgy értette van a fürdési lehetőség ezért mosolyogva válaszolt.
-Természetesen erre parancsoljon.-
megmutatta nekem hol kell mosakodni majd elintézte a forró vizet. Levetkőztem majd jó megáztattam magam a forró vízben. Pár perc múlva kiszálltam visszavettem a ruhámat és lementem megnézni a többieket. Ők javában falatoztak én viszont visszautasítottam.
-Most nem vagyok éhes.-
Az öreg mikor összegyűltünk a tűznél megkérdezte, hogyan voltam képes arra a csodálatos gyógyításra.
-Nem volt csodálatos mert akkor másokat is megmenthettem volna. Másfelől így születtem.-
Mikor elkezdett valami tekercsről beszélni belépett egy alak aki mintha ismerné az egyik tagot. Ekkor jut eszembe, hogy a bebugyolált lándzsám ott hagytam. Odasétáltam hozzá majd egy halk nyögéssel felemeltem és a hátamhoz erősítettem.

- Hmm. Ezekiel. Téged meg mi szél fújt erre? Nem gondoltam volna, hogy itt találkozunk. Ebből is látszik, hogy a Fény útjai kifürkészhetetlenek. - Aztán a többiekhez fordulok:
- Ő itt Ezekiel. Régebbről ismerem. - mutatom be a csoportnak. Éppen mondanék még pár szót, amikor belép a helyi lovag és mögötte egy harcos lány. Nem is nagyon érdekelt volna a feltűnést okozó viselkedése, de aztán odadobta azt a fejet. Egy démoné volt és rögtön láttam, hogy még egészen friss lehetett a tetem amiről levágta. Miután elmondta a híreket nem is kellett több ösztönzés nekem.
- Támadnak a démonok! Védjük meg a várost!. - kiáltom, aztán odalépek az idegenhez.
- Merről közelítenek ezek a rémségek? Mennyien vannak?
Amíg a válaszra várok érzem, hogy elönt a düh és még valami. Vágyakozás. Már alig várom, hogy ismét pusztíthassam ezeket a szentségtelen teremtményeket.

Folyamatosan jelentek meg az újabbnál újabb alakok. megtudtuk, hogy egy csapat démon tart a város felé. egyikük még bizonyítékot is mutatott be. Figyeltem a többiek reakcióját és azon tanakodtam mit tegyek. Arra jutottam valami ürüggyel elmegyek és átváltozom mert így nagyobb esély lehet a győzelemre.

Hirtelen nagyon sok minden történt. Az öreg most az egyszer nem igazán mosolyog.  Már maga az amazon jelenléte is fura hisz elég rég nem jártak e tájakon, de a démoni hadsereg igencsak felborzolja a kedélyeket. Szerencsétekre a fogadóban csak a ti társaságotok tartózkodik így a nem kívánt pánik elmarad. Richard a büszke parancsnok gondterhelt ábrázatot vág. Azzal hogy Astra egy kissé neveletlen senki nem törődik túlzottan.

A kapitány ezek után Astra felé fordul;
- Sereg… értem és mennyi időnk van?
- Mennyien lehetnek?

Az öreg megemeli hangját;
- A tekercsért jönnek! Nem szabad, hogy az övék legyen! Nem szabad, mert akkor… itt elharapja a mondatot. Meg kell őket akadályozni.

Nem sokan voltak a fogadóban, volt akit lázba hoztak a hallottak és voltak akik nyugodtan figyeltek tovább. A legizgatottabb egy fiatal nő volt, aki azonnal lerohant kérdéseivel, akar csak a páncélos fickó. Most jobban megnézve olyan mint akit az ágyába visz az ember lánya egy kis szórakozásért. Egy másik maszkos figura meg eltüntette a a démon fejet, ami az én zsákmányom volt, egy kis öreg meg valami tekercsről hadovált. Túl sok volt ez nekem, fel emeltem a kezem, hogy akkor talán mondanék valamit de előbb felemeltem egy kupát és nagyokat kortyoltam belőle.
-Nővérem, én több százat láttam belőlük, de ettől még lehetnek többen, azt viszont nem tudom, hogy idéződnek e vagy sem, csak minden felől jönnek és a kürt jeleik alapján bekerítik a várost. Nos, hogy mennyi időnk van még, talán fel nap vagy kevesebb. De tekercsről sem tudok semmit.
-Most mar ehetek?  
-Ja igen, ami pedig téged illet maszkos, az az én prédám volt, ne merészeld még egyszer. Leültem hátat fordítva mindenkinek és neki estem a maradék csirkének.

