Főtér (Angyalok krónikája)

A város szíve. Macskaköves utak, üzletek, fogadók nyílnak innen és szinte minden út keresztezi. Mindig hangos az emberektől. A tér közepén egy kút foglal helyet, aminek érdekessége, hogy kövezetét állítólag részben a régi városbeli kút adja.



Itt foglal helyet többek között a könyvtár és a térség legjobb kovácsműhelye. Négy nagy út, az északi, déli, keleti valamint a nyugati fut ide. Ezeken kívül számos kisebb utca és sikátor is keresztülmegy a téren.
A vándornak óhatatlan érinteni kell, bárhová akar is jutni a városon keresztül. éppen ezért nívós fogadók sorakoznak a közelben, hogy minél több aranytól szabadítsa meg az utazót.
Aki keres, az talál, tartja a mondás és úgy látszik ez különösen igaz is a térre, mert valóban szinte bármit fel lehet lelni itt, ha az embernek van némi aranya, no meg kitartása.
A tér maga – mint manapság minden – kettős szerepet tölt be. Nappal nyüzsög, a többnyire tisztes vásárlók, utazók és kereskedők tömegétől. Éjszaka viszont megváltozik. Színre lép a feketekereskedelem, és egyéb bűnös dolgok.
Mind e mellett nappal sem lehetünk teljesen biztonságban, és jobb, ha odafigyelünk erszényünkre mivel egész ügyes kis tolvajcéhek fáradoznak azon, hogy megszabadítsák az óvatlan polgárt erszénye tartalmától. Bármilyen mértékben is nő az őrség száma és felszereltsége, még most is számolni kell e tényezővel.

~Vajon hol lehet? Ki lehet? A kráter megvár, előbb testvérem kell, hogy megtaláljam, hisz oly rég nem láttam egyet sem közülük. Aztán a találkozás majd hozza a többit, barát vagy ellenség lesz? Nem számít! Tudnom kell ha valóban van itt egy testvér! Tudom a legegyszerűbb tán az volna ha felvenném alakom és mennydörgő hangon ordítoznék... de ez tán nem a legokosabb döntés volna ez esetben. Így marad a kereséses és az érzékeim kiélesítése, hátha elárulja magát!~ Közben megyek és szüntelen kémlelem a tömeget hátha megpillantom, és sejtem, hogy ő is keres már engem!

Figyel, és figyelmét siker koronázza! Valóban egy testvér! Izgatott lesz de türtőzteti magát. Látja a pengét belefúródni a fába és látja amint egy alak lép be utána az ajtón. Itt az idő! Megszaporázza lépteit és az idegen testvére után iramodik. Amint belép az ajtón csak ennyit szól az angyalok ősi nyelvén;
-Meg vagy hát! - és halványan mosolyog az ajtóban állva! (ha válasz érkezik nem tévedtem, az angyalok nyelvét csak az angyalok beszélik)

Tudtam! Az érzéseim nem vezettek hát tévútra, mint ahogy eddig sem tették.
- Régebben talán jelentett ez a nyelv nekik valamit. De már csak a bódulat az amit megértenek.
Követem a sikátor irányába. Kisvártatva találunk egy zugot ami épp megfelelő, hogy a kíváncsi szemek és fülek ne találjanak ránk. Eztán kérdő tekintettel figyelem Testvérem, és várom lépje meg ő az első lépést. Hisz az első lépés rengeteget elárul. Tehát várakozom, és közbe mérlegelem a lehetőségeket.

