Kolostor ahová egy angyal hullott (Angyalok Krónikája)

Újra felöltöm álcám, hogy egy egyszerű halandónak látszódjak fegyverem alapos tisztogatás után leteszem majd leülök a földre és mélyen gondolataimba merülök. ~ Démonok a felszínen, testet öltve.. sose jelent jót, és ahol egy ilyen ott számos másik... Én tudom hisz számos ilyen harcot megvívtam már, Gondolataim folyamán keresztül enyhén beszűrődik társaim beszélgetése. Anonimus, mint egy újszülött kinek az egész világ új... vajon mi az ő története? Nehéz lesz kideríteni hisz még maga sem tudja! ~ elmélkedem.
Aztán feltette a kérdést amin mosolyognom kellett, Milyen volt megszokni? Válaszul csak egy jó ízű nevetésre futotta majd barátságosan mondom neki miközben feltápászkodom;

- Megszokni? Ezt sosem lehet... Olyan mint amikor az embernek nagy lába van de gyermekcipőt akar hordani... - mosolygom - Nekem fél évembe telt mire fele olyan jól megtanultam bánni a karddal ebben a mocskos álcában. Az evés még elmegy és az ivás is, De az alvás.... egyszerűen pazarlás.. Pa-zar-lás. De persze ezt is imitálni kell alkalom addtán. No meg khm... ha közeledik hozzád egy csinos leány és társaságban vagy és nem teszel meg bizonyos dolgokat... no akkor leszel még rossz helyzetbe, és utána furán és kiközösítően viselkednek veled... szóval inkább mennék a pokolba és őlném naphosszat az ellent mint tanulnám az ostoba szokásaikat. De sajnos nem én döntök, nekem küldetésem van amit Anu ruházott rám... - itt elhalgatok

-Én sem tudnám jobban leírni ezt a dolgot, mint Ragnarel. Az embereknek a mi életünknek egy töredéke adatott meg, és még ezt sem használja ki mindegyikük. Valamiért, amit személy szerint képtelen vagyok megérteni, a nagyobbik részüknek tökéletesen elég annyi hogy él, legyen az az élet bármily haszontalan, förtelmesen ragaszkodnak hozzá. És kevés köztük az olyan aki eldobná azt valakiért, vagy valamiért. Persze kivételek mindig voltak, vannak és lesznek is. Én ezeket tapasztaltam idelent, azok mellett amiket Ragnarel megjegyzett előttem.
De ha már itt vagyunk, nézzünk körül hátha netalántán, bujkál itt még egy két ilyen kis szépség-itt a démon cafatjaira mutat- vagy esetleg valami más, ami esetleg érdekes lehet a számunkra.
~Ezalatt gondolok egy esetleges nyomra, amit követve talán eljutunk Tyraelhez.~

Nagyon sok érdekes dolgot mondtak a többiek ami kissé megnyugtatott. Így már tudtam nem csak nekem vannak problémáim a furcsa szokásokkal. Miután mindent elmondtak úgy döntöttek folytassuk utunkat hátha találunk még egy förmedvényt.
-Ám miért pont itt állt lesben. Csak nem azokra az angyalokra vadászott akik a múltat akarják csodálni?-

-Rendben akkor folytassuk utunk! Egész le kell mennünk az épület alá. És ne feledjétek, a tapasztalat azt mondja ahol egy ilyen démon van ott lesz több is, szóval tartsuk nyitva a szemünket. És talán jó lenne arra is rá jönni mit is keresett itt ez a förmedvény...
-Hisz tudjuk, hogy ez jót nem jelent és megeshet, hogy több áll a dolgok mögött, mint a nemlétező véletlen...

-Nos abban igazad van, hogy könnyen megeshet, hogy nem ez a démon volt az egyetlen, ugyanakkor nézzük más szemszögből a dolgot. Nem csak egy démont téphetünk darabokra, ha nem akár egész csapatokat. Minél kevesebb van belőlük ezen a világon annál jobb. Ahhoz pedig testvérem hogy minket legyőzzenek, ennél jóval keményebben kell próbálkozniuk.
De azért csak óvatosan, lesből támadva, még ezek a férgek is lehetnek igen kellemetlenek.
Majd elindult abba az irányba ahol a legkönnyebben letudnak jutni az alsóbb szintekre.

Lassan elindultam a többiek után némán akár az éjszaka. eddig beszéltem eleget abban a pillanatban a hallgatás tűnt legbölcsebbnek. Kezeimet rácsúsztattam kardjaim markolatára és kissé lemaradtam. Úgy döntöttem majd én figyelek hátulról, nehogy valaki lesből csapjon le ránk. Egyenlőre megbíztam a társaimban, de azért nyitva tartottam a szemem.

Ahogy haladunk, eszembe ötlik a kérdés.
- És ha leérjük a célt azaz a krátert akkor mi lesz?

