Város szélén a vadonban.

Távolban már felsejlik a város, de Vill még az erdőben marad. Lova sörényét finoman megmarkolja, majd lehuppan a tűz mellé amit nem olyan rég rakott. A nyárson egy fácánt sütöget és a jövőjén mélázik. A harag ég benne, és a csalódottság.
~ Miért van ez az egész, hisz annyi mindent tettem már... Miért nem becsülnek meg ~ kérdi magától. Közben csak sütöget és a tűzbe fúrja tekintetét.

// Ide csatlakozhattok bátran //

A fiatal lány hangja zavarta fel gondolataiból. Nem számított társaságra e kései órán ily mélyen a sűrűben. Felé fordítom arcom és enyhén felszalad a szemöldököm, de több érzelmet nem engedélyezek megmutatkozni.
~ Csinos teremtés és az erdő valóban veszélyes, hát milyen lovag volnék ha elutasítanám és a társaság is jót tesz. ~ fut át agyamon.
- Természetesen, kérem foglaljon helyet. -Intem közelebb magam mellé a tűzhöz. - Jöjjön melegedjen át, ha éhes szívesen megosztom magácskával a vadamat kisasszony. Hamarossan elkészül, a borsot hozzá még Lut Goleinből hoztam! - mondom barátságosan.
- Mi járatban erre ily későn én hölgyem!
- Ó mily neveletlen vagyok! - felállok és meghajlok, hogy kezet csókoljak ahogy azt illik- A nevem Sir Villiam Rutherford.

Amikor a szüleit említi egy árny suhan át az elméjén... át fut emlékein az a messzi messzi eset amikor a szüleit lemészárolták és ez szomorúsággal tölti el, de nem engedi, hogy ez arcán is látszódjék. Csak egy mélyet sóhajt, ami még az együttérzés jele is lehet;
- Sajnálom, remélem idejében odaér, hisz a szülök adják életünk és elvesztésük borzalmas minden emberfiának. - mondom.
- De az út igazán veszélyes, én Onnét érkeztem, mármint Tristramból. És tudom mi tanyázik arra felé. Így hát mivel az én dolgom ráér itt, szívesen elkísérem, ha már a szerencse összehozott minket, jobb dolgom úgysincs. - közben a hús kellemesen átsült így felszelem egy vadászkéssel és cipóba helyezem, majd a hölgy felé kínálom a legjobb részeket - Sajnálom hogy evőeszközzel nem igazán szolgálhatok - süti le a szemét - de egymagam szoktam járni a világot így nem is készültem ilyennel. Jó étvágyat!
Falatozás közben tovább kérdezősködöm.
- Csak így gyalog szerrel gondolta az utat? se egy szekér, vagy ló? Így hetekig gyalogolhatna és az erdő veszélyeket rejt.
- Hogyhogy nem nyittatott magának kaput? Hisz az mégis gyorsabb?
~Lehet hazudik... nem lennék meglepve, Férjétől menekül? Vagy valami más hajtja, de ismerem a szülők elvesztésének kínját és ezen a nőn ez egyáltalán nem látszik, biztos hogy elhallgat valamit. ~ gondolom magamban

.

Már több napja vándorlok a pusztaságban és kezdek eltévedni. Igaz nincs okom félelemre, mert a Fény vigyáz rám, de jó lenne már valami lakott településre érnem. Ráadásul errefelé van az a hely is ahová igyekszem, mert hasonló jellegű démoni pusztításról szóló szóbeszédet hallottam mint amit keresek amikor legutóbb megálltam pihenni. Rám is esteledett és már kezdtem feladni a reményt, hogy éjszakára lepihenhetek amikor egy kis fényt látok nem is olyan messzire tőlem. Nem szeretnék bajba keveredni, de sokkal egyszerűbb egy már égő tűzhöz letáborozni, mint a sötétben kezdeni a tűzgyújtást. Közelebb megyek és meglazítom a kardom ha esetleg nem fogadnának szívesen. Egy férfit és egy nőt látok a tűz mellett.
~ Biztos hasonló vándorok mint én. Kedves párnak tűnnek, így oda megyek hozzájuk. Közeledve már pár méterről odaszólok, nehogy megzavarjak valamit, vagy tolakodásnak vegyék az érkezésem.
- Üdvözlet. Megengednétek, hogy ideüljek a tűzhöz? Nem akarok zavarni, csak megeszem a vacsorám és ha akarjátok már megyek is tovább. Pár lépésnél nem is megyek közelebb amíg nem hallom a választ.