Pár dolgot sikerült megtudnunk mint például, hogy az újonnan érkezett nő nagyon éhes. Több száz démon érkezése volt várható és a valószínűsíthető ok a tekercs volt. Mindenki készen állt az összecsapásra ám tudtam szükségünk lehet némi erősítésre. Levettem a vállamról a kis táskámat amibe benne, volt az ételtakarékom majdnem fele és letettem az asztalra.
-Ez legyen a tiétek.-
Oda ahova mentem semmi szükségem nem volt ételre. Ezzel lassan és határozottan elindultam az ajtó felé. Mikor odaértem félig megfordultam majd mindenkitől elbúcsúztam.
-Visszajövök.- ezzel elhagytam az épületet. Ha valaki utánam jön akkor kissé bővebben mesélek neki hova megyek.
-Szükségünk van segítségre.-
Keresek egy helyet ahol jó rálátásom lehet a környékre és bármikor be tudok avatkozni.

- Mekkora hadserege van a városnak? - kérdem Richardtól. A gyerekeket és a nőket biztonságba kell helyezni, és talán az lenne a legjobb ha nem várnánk meg amíg ideér a támadó horda, hanem elébük mennénk, hogy a városban minél kevesebb kár essék. Ráadásul nem lenne alkalmuk bekeríteni bennünket.
- A lány meg tudja mondani merről jönnek és ha elég gyorsak vagyunk meglephetjük őket. - mondom ki félhangosan a gondolatom. Aztán nézem hogy milyen lendületesen eszik és egyáltalán nem tűnik valami rémültnek.
- Ezekiel nem gondoltam, hogy valaha is találkozunk még, de hogy pont ilyen körülmények között kelljen mégis összefutnunk az igen különös. - fordulok a régi ismerőshöz, mert a beszélgetésünk megszakadt a kis közjáték miatt. - Nem mondtad még, hogy mi miatt vagy itt, mert azt nem gondolom, hogy csak úgy céltalanul vándorolgatsz.

// Richard NPC játékos én fogom irányítani ahogy az Öreget is, így hát a ti körötök jön aztán én is reagálok. //

Bones kapitány:

Bár a menekülésed immár kivitelezhetetlen és az a bizonyos betyárbecsület is megmarad így. Hirtelen a sok vész közepette megvilágosodást nyersz; Astra az amazon ott volt rég a paktumon, amikor a szigetet elszedtétek népétől. Bár ekkor még a fegyver mellett Nővérei kezét is fogta, hisz nem lehetett túl idős. Tán ezért ment oly nehezen a felismerés. Így e véletlen egybeesés csak még jobban bizonyítja, hogy itt valami nagyobb erő munkálkodik.

Ano:

Újabb látomás féle, Mely csak egy hatalmas entitást mutat amint egy tekercs fölé görnyed és mágikus irományt készít... JEREMAYA

Ezekiel:

Szól hozzád az entitás ki idáig vezetett; -védd meg a tekercset.

Meglepődök amikor Ezekiel említi a tekercset. - A Fényre, ez meg hogy került hozzád? Az öreg - mutatok a tudósra - igencsak kíváncsi lenne rá. Mi is pont ezért vagyunk itt. Lehet csatlakoznod kellene hozzánk. Ráadásul a halottasházból özönlő élőhalottak is biztos okoznak majd egy kis elfoglaltságot. Beszélj az öreggel és majd meglátjuk mi legyen a következő lépés, de gyorsan mert indulnunk kellene a csatába. Azzal átellenőrzöm a felszerelésem, páncélom, kardom, pajzsom. Mindent rendben találok és érzem a Fény átjárja lelkemet és felkészültnek érzem magam bármire.