- No csak micsoda indulatok! - mondom egy enyhe gúnnyal a hangomban.
- Büszkeséged kiérdemelt, hisz emlékszek már egy két részletre rólad! Mond csak testvér, nem volt már eleged a vérontásból? Nem volt már eleged abból amit az Angiris a nyakadba akaszt? Ölsz de minek! Anu nem ezt akarta! Angyalok bah, kezdünk a démonokhoz hasonlatossá válni. Vér tapad a kezünkhöz Testvér! Ölünk bárkit, parancsra, kérdések nélkül. Nekem ebből volt elegem. A dekadenciából és a romlottságból. Én ott voltam, mikor azok az átkozott teremtmények élükön a legfőbb gonosszal lerohant minket. És láttam a gőgöt, mely még abban a percben is elhomályosította a hatalmasok elméjét. Elegem lett. Hát eljöttem, bár nem akartam, de nem tudtam tovább harcolni. Úgy éreztem megérdemli a menny. Aztán hála azoknak akiket úgy lenézünk, megmenekült a mennyek csarnoka és a dekadencia ugyanúgy élhet tovább. Hát tovább nem! Ha rajtam múlik nem! És te ha nem tartasz velem, hát végezz velem, vagy legalábbis próbáld meg! De ha egy kis igazságot is érzel szavaimban akkor fontold meg amit most mondok Zachariel! Csatlakozz, egyedül tudom, hogy kevés vagyok de még így is megpróbálnám. Csatlakozz Zachariel és együtt össze szedjük az erőt amivel helyre állíthatjuk a rendet és békét. - szónoklom!

- Elfelejtesz valamit! Rajtad kívül senki sem tudja, hogy élek e vagy halok. És én Anu céljait tartom a szemem előtt. Valamint Mathael is eltűnt...
- Viszont Tyraelt én is keresem. És elárulok még valamit. Nem vagyok áruló. Nem árultam el hazám, nem árultam el a fényt, és nem árultam el a testvéreim sem. Három éve élek magányban és ismeretlenül. Három éve mérlegelek és jegyzetelek. Három év idelent sok idő.
- Egy viszont biztos, az ilyen Fényességeket mint te nem engedik szabadságra. Ez esetben te is elszöktél...
- De nem tartozol nekem semmivel. - Ezzel elindulok - vagy követ vagy nem alapon.

- Ám legyen, legalább részben segítsük egymást. Elmehetünk a kráterhez, hisz nekem is ez volt a tervem.
- Még nem hiszel nekem tudom de egyszer majd rá jössz testvér. És én csak annyit kívánok ne legyen túl későn és ne járj úgy mint én.
- De biztosítalak ha nekem van igazam én téged akkor sem vetlek meg, hisz ez előtt pár évtizeddel ugyan azt tettem amit te!

- Ez esetben, hát örülök a találkozásnak! És biztosítalak a felől, hogy segítelek a közös ügyeinkben!

// Tolmácsolnám kérésünket Léleknek, hogy olykor - olykor, ajándékozzon meg minket egy kis mesélői szösszenettel! köszönjük mi angyalok! //

Körbe pillantok

The member 'Ragnarel' has done the following action : Szerencsedobás

'Próba' :

- Igen, egy ideje már érzem... Mi van ha érted jött a tanács? Belőlük kinézem azt, hogy gyengítik a jelenlétüket az összezavarás végett. Ha így van nekem el kell tűnnöm, különben végem és úgy tűnök el a homályba, hogy nem javítottam meg semmit. - suttogom.
- Ám ha ez a sorsom, állok elébe Anu előtt nem kell szégyenkeznem!

Egy különös érzés futott végig a gerincemet melyet nem tudtam megfogalmazni. Mintha valami vagy valaki a közelembe lett volna ám nem egy démon. Ennek ellenére nem tudhattam jó szándékú-e ezért a köpönyegemet az arcomba húztam és így indultam a különös jelenség irányába. Meneküléssel nem lehet semmit elérni. Mikor meglátok két számomra ismeretlen alakot barátságosan integettem nekik. Mindvégig igyekeztem, hogy a barna köpönyegem takarja az arcomat és a ruházatomat nehogy legközelebb felismerjen ha szükséges.

- Egyetértek! Nem minden nap állnak le ismeretlenek integetni nekem! - barátságosan visszaintek! majd folytatom - Kezeljük óvatosan!