Hallgatom a leány, Pyre történetét. Talán lovagi esküm, talán a lelkem az ami miatt megsajnálom. Elkísérem ezen az úton, bár sejtem, hogy hazudik. Valami mégis vonz. De, hogy az a segíteni akarás, az eskü vagy esetleg valami teljesen más azt már igen nehéz volna megmondani.
- Elkísérlek téged, egy darabon mindenképpen.
~Nekem van pénzem... lehet ezt akarja kicsikarni. Egyszerűbb volna adni neki de a szándékai nem világosak. Meg kell ismernem őt és akkor majd meglátjuk. ~gondolja.
Ekkor a lány megérinti a vállam, gondolom a hála jele vagy valamit mondani szeretne. Érzem, hogy érintése meleg még a páncélon keresztül is... a nevemet duruzsolja fülembe oly hanggal amitől minden férfi elolvadna...

Ám ekkor egy erősebb hangot is hallok!
Még egy hölgy... Fura. De ha már a szerencse így hozta én nem utasítom el a segítségre szorulókat.
- Jöjj bátran van hely itt minden megfáradt vándornak! -mondom
Ahogy közelebb lép a fényben megcsillan páncélja.
~Lovag volna tán, ez a lány nem szorul a védelmemre úgy látom kemény fából faragták és biztos jó sok férfit küldött már a porba. ~ érdeklődve figyelem
Amikor elég közel ér hasonlóképp üdvözlöm mint Pyre-t
- Örvendek a találkozásnak Milady. - hajlok meg hogy kezet csókoljak - Szörnyen röstellem de a fácán elfogyott így azzal nem tudlak kínálni de kérlek fogadj el egy kupa forralt bort, hogy felmelegítsen e hideg éjjelen. -mondom és már töltöm is ki neki, hogy aztán átnyújthassam. Ezek után leülök a helyemre.
- Nos Mi járatban hölgyem? Hadd mutassam be Pyre-t a szomorú vándort ki szintén ma talált rám!

- Köszönöm. - lépek közelebb, de amikor kezet akar csókolni én csak egyszerűen kezet fogok vele.
- Kérlek ne szólíts Milady-nek, nem vagyok nemes. A nevem Metana. A bort köszönettel elfogadom, - és a tűz másik oldalára ülök le, hogy szemben legyenek. Üdvözöllek téged is - fordulok a lány felé.
- Azt gondoltam, hogy egy pár vagytok, nem is akarok zavarni. Azzal előveszem a szegényes vacsorámat és nekifogok az evésnek. Közben tüzetesen megnézem mindkettőjüket.

Ismét csak a pusztaság és a végtelen sötétség vesz körül, mikor utoljára ágyban aludtam, az olyan régen volt, hogy idejét sem tudom. Úti köpönyegem piszkos az út porától, akárcsak a fekete hajam, vászon tarisznyámban víz és szárított hús. Nincs egy fityingem se, de ez nem tud aggasztani, pedig jobb lenne ha igen. Mikor nekivágtam az utamnak, akkor sem tudtam hová tartok, ahogy most sem. Komótosan baktatok előre a sötétben, a fáradságtól nehéznek érzem a lábaimat, ha megállnék fájdalom nyilallna beléjük így nem tudnék tovább haladni. Jóval előbb megpillantom az éjben a fényforrást, s bár tapasztalatból se utazok együtt másokkal, most nem változtatok irányt, hisz az éjszaka lehetőséget ad arra, hogy megpillantsam az ott tanyázókat. Meglehet banditák, akkor megölöm őket és lesz már pénzem is. Ajkam mosolyra húzódik, de közelebb érve csalódnom kell, közönséges vándorokkal van dolgom, noha van bennük valami különös. Csuklyám takarja az arcomat, jó viccnek gondolom, ha kissé rájuk ijesztek. A lehető leghangtalanabbul lépdelek feléjük, s csak akkor szólalok meg, mikor már közel vagyok.
-Ragyogó éjt vándorok.
A fogadtatástól teszem függővé maradásomat is, sose akarok megtűrt személy lenni. Leülök, ha hellyel kínálnak és a nevemet is megmondom, ha úgy kérik. Nem tűnnek veszélyesnek, de én se, pedig öltem már embert.
-Rhea vagyok, oda tartok amerre a szél visz.

Egy csuklyás lány lopakodott a táborunkhoz miközben Metana beszélt és hangosan ránk köszönt, mintha megszeretett volna minket ijeszteni. Hogy fent tartsam az álcám a gyenge lányról, eljátszottam, hogy összerezzenek és még a kupát is elejtettem a kezeimből. Villiem őt is kedvesen üdvözölte akárcsak minket, de most volt alkalmam belepillantani a szemeiben. Szabályosan elvesztem bennük olyan örvények kavarogtak benne. Még több információra volt szükségem róla ezért míg a a lánynak adott egy kupa bort megérintettem a mellkasát. Éreztem a szíve minden dobbanását, és a lelkében dúló hatalmas kételyeket, fájdalmat és dühöt, de gonoszságot nem. Mind ez egy másodperc alatt történt igaz, de nekem elég volt arra, hogy meggyőződjek róla, nem vehetem el a lelkét. Már pont az futott át az agyamon hogyan is fogom lerázni. Ő azt tervezgette, hogyan utazhatnánk tovább esetleg még a másik két nővel. Kattogott az agyam mit is tegyek, de a jó modor kedvéért.
-Üdvözöllek, Pyre vagyok.

