I. Diabloween-i mese: Wolfer kísértetei - 1. csapat

~Vérfarkas... logikus magyarázat lenne, a szőrre, a tépett sebekre, és a vonyításra. ~elmélkedem.
- Igen a nyomok utalhatnak vérfarkasra és lehet, hogy a jó öreg báró tud valamit erről az egészről. De még akkor sem áll össze a kép.
- Vegyük sorba, idehívnak aztán versenyezni küldenek, ami ugye csak egy játék lenne... aztán nagy erejű kristályokat találunk, majd nem is egy hanem kettő kivéreztetett hullával hoz minket össze a sors. Nos jelenleg ott tartunk, hogy nem, egy nem kettő, hanem három gondunk is van.
Az első, maga a báró... A második a kísértetek... A harmadig pedig ugye a vérfarkas. Na mármost bizonyítékunk a vérfarkasra akad szóval javaslom kezdjük vele, hátha megmentünk pár ártatlant.

Ezekiel a temető kerítésén át elnézhet a hang irányába: az erdő sötét, csendes és mozdulatlan. A hang valószínűleg a kastély falain visszhangzott, mert a kastély felé sétálva sem talál semmi olyat, ami vérfarkasra utalna.

Ekkor azonban egy sikoly süvít bele az éjszakába.

Ha a karakterek a sikoly forrásához rohannának, próbadobást kérek mindenkitől.

Mivel megígértem Metanának, hogy megteszek mindent a testi épségünkért én is rohanok vele.
~Jó sok csatát megvívtam már, nem hagyom, hogy ez legyen az utolsó...~

Bár Ezekiel kicsit lemarad, a többiek időben odaérnek a sikoly forrásához (ami a kastély udvarának egy sötét része), hogy valami újat lássanak: egy nő hever a földön egy egyre terebélyesedő vértócsában, ruhája alapján egy itteni cseléd. Izmai még meg-megfeszülnek, de ez a rángatózás az utolsó lélegzeteit jelenti.
Ami viszont váratlan, hogy egy csuklyás férfi áll felette kinyújtott karral, és ujjait dörzsölgeti egymáshoz, mint aki éppen valamit rászór a holttestre. Erről árulkodik a másik kezében tartott nyitott szájú szütyő is. Arcát nem látni, mert egy sál vagy kendő van az orráig felhúzva szája előtt.
Mikor megpillantja a csapattagokat, hirtelen elteszi a zsákocskát, és menekülni kezd.

// Kép a fickóról később, amint nem indulgat újra ez a szar gép.//

Aki el akarja kapni, dobjon 2 próbát.

Ahogy az illető rohanni kezd, Ragnarel reflexe is beindul, és utána veti magát. A reakciót siker koronázza, sikerül elkapni a rejtélyes idegent, és stabilan lefogni: Ragnarel ügyelve arra, hogy semmilyen fegyverhez ne tudjon nyúlni, hasra fekteti, karjait hátrafeszíti, és rátérdel a hátára. Még egy darabig rángatózik a fickó, de aztán rájön, hogy nincs menekvés.

- Engedjetek el! Engedjetek el! - Forrong magában.

Fura érzés önti el, amint végre megtartja a férget. A siker öröme - jön rá. Már el is feledte milyen az elégedettség érzése, vagy a jó munka gyümölcsének íze... No de nem engedi meg magának a megkönnyebbülés luxusát, hisz még régen nincs vége a feladatok sorának.
~ A lényegi kérdéseket társaimmal együtt kellene föltenni. Hisz voltaképp elfogni mindig könnyebb az ellent, mint kicsiklandozni az igazat. ~Elmélkedik magában.
Amint magabiztos fogást talál és valóban meggyőződik, hogy semmi butaságra nem képes a szerencsétlen, kicsit körbe néz, hogy van e a közelben tüske, vagy valami éles keskeny tárgy, ami ideális lehet, ha a kismadár nem szeretne dalolni... Egy rövid kérdést azonban megenged magának:
- Mégis miért ölöd ezeket, és miféle porral szóród be a szerencsétlenek testét!?