-Erre csak azt mondhatom testvér, hogy a legjobb ha új célt csak akkor keresel ha a régit már elérted.
~Igazság szerint reménykedem benne, hogy találunk ott valamit, ami talán nekünk angyaloknak nagyobb jelentőséggel bír mint az embereknek akik előttünk erre jártak. És persze élve eljutottak a kráterig.~

-Számomra is rejtély.-
Nem tudtam mást hozzá fűzni, de nem akartam, hogy azt gondolják rólam nem figyelek oda.

~ Ha jól értem fogalmuk sincs mi lesz. Nem probléma, hozzászoktam ehhez az érzéshez mióta halandók közt élek... Talán majd találok valami nyomot amin elindulunk, vagy nem. Bár Zachariel-t előbb utóbb keresni kezdi a tanács, és akkor ha még mindig itt vagyok... Nos ebbe még belegondolni is szörnyű mert nem adnám át önként magam az elmúlásnak... ~ Fut át agyamon, miközben csigalépcsőkön haladunk egyre lejjebb és lejjebb.

Ekkor tompa hangokra és fényes derengésre leszünk figyelmesek. Ahogy még lejjebb törünk a homályba a falon fény játék táncol, és jól kivehető emberi árnyalakok. Valószínűleg valami nagyobb fényforrás okozza. A fény vöröses színben színezi az éjszakai sötétet. Kisvártatva az eddigi mormogás most már kivehető kántálássá tisztul.
- Ó sötét mester, ó förtelmek császára, Fogadd most áldozatunk és lépj át világunkra, hogy megcsapolhasd e fenséges energiát! - Mondja a szószoló és legalább 10 torokból szakad fel monoton a következő - GYERE fogadd vérünk! -kántálják.
- Fogadd e gyermek szívét, mit neked most kitépünk, hogy élvezhesd annak erejét - mondja a szószóló, majd a többiek - GYERE fogadd vérünk! -kántálják.

Majd a föld megremeg és egy dobhártyaszaggató mély üvöltés kavarog a teremben...

// Enjoy!

//

Zachariel amint meghallja a kántálást azonnal kivonja kardját és szinte már futva indul el lefelé a lépcsőn.
~Ha van dolog amitől nagyobb gyűlölet fog el, mint egy démon, azok az emberek akik az ő szolgálatukba álltak. Mi visz rá valakit ilyen szörnyű tettekre?! Ráadásul egy gyermeket is belekeverni ebbe az egészbe. A poklok bugyraiban megkönnyebbülés lesz nekik a szenvedés amikor végeztem velük.~
Futás közben Anonimus felé fordul:
-Itt az esély, hogy bizonyíthass testvér.- a következőt pedig már mindkettejüknek szánja- Egy sem menekülhet el! Minden démon imádó kutyát a pokolra küldünk, a gazdájukkal együtt!
Talán a tábornoki mivoltja szólalt meg benne, de ilyenkor tökéletesen lehet látni hogy véresen komolyan gondolta a parancsot.

Ahogy haladtunk lefele furcsa fények jelentek meg és különös hangokat hallottunk. Ahogyan közelebb értünk egyre tisztábban hallottuk a kántálás szerű zörejt. Egy hang azt mondta feláldoznak egy gyermeket és magukat egy démon kénye-kedvére. Ez volt az egyik legszörnyűbb dolog amit addigi életemben halottam. Töbiekkel együtt kivontam a fegyvereimet és rohanni kezdtem bár a lándzsa jócskán visszatartott. abban reménykedtem a gyermeket még meg tudom menteni ha nem mindenkin bosszút állok.

Nincs mit tenni, a vérüket kell venni, Ragnarel egyik kezébe az ostort a másikba pedig a pallost vette, hogy gyors véget vethessen eme borzalomnak.

Lélegzetüket visszatartva haladt a három menybeli alak, készen arra, hogy a sötétség teremtményeit eltakarítsák az útból. Lent a látvány ami a szemük elé tárult minden képzeletet felülmúlt. Gyermeki tetemeket húztak karóba hogy a lecsordogáló vérük fesse meg a mágikus liturgia jeleit. Néhol megnyúzott csecsemők hevertek, groteszk mintázatba forgatva. 10 csuklyás kántál egy újabb megfeszített gyermek haláltusája körül. Alatta fekete lángok ébredeznek és a groteszk csecsemőkbe sötét árny szivárog be, hogy mozgásra kényszerítse őket. Démoni förtelmek egy új hadának életre hívásával. A szag gyomorforgató, és az itt érezhető gonoszság még az angyalok lelkére is mély hatást gyakorolnak.

Maga a hely egy katakombarendszer kezdete lehet, és a rituálét ebbe az igencsak nagy ovális helységben rendezték be. Bár a tetemek és különböző tárgyak amit használnak aljas mágiájukhoz lényeges területet foglal el. Ahogy a fény szülöttjei, leérnek a rituálé a végéhez közeledik, és így a szemük előtt materializálódik az árny...

» Kolostor ahová egy angyal hullott
» Angyalok krónikája
» Főtér (Angyalok krónikája)