~Mit tegyek? Ha együtt megyek velük hármójukat nehezebb lesz leráznom és Tristramban lebukom, hogy hazudtam. Ha várok reggelig észrevehetik, amikor lelépek. Most kell elmennem a sötétség az én barátom is.
Felálltam, leporoltam a szoknyám. -Hozok még egy kis fát! és be indultam az erdőbe.

Meglep ez a fajta udvariasság, ilyesmit nem tapasztaltam azokon a helyeken ahol eddig jártam. Igaz, féltek tőlem az erőm miatt vagy bizalmatlanok voltak mert idegen voltam. Az embereknek soha semmi se jó, különös lények. Noha én magam se vagyok tisztában azzal miféle szerzet is lehetek. Megilletődöttségemet szerencsére nem látja, a gesztust láttam már más hölgyekkel kapcsolatban, de azt nem hittem volna, hogy a koszos kezű hajléktalan nőknek is kijár.
-Köszönöm.
Fogadom el a meleg italt, megcsapja az orromat a bor illata mi nem zavar. Sose volt ellenemre az alkohol fogyasztása. Tarisznyámból előveszem a szárított húst, rágós és nincs olyan jó íze mint a frissnek, de tápláló. Továbbra sem mutatom az arcom, másoknak a név, nekem a küllem jelentéktelen.
-Mint mondottam, engem a szél sodor magával mindenfelé, nem indultam sehonnan és nem tartok sehová.
Ennyit tartok csak ildomosnak elmondani az éjszakai társaságnak ami itt összegyűlt. A csinos kis ijedős hölgy most hirtelen különösen kezd el viselkedni.
-Szerintem se szükséges, sehova se menned.

Alig érkezem ide és máris viszályt szítanék? Nem, itt valami másról lesz szó, s mivel bizalmatlan vagyok az emberekkel kapcsolatban, úgy döntök én is a nő után megyek. Mivel a páncélos hölgy a tűz mellett marad, az nem fog kialudni. Persze a holmimat még mindig magamnál tartom, ez is a bizalmatlanságom része, noha csak élelemtől foszthatnak meg. Kicsivel távolabb maradok a párostól, nem tudom látnak-e a nagy sírás rívás közepette. Halkan próbálok közeledni feléjük oldalról, s bal kezemet felemelem magam elé, ha kell egyből megidézzem lángfegyveremet.

Mire Villiem útólért, már kellő képen potyogtak a könnyem, arcomat is próbáltam szomorúvá varázsolni.
- Semmi bajom!-szipog- Azaz nagyon sajnálom Villiem, hazudtam neked az igazat nem árulhattam el ezért hazudtam.-szipog-Nem megyek Tristramba és nem is beteg az apám, de a városból el kellett jönnöm. Oda nem mehetek és nem tudlak tovább becsapni te túl jó vagy és kedves velem. Kérlek engedj, had menjek el, nem tudom elviselni a csalódotságot amit most okoztam neked.
Láttam, hogy közelit a csuklyás lány, ezért abba hagytam, a beszédet, csak oda hajoltam Villiem füléhez és belesúgtam.
-Nem mondhatok többet.

Még szinte be sem fejeztem a mondandómat amikor egy újabb lány lép ki a bokorból. Nagyon titokzatos és eléggé magánakvalónak tűnik, de nem félelmetesnek.
- Úgy látom a fényre nem csak a bogarak hanem a nők is előszeretettel odasereglenek. - mondom kissé pimaszul. De nem úgy tűnik mintha értékelnék a humorom, mert a Pyre nevű lány eléggé furcsán kezd viselkedni és egy igencsak átlátszó indokkal ott akar hagyni bennünket. A fiatal lovag biztos nem bántotta, mert velem és az új lánnyal is nagyon kedves volt. Biztos forgat valamit a fejében, szóval jó lesz majd rá figyelni amikor visszajön. A Rhea nevű titokzatosság még kíváncsibb mint én mert rögtön ment megnézni, hogy mi történik. Egyre érdekesebben alakul ez a kis táborozás. Rá is jó lesz figyelni. És persze a lovagot sem hagyom figyelmen kívül, mert aki ennyire udvarias az vagy nagyon jólnevelt, vagy szintén forgat valami huncutságot a fejében. De ezen már csak mosolyogni tudok és vigyázok ki ne aludjon a tűz mire visszaérnek.