Város szélén a vadonban.

Átadom magam Pyre irányításának, és minden érintését kiélvezem, ahogy megérint az egyszerűen leírhatatlan érzés, és hirtelen minden gondom és bánatom a bizonytalanságommal együtt felszívódik. Kedvem lenne örökre a karjaiba temetkezni és semmi mással nem foglalkoznék..
Amikor saját lovára szeretne felszállni gyengéden elhúzom, hogy saját ölemben vihessem mint legelőször. Egyszerűen nem szeretnék elszakadni tőle...
- Kedvesem, nagyon finom étellel vártál minket, azt hiszem még meg sem köszöntem - sütöm le kissé bánatosan a szemem. Majd egy csókot lehelek vörös ajkaira. Szeretem és ez a legfontosabb, bármi történjen is úgy szeretem ahogy van.
- Ki a démon akivel össze kell szoknod hölgyem? - suttogom fülébe pár csók kíséretével. Ügetésre fogom lovam és egy közeli elhagyatott vadászviskó fele vezetem.
- Én kicsi Pyrem szeretsz engem? Ugye velem maradsz bárhogy is legyen? Remélem nem vezetlek a vesztedbe, az út amit a sors nekem szánt telis tele lesz veszéllyel és sose bocsájtanám meg magamnak ha kárt okoznék neked.

Lassan felemelkedik mellőlem és így bájaiban füröszthetem szemem, gyönyörű testére lágyan hullik tűzvörös zuhataga, mely újra felszítja bennem a tűzet. Kissé hátralép majd egy bestiává változik. Ő egy démon... de nem félek tőle. Lassan felkelek szabadon hagyva testem és megérintem bőrét. A szarvaktól, a mellein át egészen a fenekéig és le tovább a patában végződő lábáig. Egyáltalán nem riaszt az ahogy kinéz, sőt valahol még tetszeni is tud. De;
- Ó én egyetlenem - mondom egy kis szomorúsággal a hangomban - mond mi történt veled? Tudok segíteni? És az amit érzek ugye nem a te praktikád? Mert tudnod kell, hogy szeretlek, úgy ahogy vagy és velem jó voltál, de ha csak a lelkemet szeretnéd hát vidd, örömmel adom neked! A külsőd és valódi éned engem el nem riaszt. - nyomatékként ajkon csókolom és forró ölelésemben alaposan végig csúsztatom kezem a fenekén és farkának egy részén.
- Ígérem amíg csak erőm bírja védelmezni foglak, és nem engedem hogy bántsanak. Vissza veszem birodalmam és felülök a jogos trónomra, bár nem akartam, de így tudlak csak biztonságban, hát megteszem.
- Szeretlek és még így is nőies vagy és gyönyörű! Nem tudom mit kell tenned és mit teszel de ha tudok segítek.

- Ahogy neked jobb, csak gyere kérlek mert megőrülök érted!
Majd a végén csak fekszek, és nem akarok felkelni.
- Pyre mi lenne ha itt maradnánk örökre? Semmi kedvem semmihez csak ahhoz, hogy veled legyek. Ugye nem lehet?
- Szerinted bölcs dolog vissza szerezni a trónom? -kérdem gyengéden közbe bőrét simogatva.

- Ó kedvesem, vannak dolgok amikben nem dönthetünk, én is elzárkóznék és csak veled lennék de nem tehetem ezt te is tudod. Célt adtam nekik, meg is tartom a szavam. De a te testi épséged nekem mindennél fontosabb a titkod pedig nálam biztonságban lesz. Talán bölcsebb most indulni, bármennyire is nehéz.
- Szeretlek! - mondom majd újra nyakába temetem az arcom, hogy aztán lefele haladjak... majd finoman megpróbálok elszakadni, és összeszedni a ruhákat, hogy visszatérjünk társainkhoz.

- Én édes egyetlenem. Nem bánnám, mert tudom sok bajtól kímélnéd meg magad! Ne haragudj rám, hogy ily módon kívánom ezt a másik tested is! - mondom bocsánatkérően.
- A szerelmünket nem kell leplezni és tagadni bárki előtt vállalom! - Ahogy vezeti kezem, és csókolgat újra felébreszti bennem a vágyat...
- Örökre itt maradnék veled, suttogom fülébe. De hamarosan indulnunk kell. - mondom szomorúan.

- csak azt szerettem volna tudatni, hogy öreg leszek, legalábbis ha megélem és vajon akkor is szeretni fogsz ha ráncos és gyenge leszek? Mert akkor inkább öregedj velem vagy ölj meg, hogy megkíméljem magam a fájdalomtól. Nem tartozol nekem köszönettel, én tartozom neked, hisz te szítottad fel a tűzet bennem és te sarkaltál cselekvésre.
- És igen kívánlak és szeretlek, de nem kérek tőled áldozatokat. Ha meg akarod őrizni e hatalmat aminek parancsolsz hát nem veszem el tőled. Csak annyit kérek, hogy én legek az egyetlen férfi az életedben. És én a halálba is boldogan megyek veled. - mondom és lágyan megcsókolom a vállát és karját.
- Lassan indulnunk kell, mondom és közben finoman felkelek és öltözködni kezdek.

- Persze hogy rendben lesz minden, hisz szeretlek! - közben karjaimban viszem a lóhoz és csókolgatom az arcát és fülét, majd mikor már a ló hátán vagyunk ügetésre fogom és elindulok vissza a táborhoz.
- Mire kérsz időt egyetlenem? - suttogom lágyan a fülébe.

[Tábor]

A galambocskák hamar elreppentek mi meg itt maradtunk magunkban. Mivel az új tagunk is hasonlóan beszédes mint én, ezért nem alakult ki különösebben beszélgetés. Miután elfogyasztom a vacsorámat, az erdőbe veszem magam, keresek egy kisebb forrást lehetőleg a közelben és megmosakodok. Visszatérve már az új utazóruhám van rajtam, noha a bőr vértezet megmaradt. Megetetem a lovamat, minek neve Altair, legalábbis a lovászfiú ezt mondta. Nyugodt jószág, talán még kötődni is tudnék hozzá. A lehetőségekhez mérten kényelmes fekhelyet készítek magamnak s hacsak valakinek nem volt vagy nincs dolga velem, nyugovóra térek.