I. Diabloween-i mese: Wolfer kísértetei - 1. csapat

~Igazuk lehet, talán ha együtt maradunk eredményesebbek lehetünk. De nem bízhatom bennük, még nem. Nem tudok róluk semmit, és nem tudhatom milyen következményekkel járhat az alaptalan bizalom. Remélem álcám jól működik és ez alatt a kis... kaland alatt titokban tarthatom igazi valómat. Tán hálás lehetek a maszknak, hogy arcom eltakarja, hiszen így az is rejtve marad. Bárki bármit mond, figyelni fogok, társaimra is, magamra is, a báróra is és úgy mindenre. Amint lesz egy kis időm, ezt az egészet fel kell vezetnem jegyzeteimbe.~

Ragnarelnek némi nehézséget jelent kiszakadni gondolataiból. Így kissé nehézkesen szól társaihoz.
-Nos bölcs gondolat, és szerintem egyenlőre követendő is, amit mondanak. Maradjunk együtt, de ha a helyzet úgy kívánja akkor is csak kettesével szakadjunk le a csapattól. Egyedül senki ne mászkáljon.
-És kedves Metana - itt felé fordul és a lehető legkedvesebb hangját keresi. -A maszk talán jó szolgálatot is tehet, hisz tán nem baj ha az arcunk a biztonságos ismeretlenségben marad, bár... megvannak a hátrányai is.
-Akkor engedelmükkel szorgalmaznám a mihamarabbi indulást, hisz útközben is megbeszélhetjük a részleteket.
Ezzel Ragnarel megigazítja a maszkját, megvizsgálja, hogy kardja megfelelően van e rögzítve és óvatosan megérinti a medaliont melyet gondosan rejteget. Majd elindul a temető irányába és reméli, társai hasonlóképp tesznek.
~Ki kell ismernem őket, tudnom kell, hogy ki és mifélék. Hisz a továbbiakban is szükségem lesz társakra. Halandók... talán ők a kulcs a továbbiakhoz. Na de, most nem ezért vagyunk itt.~ Egy halvány mosoly fut át az arcán ahogy kifelé léptet, és régóta most először érez reményt.

A temetőbe a kastély egyik oldalán található kapun keresztül is ki lehet jutni, egy őr készségesen elvezeti a csapatot a megfelelő irányba. Mikor a karakterek kilépnek a fényesen ragyogó, hatalmas fehér gömb fénye által megvilágított temetőbe, kék fény csillan fel a messzeségben.
Ahogy jobban megnézik, jól látható, hogy a szellemek egy újabb hordája suhan végig a temető közepén, és hirtelen el is tűnik, mint ahogy az érkezéskor tették a túlvilági lények.
Egyébként semmi különleges nincs a területen: átlagos sírkövek, ösvények, itt-ott egy-egy kisebb kripta. Egyedül a középen elhelyezkedő nagyobb emlékfal tűnik ki a monoton sorok közül.

Amint a kis társaság elhagyja, a csarnokot Ragnarel egy kissé megkönnyebbül. Talán a nagy tömeg tette, talán az idegenek vagy esetleg a bál ricsaja, de eléggé feszült volt odabenn. Nem olyan régóta él halandók között és ez még igen szokatlan neki,csak remélni meri, hogy e feszengését ügyesen leplezi. Így hát, magabiztosan lép ki a kapun és mélyeket lélegez a csípős frissítő levegőből. Ugyan ez nem épp egy pompás bálterem, hanem csak egy ócska temető, de mégis kellemesebben érzi magát idekinn. Ekkor kékes villanásokra lesz figyelmes…
~Újabb zavarodott holtak, vajon még mi jöhet. Utána kell járnom miféle romlottság söpör végig ezen a vidéken és ezeken az embereken. De legfőképp a bárónak kell utána járnom. No de először a holtak…~
- Nos, hát itt volnánk végre, nem tudom maguk, hogy voltak vele de én már nagyon kellemetlenül éreztem magam odabenn. Akkor ha javasolhatom nézzük meg először alaposabban azt az emlékfalat. Talán jó kiinduló pont lenne néhány név, talán harcosok neve, hadvezéreké… Hisz szellemeink is harcosok volnának nemde?
- Ám ha van jobb ötlet hallgatom önöket.

- Én is hasonlóra gyanakszom Metana, de mindnyájunk érdekében, nagyon remélem, hogy tévedünk. Mert ha valami sötétebb jelenés áll a dolgok mögött akkor abba még belefájdulhat a fejünk.
~Nos verseny ide, verseny oda ezt a területet mindenképp meg kell tisztítanom, remélem elég erőm van hozzá, hogy újra a fény járja át ezen emberek szívét és a térség egészét. És úgy Érzem Metana ha nem is teljesen, de hasonló nézeteket vall, szenvedélyesen megveti a sötétséget és az összes teremtményét és ez tettszik nekem.~ Elmélkedik miközben sétálnak az emlékfal irányába.

Az emlékfal egy kisebb, síroktól mentes területen található, így könnyedén körbe tudja állni egy nagyobb tömeg is. Mindkét oldalán írások találhatók, nevek, de már az idő vasfoga meglátszik rajtuk: alig olvashatóak, van, amelyik már felismerhetetlen. Ettől függetlenül az első két sor egész jól fennmaradt:

"Itt szerepelnek azoknak nevei, kik nélkül e falu sohasem épült volna meg. Nemesek, tisztek, lovagok és földművesek, kinek neve örökké fennmarad a történelmünkben. Cselekedeteiknek és önfeláldozásuknak hála a falu egyre népesebb és gazdagabb lett."

A fal tövénél gyertyák maradványai mutatják, hogy a falusiak néha-néha tisztelegnek a falon szereplő nevek előtt.

Mindenkitől kérek 2 próbadobást.

Ragnarel ezúttal szó nélkül hagyja társai beszédét, ám levonja belőle a lényeget. Azon, hogy Ezekiel angyalokkal is harcolna elmosolyodik, hisz tudja, hogy az út amelyiken jár az bizony nem kevés harctól lesz hangos és minden bizonnyal angyalok ellen is fel kell venni a kardot...
~Ezekiel talán segíthetne a jövőben... ki tudja jobban meg kell figyelnem, és Metanát is~
Ezek után izgatottan tanulmányozza az emlékfalt.

A szellemek ismét megjelennek, és kísérteties, túlvilági hanggal suhannak át kissé keletre a faltól. Fémesen csattogó vértek és láncok hangja hallatszik felőlük.

De egy másik hang is hallatszik: egy halk puffanás, majd egy halk "Fenébe!" felszólalás, és ahogy Ragnarel - ugyanis csak ő hallotta, a többiek a szellemekkel vannak elfoglalva, - arra pillant, egy emberi sziluettet lát kibontakozni az árnyékokból az emlékfaltól nyugatra a sírok között. Kibontakozni, és feltérdelni, ugyanis valószínűleg megbotlott valamiben, és most próbál talpra állni.
Nem látni belőle sokat, csak annyit, hogy felpattan, és menekülőre fogja, majd a sírkövek között ismét eltűnik.

Ahogy a szellemek eltűnnek, Metana észrevesz valamit, és hamar feltűnik a többieknek is: ahol a szellemek elsuhantak, az egyik kriptánál valami megcsillan a holdfényben: egy kékesen átlátszó kristály.

Egy próbát kérek mindenkitől.