I. Diabloween-i mese: Wolfer kísértetei - 1. csapat

A sálas fickóhoz fordulok;
- Úgy érzem nem mondtál el nekünk mindent... Tudtál arról, hogy a Báró nem öl igaz e? tudtad, hogy elzárják, hisz ő is áldozat igaz e?
- Szóval akkor mesélj csak, mi az igazság - mondom fenyegetően és kezembe veszem az ostorom ami újra felveszi alakját - és javaslom gyorsan mert nincs sok időnk!

A démoni jelenlét érzékelését egy fizikai erőhatás szakítja meg, ugyanis mikor Ragnarel kérdőre vonja a csata során háttérben maradt idegent, az lehúzza orráról a sálat, és csak egy aljas vigyor látszik a képén. A következő pillanatban egy láthatatlan erő a szoba falaihoz taszít benneteket, és mire képesek lesztek felfogni, hogy mi történt, fehér füst teríti be a szobát. Tudjátok mi ez, ennek segítségével jutottatok fel a lépcsőn.

Aztán egy kattanás, egy süvítő hang, nyüszítés, majd egy gonosz, szinte már démoni kacaj, ami hollókárogásba torkollik. Végül csörömpölés.

Mikor eltűnik a füst, és újra rendesen láttok, hűlt helyét sem találjátok. A hangokból viszont sok minden maradt hátra: egy kitörött ablaküveg, melyen biztosan valami kis termetű dolog hatolt át, hiszen a rács a helyén van, és még egy holttest. A ketrecből feketés vér csordogál ki, és láthatjátok a farkasember mellkasában az ezüstkarót, amelytől elpusztult a szörnyeteg.

Akármit is akart még a csapat tenni, javában megváltoztak a dolgok. Azonban a legjobb döntés talán a mihamarabbi eltűnés lenne: ki tudja, meddig marad észrevétlen ez az egész.

Szerencsétek van, úgy tűnik, hogy a lépcsőt vigyázó őr még mindig azt keresi, ki dobta a füstbombát. Feltűnés nélkül el tudjátok hagyni a kastélyt.

A kaland véget ért, köszönöm a részvételt.