Vergilius menedéke

Egy fa tetején gubbaszt, amikor messzi hangokra lesz figyelmes, valami közeleg. Az éhség most nem mardossa így még az is megeshet, hogy engedi had menjen vagy esetleg követi ki tudja mit rejteget egy vándor. A hangok és a szag alapján ugyan még igencsak messze jár de ő ráér bevárni.
~ Vajon ki az aki ma a tanyám felé jár, és vajon romlott vagy ép? Hadd lássam mire méltó e halandó, részesítsem e a kín és káosz igazságában vagy egyszerűen csak öljem meg? Nem tudom még... ~ elmélkedik magában.

~Áh már itt is van! Na akkor had szóljon~ gondolja mohó áhítattal. Kivárja azt a pillanatot amikor mit sem sejtve elsétál alatta majd egy gyakorlott mozdulattal a háta mögé ugrik, és megnyalja a szája szélét. Csinos kis fehérnép azt meg kell hagyni, no de csak egy ember...
- Sétálgatunk, sétálgatunk kisanyám? - mondja ironikus hangnemben.
- Csak egy jó okot mondj, hogy ne rendezzem át azt a csinos kis testedet, mert hidd el szívesen megnézném mi rejtezik kebleid alatt... - morogja majd nyomatékképp kiereszti jobb kezén karmait.

- még fenyegetsz?! -kérdi gúnyosan
- Van vér a pucádban te csitri azt meg kell hagyni, no de rég hagyta el szó a pofám, hadd halljam mire vagy kíváncsi, ajánlom fontos legyen. - mondja egy mosoly kíséretében, majd hanyagul karba teszi karjait. Nyelvével fogai élét érintgetve.
- Nocsak micsoda trükk, szeretem a havat. - jegyzi meg szurkálódva.