I. Diabloween-i mese: Wolfer kísértetei - 1. csapat

-Ám legyen! De talán tanácsos egy kissé hunyorítanotok! - hívom fel társaim figyelmét. - Remélem sikerül és jól szolgál most is mint ahogy ezelőtt oly sokszor... Metana talán imádkozhatnál a sikerért!
Ezzel jobb kezemet felemelem és tenyeremet az őrök irányába mutatom, ujjaimat szétfeszítve persze mindezt úgy, hogy ügyelek arra, hogy ha lehetséges ne vegyenek észre. Majd az angyalok ősi nyelvén a lehető leghalkabban mormolásba kezdek míg vibrálni nem kezd a levegő a ujjaim közt. Eztán apró kékes fények villannak fel melynek következményében azon a területen megtörik az álcám de csak egy egy percre és csak a kezemnél, eztán egy éles fényvillanás jelenik meg az őrök fejénél, hogy elvakítsa őket minden egyébre. (Persze feltéve, hogy sikerül )

Mint akinek hirtelen elment volna az ereje, Ragnarel varázslata nem sikerül, hiába koncentrál. Ekkora zajban valószínűleg nem tudott kellőképpen fókuszálni.
- Váó, ez aztán odatett nekik - morran fel a csuklyás bosszúálló, majd Ezekiel takarásából az őr felé hajít valamit.
Az őr előtt szétposszan valami, és hatalmas mennyiségű, átláthatatlan füst teríti be a terem ezen részét.
- Na, akkor most futás, maradjatok közel hozzám - és megindul a füstön keresztül. Nehezen látni, de ő is ügyel rá, hogy a többiek ne tévedjenek el.

A férfi meg sem áll az emeletig, a lépcsőn felrohanva addig megy, amíg az emeleti folyosóra nem érnek. Kilihegi magát, majd lehúzza sálját az orráról.
- Na, itt... vagyunk - mondja nagy levegővételek közepette. - Már csak meg kell találnunk a bárót.

A folyosó hosszú, és csak gyertyák világítják meg, így erőteljes félhomály uralkodik. Őrök nincsenek, és senki más sem mozog. Teljes csend lengi be az emeletet, ami egyszerre furcsa és nyomasztó.

Kivörösödött az erőltetett iramban, vagy talán szégyenében mely agresszívan mardossa lelkét. A csalódottságot sosem viselte valami jól, ilyenkor szokott elborulni az agya és más utakat, agresszívabb utakat keres a megoldásra. De most nem tesz így, most egy merőben új, érzés növekszik benne. Ez pedig a bizonyítani akarás. Talán a halandó testtel járhat ez a különös szokás, és talán a halandó test volt az oka a kudarcnak. Hisz annyi mindenben korlátozza ez az álca.
~ Ha bízhatnék annyira bennük, de nem egyenlőre még nem szabad mindent elárulnom. Meg kell ölnünk a bárót, meg kell mentenünk a városiakat. ~ gondolja    ~ és most itt vagyunk ezen az átkozott helyen és sehol senki, csak a csönd és kétely.. pedig arra számítottam, hogy rohamozva futnak felénk, hogy megállítsák a betolakodókat. De nem, vajon mit tartogat ez a rohadt folyosó? És ez az átkozott "vezető" is idegesít. Túl könnyelmű, túlságosan nagyra van magával...~ mérgelődik.
talán okosabb lenne hallgatni, és meg sem szólalni, hisz biztos nagy csalódást okoztam. Ennek ellenére mégis megmozdul a szája és hangok törnek elő onnét, szinte automatikusan:
-Nos azt hiszem, sietnünk kéne és talán itt is érvényes lehetne a ne veszítsük el egymást szabály!

- Valami olyan ajtót keressünk, ami jól le van zárva. Valószínűleg ritkán is használják - mondja az idegen, és halk léptekkel előre indul.

A lépcső felől hallatszik a köhögés és a rémület, de úgy tűnik, hogy nem jön utánatok senki. De ez lehet, hogy nem lesz így nemsokára.

Kérek egy próbát mindenkitől.