Vergilius menedéke

- KEdves? Én? Nem vagyok kedves és nem akarok ember sem lenni. Elmondom neked mi az emberi élet értelme. Nem más mint a kín és gyötrelem melyen keresztül eljuthatnak a megvilágosodáshoz. A kín mely segít nekik érezni hogy élhetnek. A szenvedés amit csak a legkeményebbek élhetnek túl. És kik túlélik mindezt azok meg is érdemlik hogy élhessenek.
- a fajfenetartás nyilván szükséges de csak a kín az amiben az ember igazán megszületik. Káosz az ami szüli az életképeseket. Szenvedés én keresztül mentem rajta... - közelsége meglep és fura érzéseket kelt de most nem foglalkozik vele.
- Az étel kész fogyassz, hogy visszanyerd erődet.
- Ha velem maradsz én megmutatom az igazi életet és talán mást is de ahhoz változnod kell. Megmutatom azt amit keresel. Amíg kedvem van hozzá. Akarod? Szeretnél egy lenni a hatalmasak közt? - mondja és megnyalja a száját és megérinti a lány vállait és fenekét.
- Akarod, hogy megmutassam a dolgok lényegi oldalát?
- Persze dönthetsz úgy is hogy holnap reggel elkotródsz és boldogulsz ahogy akarsz. Vagy maradsz és én megmutatok mindent amire rájöttem. Nem mondom hogy könnyü sem azt hogy fájdalom mentes.

~ Micsoda gyarlóság, az emberi fajra jellemző hatalomvágy megfűszerezve egy csipetnyi hírnév utáni szomjjal. No nem baj, nem baj, magasról lehet csak íveset esni. Mindemellett ő még nyers és formálható, miért is ne? Lássuk mi sül ki belőle ~ Nevet magában. Elnézegeti még egy darabig ahogy zabál, nyilván rég nem evett.
~Töltsd csak meg a bendőt, mert lesheted mikor vadászok legközelebb... a végén még elkényelmesedik ~ villan át gondolatin. A gyermek nem romlott de ölt már és ez épp elég, öl majd megint és megint és a végén belátja a lény igazát. Csak terelgetni kell az úton, és nem lesz csalódás.
- Igen, megmutathatok ezt azt. Szívemből szólva leszarom, hogy ízlik e avagy sem a lényeg hogy zabálj mert az ad nektek, embereknek erőt.
- Boszorka mi? hát majd meglátjuk.
- Ha van valami mondandót kis anyám azt gyorsan közöld... Ha nincs akkor én most elmegyek, de egy óra múlva visszatérek, ha a könyveimnek baja esik meggondolom magam és valóban megöllek. Aludj, egyél melegedj vagy takarodj el nekem mindegy. - Mondja majd kiviharzik az éjjel hűvösébe.
// ha érkezik kérdés akkor még marad beszélgetni. //

Mire visszaér a lány már az igazak álmát alussza. Nem zavarja fel, a könyvei épségben vannak. Leemeli a régi dinasztiákról szólót és idegesen átlapozza, majd unottan egy málha félébe vágja a többivel együtt. Pirkadat előtt nem sokkal megunja a várakozást. A lányhoz lép és leheveredik mellé.
- No picinyem, ideje ébredni. Ma kezdődik a mi nagy utunk. Szóval szedd magad össze és induljunk.
- Tristramot említettél hát oda megyünk. - morogja. Majd súlyos szövetekkel takargatja szörny mivoltját fejére hatalmas bőröket teker mintha csak egy távoli kultúra buggyos fejfedőét idézné. Szemét elrejteni nem igazán tudja de a lehető legtöbbet megteszi, hogy leplezze a leplezendőt. Patás lábaira szintén szövetből készült lábbelit feszít. Így leginkább egy sivatagi vándorra hasonlít bár hatalmas méretei így is sejtetnek valami természetfelettit.
- Lássuk mit rejt a patkányfészek...

- Én nem viccelek... oh az a kurva édes anyja.... - morogja mikor lecsúszik egy kelme.
- szarok rá! Igazítsd ha jónak látod utálom ezt! A mocskos emberek tehetnek erről is, hogy akadnának meg a démonok torkán. - mérgelődik.
- De ezért ma megölök valakit... egyébként is éhezem siess hát leányom.

- Most utazásra indulunk, nem lehetsz gyenge... - mikor látja az ugrálást kissé élvezi a helyzetet majd szépen leül hogy eligazítsa a mindenséget amit eddig a fejére tekert.
- Mit gondolsz mi vár téged Tristramban? Engem a korcsok egy újabb fészke de téged mi?

- Te csitri lónak nézel engem? Tudd hol a helyed! - mondja és haragjának mint egy nyomatékot adva belemarkol a combjába.
- És mi ez az alvás iránti szenvedély 6 órát aludtál ha nem többet? Tudd meg gyermek az élet nem fog babusgatni, mellettem meg végképp nem, viszont nem hagyom, hogy bántsanak... ne mondhassa senki hogy Virgil társát megölték. Így bizony! - morogja.

A lény élvezi a lány szenvedését, és kínját, egy hosszú másodpercre még tartja, majd szorításán lazít de még mindig fogja.
- Nos értem, szokj hozzá, hogy keveset alszol.
- És a fájdalomhoz is szokj hozzá mert az élet velejárója.
- tettem egy ígéretet, hogy nem engedem hogy bántsanak és hogy nem öllek meg. Nos én bántani foglak mert a kín a legjobb tanár. De meg nem öllek és azt sem hagyom hogy meghalj érted ezt szuka?

Fura, hogy egy ilyen lényt ölelgessen. De különösebb képen nem érdekli Virgil-t. A talpa alatt már így is forró volt a talaj, szóval legalább ezúttal nem egyedül vándorol.
- Na kis anyám készen állsz? Mehetünk? Ma ölni fogunk.
- ölj vagy téged ölnek. Ez az első lecke. Ölj hideg nyugalommal, nemesen és gyorsan vagy ölj élvezettel nekem ez kurva mindegy a hangsúly az ölésen van. E világban csak akkor élsz ha tudsz ölni.
- Még mindig akarod?